Egy földön fekvő fa függőlegesen emelkedő törzse alatt, mélyen benyúlva találod fakéreggel betakarva.

Rejtés
A láda egy 15cm x 7cm x 7cm műanyag konyhai doboz a koordinátákkal megadott helyen. Vigyázz, a láda helyét ezer tű óvja. Kérlek, rejtsd ugyanúgy vissza, a levelek takarásába, ne legyen könnyen látható.



Megközelítés és parkolás
A láda Győr Kismegyer nevű városrészének a településhatárán van. Autóval a 82-es úton (itt kell balra fordulni:  N 47° 38,576' E 17° 39,769' 122 m [GCNACS+letérő]), kerékpárral a nemrég kiépített Győr-Nyúl kerékpárúton közelíthető meg. Busszal az 5, 5B, 5R, 6 és 907 járatokkal érhető el, a végállomástól kb. 430 m séta, DNy irányba indulva. Autóval parkolni 50 m-re az emlékmű és a rejtek mellett ( N 47° 38,660' E 17° 39,802' 122 m [GCNACS+parkoló]) lehet. A parkoló mellett egy kellemes pihenő is van a SacraVelo kerékpáros zarándokút részeként. Ha sok a mugli, akkor az út mentén is meg lehet állni, vagy kb. fél kilométerre Kismegyeren.

A csata előzményei
A győri csata a napóleoni háborúk egyik kisebb jelentőségű, de a mai Magyarország területén 1809-ben lezajlott egyetlen ütközete volt. Napóleon 52 ezres serege az asperni vereség után itt ütközött meg a János főherceg által vezetett 15 ezer fős reguláris és a 25 ezer főre tehető nemesi felkelőkből (latinból átvett szóval: inszurgens) verbuvált csapatával. A magyar nemesség a 13. századtól nem pénzével, hanem a vérével kívánt adózni a hazának ha külső ellenség támadta.

A francia győzelem nem volt olyan könnyedén kivívott siker, mint az a köztudatban él. A jelentős francia veszteség, és a csata lefolyása azt mutatja, hogy a francia csapatok csak nagy erőfeszítés árán voltak képesek kivívni a győzelmet.
A minőségbeli, létszámbeli és vezetésbeli különbségek miatt kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a franciák fölényben vannak, ám Laval Nugent vezérőrnagy téves felderítési adatainak köszönhetően, azokat félreértelmezve, mindössze 12-15 ezer főre taksálták a francia sereg létszámát. Ezért úgy érezték, hogy minden különösebb haditerv nélkül, a megfelelő túlerő birtokában megnyerhetik a csatát. Ez a vélekedés jól mutatja Nugent tehetségtelenségét és alkalmatlanságát. Hiszen a valós helyzet az volt, hogy a franciák voltak létszámfölényben: haderejük 52 ezer főből állt. Elég súlyos a különbség a két szám között.

A hadvezetés a téves adatok alapján úgy gondolta, hogy pusztán védekezéssel képesek lesznek felőrölni a francia sereg támadását.
A franciák ezzel szemben tisztában voltak az ellenség erőivel, így a szárnyakon átkaroló hadműveletet készítettek elő, mivel a nehezebben megtörhető osztrák regulárisok alkották az ellenséges erő gerincét.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy míg a nemesi felkelők harci rutinnal nem rendelkező, rosszul felfegyverzett, alig kiképzett harcosok voltak, addig a francia sereg a napóleoni háborúkban edződött, jó felszereléssel ellátott, tapasztalt veteránokból állt.

A francia csapatok a ménfőcsanaki dombokon, a magyarok a szabadhegyi magaslatokon foglaltak állást. A két csapatot a Pándzsa patak választotta el. A hidaknak és az arcvonal centrumában, az osztrák-magyar sereg által uralt majornak ( N 47° 38,777' E 17° 39,800' 124 m [GCNACS+major]). stratégiai jelentősége volt.

A franciákat Eugéne Beauharnais mellett Marmont és Macdonald tábornokok, míg a magyar nemeseket József nádor mellett Meskó József és Mecséry Dániel generálisok vezényelték. A magyar nemesi felkelők egy része önálló kötelékben, a másik része pedig a sorhadbeli katonasággal együtt harcolt. Ez a mintegy 25 ezer fős nemesi felkelő csapat egy dunai és egy tiszai hadosztályt foglalt magába, őket egyesítették a 15 ezer fős IX. császári és királyi (reguláris) hadsereggel. A főparancsnok Habsburg János főherceg és Nugent tábornok volt.

