A láda nem messze a tábortól van elrejtve, méretei 10 cm x 5 cm x 5 cm.

A tábor megközelítése:

Kerékpárral : Komáromban a Vág hídon áthajtva  N 47° 45,731' E 18° 8,559' 115 m [GCclmn+hid] a Vág bal partján majd a Duna bal partján a töltésen.

Autóval: Komáromot Érsekújvár (Nové Zámky) felé elhagyva a  N 47° 46,003' E 18° 9,203' 116 m [GCclmn+1.kereszteződés] kereszteződésben kell jobbra Izsa (Iža) felé letérni.
Izsán belül a  N 47° 44,997' E 18° 13,292' 114 m [GCclmn+2.kereszteződés] jobbra kell fordulni a tábort jelző kőtábla szerint. (Kelemantia Castellum Romanum). Az autót a kis szerénységgel parkolónak álcázott a  N 47° 44,725' E 18° 12,238' 110 m [GCclmn+parkoló] helyen lehet hagyni.

Komáromtól keletre a Duna partján, Izsa község határában a Leányvár nevű dűlőben római erőd - katonai tábor maradványai találhatók N 47° 44,728' E 18° 11,914' 113 m [GCclmn+Celemantia]. Falai áldozatul estek az egykori kőkitermelés-nek. Ennek következtében a római erődítményre napjainkban csak egy alacsony négyzetalakú kiemelkedés emlékeztet.
Az antik forrásokban a táborról nem tettek említést. Még látható romjai iránt több utazó érdeklődött a 18. és a 19. században. Jelenlegi ismereteink a tábor építéstörténeti kialakulásáról a többéves régészeti kutató munkának köszönhetők. Leányváron az első régészeti feltárást a 20. század elején az izsai születésű Tóth - Kurucz János végezte. A további ásatásokra 1932-ben majd 1955-1957-ben került sor. A lelőhely kiterjedt régészeti leletmentését a dunai vízierőmű építésével összefüggésben 1978-tól a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézete végzi.
A Római Birodalom expanzív politikájának következtében a mai Délnyugat-Szlovákia germán törzsek (markomannok, kvádok) által lakott területe az i.sz. 1.- 4. században Pannónia tartomány közvetlen szomszédságába került. A birodalom északi természetes határát ezen a szakaszon a Duna alkotta, amelynek mentén a rómaiak kiterjedt erőditményrendszert - az ún. limes romanust hozták létre. Ennek részét képezte az izsai katonai tábor is, amely a brigetiói légiós tábor és civil település ellenerődjeként létesült a Duna balpartján. Ezen a stratégiailag fontos helyen a rómaiak először egy palánktábort építettek Marcus Aurelius császár uralkodása idején a 2. század 70-es éveiben, az ún. markomann háborúk alatt. Feladat volt az anyatábor és a szomszédos római határszakasz védelme a germán törzsek támadásai ellen. Egyidejűleg támaszpontként is szolgált a római hadsereg hadmozdulataihoz a mai Szlovákia területén. A palánktábort kettős árokrendszer és földsáncok vették körül, belső területén pedig vályogtéglából épült kaszárnyák és egyéb épületek helyezkedtek el. A tábor rövid időn belül germán támadásnak esett áldozatul.
A markomann háborúk befejezése után a rómaiak ezen a helyen egy kőtábort építettek az állandó helyőrség számára. A több mint 3 ha alapterületű erődítmény alaprajzát egy lekerekített sarkú négyzet képezte (172 x 172 m). A 2 m szélességű és 4-5 m magasságú táborfalat összesen 20 torony erősítette. Két-két torony védte a kapukat, ezek a négyzet oldalainak közepén helyezkedtek el. A továbbiak a tábor sarkain, valamint a sarkok és kapuk között álltak. A táborfalhoz belülről földsánc támaszkodott, kívülről két majd öt árokkal kerítették. Az erődítmény belső területén az egyes épületek helyezkedtek el - így a parancsnoki épület, kaszárnyák, raktárak, istállók, műhelyek, de itt álltak még a ciszternák, kutak, sütőkemencék és a fürdő is. A szükséges építőanyagokat - a követ, téglát, meszet és nyilván a fát is a Dunán keresztül szállították.
Az erődítmény a 3. század közepén erősen megrongálódott, a rómaiak azonban felújították, s jelentőségét a 4. században sem veszítette el. Ezt bizonyítják a korabeli átépítések és a javítások is. I. Valentinianus halála után (Brigetio, a 375. évben) a rómaiak már nem sokáig tartották Pannónia határait. A tartományt lassan elárasztották a germán gótok, szarmata alánok és a nomád hunok egyes csoportjai. Az erődítményt tűzvész pusztította el, s a rómaiak már nem építették újjá. Romjai között az újonan beköltözöttek telepedtek le a helybeli germán lakosság töredékeivel együtt. Az ő távozásukkal az 5. század közepén a tábor is elnéptelenedett.
A régészeti ásatások során nagy mennyiségű leletanyag került elő, ezekre támaszkodik a tábor egyes fejlődési szakaszainak keltezése is. Ezek közé tartozik a nagyszámú pénzlelet (több mint 1500 darab), ezek nagyobbrészt a katonák zsoldjából származtak. Leggyakoribbak a különböző alakú kerámia töredékek, de megtalálhatók itt az értékesebb fazekas termékek is, pl. a nyugati provinciákból szállított terra sigillata. Mindennapos használatban voltak az üvegedények is. A leletanyagban gyakoriak a fegyverek, ezek a katonák felszerelését és fegyverzetét alkották, de előfordulnak ékszerek, különböző munkaeszközök és szerszámok valamint a mindennapi élet kellékei is. A kőszobrászat emlékei és a feliratok, az egyes plasztikák, kultikus edények összefüggésben állnak a különböző vallási elképzelésekkel és szertartásokkal. A régészeti leletek lehetőséget nyújtanak arra is, hogy képét alkothassunk magunkban a birodalom határain kívül épült tábor mindennapjairól, a római uralom fellendülésének és hanyatlásának egyes időszakaiban.
Az izsai római tábort - amely az egyik legkiterjedtebb római építészeti együttes a barbarikumban - 1957-ben műemlékké nyilvánították. A régészeti kutatással összhangban folyik az együttes műemléki helyrállitása és bemutatása. Az ásatások legújabb eredményeivel az érdeklődő a komáromi Duna Menti Múzeum kiállításán ismerkedhet meg.
Duna Menti Múzeum  N 47° 45,453' E 18° 7,625' 115 m [GCclmn+muzeum] keddtől szombatig 9:00-től 17:00-ig tart nyitva. Beléptidíj felnőtteknek 30 Sk gyerekeknek 15 Sk.