Isonzo-völgyi csodák 11.
Átlagos kondíciójú túrázók lévén úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk fel a csúcsra. Nem csupán azért, mert a felvonó még így, több év távlatából sem működik, hanem azért, mert így van sportértéke és magas élményfaktora a dolognak. Rendkívül szép környéken jártunk, csodás vidéket láttunk. Odafelé folyamatosan felfelé mentünk, visszafelé meg lefelé - órákon át, de mégis jó volt. A sziklák, a füves rétek és a napsütés csodás díszletül szolgáltak. Életem egyik nagy vágya teljesült azáltal, hogy természetes élőhelyén fotózhattam havasi gyopárt. Aki úgy dönt, hogy hozzánk hasonlóan gyalogszerrel vág neki a hegynek, annak pár jó tanács. Érdemes
GCSOCA ládánál parkolni. Addig egy egész jó minőségű murvás út vezet. Onnan indul egy turistaút a hegynek. Egy idő után a füves rét sziklás törmelékké válik. Innen már közel van a sípálya alsó része. Az olasz oldalról ide fel lehet jutni, de érdekes módon ez a felvonó nem működik. Valamikor a közelmúltban igen csúnya balesetet szenvedett, ami által gyakorlatilag használhatatlanná vált. Ebben a nyeregben is, több, mint 2000 méterrel a tenger szintje felett is láthatóak az I. világháborús épületek romjai. Innen én inkább a sípálya nyomvonalát ajánlom a felvonó felső állomásáig. Nekem brutális látvány volt a jó 25 méter széles, hófehér kövekből kialakított pálya, amit a környező hegyek anyagából hoztak létre. A felvonó felső végétől pedig mindenképpen saját erőnkre kell hagyatkoznunk. Szépen, nyugodt tempóban sem tart sokáig a csúcsra vezető út. A láda adta magát és fura volt, hogy magyar játékos szinte napra pontosan 3 évvel előttünk logolt bele utoljára. Hja! Nem megy a felvonó... 2500 méterről csodás körpanorámában gyönyörködhettünk és a környező mészkővonulatokon megfigyelhető rétegezettséget is tanulmányozhattuk. Szívem szerint még mindig ott fent ücsörögnék, de tudtuk, hogy van még dolgunk, így elindultunk lefelé a csúcstámadáskor már bejárt úton. Öcsipók medvém járt velem ezen a pazar hegycsúcson.
[wapon beküldött és később kibővített szöveg]