A csata
Az osztrák-magyar sereg 1809 június 14-én, Győr közelében a csanaki domboknál ütközött meg a franciákkal. Az első francia támadások hajnalban kezdődtek. Az osztrák oldalon Nugent fatális tévedésére csak a délelőtt során derült fény, ám János főherceg mégsem rendelte el a visszavonulást. A franciák tüzérségi tűz után indítottak frontális rohamot az osztrák állások ellen. Ezt a védők nemcsak visszaverték, hanem ellentámadást is indítottak és a Pándzsa-patakig verték vissza a támadókat. A franciák második rohama nagyobb sikerrel járt, ekkor ugyanis már áttörték az első védelmi vonalat, ám a második vonalon támadásuk kifulladt, és az osztrákok ellentámadása ismét a patakig szorította vissza őket. János főherceg azonban nem kísérelte meg a franciákat átkelés közben megtámadni, holott ez a nehéz terepviszonyok miatt sikerrel járhatott volna. De nem használta ki a két francia támadás visszaveréséből eredő lélektani előnyt sem, és nem rendelte el a franciák patakon túli üldözését, hanem inkább csapatai sorait próbálta rendbe szedni. A lehetőségek elmulasztása a csata szempontjából később végzetesnek bizonyult.
A franciák a patak vonalánál rendezték soraikat, és délután 4 órakor újból támadást indítottak. Ennek végső sikere a fáradó osztrák-magyar katonák felett egyre inkább nyilvánvalónak tűnt.

De ha ez még nem lett volna elég, újabb hadvezetési hiba következett. Mecséry Dániel - a magyar balszárny vezetője - mivel nem kapott parancsot a hadvezetéstől, saját tapasztalataira támaszkodva, látva a centrum szorult helyzetét, csapatai egy részét a főerő megsegítésére küldte. Eközben a franciák átkaroló hadműveletbe kezdtek, hogy bekerítsék az ellent, illetve hogy a magyar centrum hátába kerüljenek. Mecséry tábornok csak a szemközt támadókat láthatta, a bekerítést végzőket nem. A templomdombon álló parancsnok, János főherceg viszont mindent látott, de semmit sem tett a helyzet kivédésére, és még Mecséryt sem tájékoztatták. Ez bizony súlyos hiba volt. A magyar lovasság összetorlódott a patak kiszáradt medrében, ahol erős ágyútűzbe kerültek. Több sikertelen kimenetelű ellentámadás után a teljes hadosztály menekülni kezdett, és magukkal rántották a segítségükre küldött Hadik- huszárezredet is, amelyen keresztül-lovagoltak, ezzel azt is felbomlasztva és menekülésre késztetve.
A balszárny teljes összeomlása után a vereség teljesen egyértelművé vált, ám János főherceg csak akkor adta ki a parancsot a visszavonulásra, amikor a franciák már végleges bekerítéssel fenyegették csapatait. Ekkor a Habsburg haderő Komárom irányába vonult vissza, többnyire rendezetten és fegyelmezetten.
A csatában az osztrák-magyar sereg hatezer embert vesztett, míg a franciák vesztesége háromezer főre rúgott. A tényleges csapaterőkről, az összetételükről és a veszteségekről a források sajnos nagyon eltérő adatokat tartalmaznak.

A csatát az osztrák vezetés sorozatos tévedései kísérték végig, és a francia minőségi és számbeli fölény végül a Habsburg sereg vereségéhez vezettek.

Egy történet a majorság védőiről
A csata központja a kismegyeri majorság volt. A magtárt védő 872 katonáról, köztük 435 főről a grazi honvédőktől, Hohenegger Lőrincz így írt naplójában: "Idegen országért áldozták fel magukat szép halállal. Testük ott nyugszik békében. Drága hazánkat védték." Hat órás küzdelem után a grazi honvédők 103 katonája és 9 tisztje fogságba esett, akiket a nyúli szőlőskertek üresen álló pincéibe vittek. Velük együtt volt egy magyar leány is, aki a csata kezdetén a majorságba menekült és ott a sebesülteket ápolta. A grazi honvédőket mindjárt a csata után ki akarták végezni, de egy francia gárdakapitánynak sikerült ezt elhalasztania. A foglyok éjfélkor kenyeret és bort kaptak. Közölték velük, hogy Eugén Beauharnais parancsára kivégzik őket, mert nem tekinthetők reguláris katonáknak. A magyar lánynak sikerült az éjszaka folyamán, jó helyi ismeretei alapján, a francia őrök megkerülésével megszöknie. Egy osztrák tiszt segítségével eljutott János főherceghez, aki egy törzstisztet küldött Beauharnaishöz közölve vele, hogy a honvédők az osztrák hadsereg integráns részét alkotják és minden kivégzett honvédő helyett két francia foglyot végeznének ki. Közben a foglyokat már a kivégzés helyére vitték ahol már két gárda zászlóalj felsorakozott. Lehetséges, hogy ugyanannak a gárdakapitánynak sikerült a kivégzést ismét elhalasztania újabb parancsig. Beauharnais kivégzést visszavonó rendelkezése meg is érkezett. A grazi katonákat ezt követően Franciaországba vitték. Fél évig tartották őket fogva Chalon sur Marne-ban Reims közelében. 1810. január 13-án épségben visszatérhettek Grazba, ahol a város lakossága lelkesen fogadta őket.

Következmények
A vereség eredményeként a nemesi hadat Székesfehérváron feloszlatták, és ezután többet nem került sor nemesi felkelésre. János főherceg hadserege jó időre alkalmatlanná vált arra, hogy újra harcba szállhasson, ami jelentősen befolyásolta a a wagrami csata sorsát is. Egyúttal elérték a nemesi hadak feloszlatását is. A császári had tíz nap múlva bevette Győr várát. A franciák többnyire dicsérően szóltak a magyar nemesi felkelők helytállásáról, azon véleményüknek hangot adva, hogy a magyar nemesek "vitézek, de még gyakorlatlanok". A bécsi udvar ugyanakkor igyekezett a hadvezetési hibákat eltussolni és a vereséget a nemesi felkelők megfutamodásának számlájára írni.

A helyszín ma
A kismegyeri csata helyén 1897. október 17-én avatták fel a ma is látható emlékművet.
A kiterjesztett szárnyú bronzturul a négyszögletű, süttői szürke mészkőből készült hatméteres kőobeliszk tetején áll. Az emlékmű négy sarkánál egy-egy kifelé fordított, a komáromi várból hozott ágyú látható.

Az emlékművön magyar, német és francia nyelvű feliratok ismertetik a csata lefolyását és emlékeznek meg az elesett harcosokról.

A kismegyeri csata 200. évfordulója előtt nem sokkal, az emlékművet 2009. áprilisában megrongálták, a bronz turulszobrot fémtolvajok ellopták. Egy évvel később június 12-én, a csata 201. évfordulója alkalmából adták át a helyreállított emlékművet. Lebó Ferenc győri szobrászművész a megkerült darabok felhasználásával alkotta újra a turulmadarat.
A HM Hadtörténeti Intézete 2019-ben próba jelleggel fémkereső műszeres vizsgálatot indított a 14.500 m2-es területen. A két napot felölelő terepkutatások során 12 leletet lehetett az 1809. évi csatához kötni, egy töredékes állapotú réz pitykegombot, három gránátrepeszt és nyolc kézi tűzfegyver-lövedéket. A HM további kutatásokat tervez a területen.
A csata emlékét felidézendő helyi hagyományőrzők az elmúlt években több alkalommal is látványos hadijátékokkal mutatták be a több, mint 200 éve történteket.

Kismegyer
Kismegyer a török idők után alig lakott puszta volt. Emiatt és a Győrhöz közeli pozíciója miatt ideális helyszín volt a csatához. Földesura a pannonhalmi főapát volt, majd a 19. század végétől Győrszentivánhoz tartozott. Győr városához 1954-ben csatolták. A temető helyén a 17. században Győr várának egyik előretolt védelmi és megfigyelő állása volt, melyet Tarisznyavárnak hívtak. Helyén a 18. században épült a temetőkápolna, később romantikus stílusban építették át.

Az akkoriban stratégiai jelentőségű majorból már csak a magtár maradt meg. Ma különböző szabadidős rendezvényeknek ad helyszínt.

Ha kedved lenne Kismegyeren sétálni, érdemes meglátogatni a 2011-ben átadott új templomot ( N 47° 38,843' E 17° 40,110' 128 m [GCNACS+templom]), mely épület Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin építészek tervei alapján készült el. Az Isteni Irgalmasság templomát a kiegyensúlyozottság és egyben aszimetria kettőssége jellemzi. A monumentális hatású bejáraton belépve egyszerű, házszerű hatást keltő, osztatlan belső térbe jutunk. A templomot Várszegi Asztrik bencés főapát szentelte fel.

Források
Harci játékok a győri csata emlékére
Összefoglaló a csatáról
Ásatások nyomán megtalált tárgyak
Mit ír Wiki?
Egy kis történet

A csatáról nagyon jó bemutatót lehet az animáció a csatáról oldalon találni. Tájékozódásképpen: a franciák délnyugatról támadnak, a magyarok északkelet felé húzódnak vissza.

Ládatörténet
A ládát eredeti rejtőjétől, akloz-tól 2021 elején adoptáltam.
Eredeti ládaoldal