Most estünk haza, vélemény képek később!
[Jóváhagyta: geocaching.hu, 2009.04.19 20:12]
Na szóval: Messziről jött embör azt mond amit akar, ezért már péntek délután indultunk, hogy szombat röggelre kipihenten álhassunk rajthoz. :-)))
Szokás szerint"csöndes gubbasztással" telt az este, örömködtünk egymásnak, majd illendő köszöntés(ek) következtek! Bevártuk a legutolsó érkezőket is, majd lepihentünk fél egykor! :-)) Reggeli után újabb huszárvágás: menjünk föl gyalog a hegyen keresztül a rajthoz, közbe ládázunk. Így mindjárt két kilométert már teljesítve indultunk el! :-)) Csapatban haladtunk a "szöszik" ;-) által tervezett (mellesleg valóban egészen jó) útvonalon. Sok ismerőssel találkoztunk, üdvözlések (szeszcsere kortyonként) :-)) majd tovább menet. Bő 19 km, némi "emelkedő" :-))) után jól esett a finom és bőséges menü. Jó idő, jó szervezés, szép környezet, egyszóval hibátlan nap volt, de természetesen nálunk itt még nem ért véget a nap... :-))) Brezkó és Enikő megfürdött a Balatonban! :-))) Vacsora majd a maradék készletek elfogyasztása, az események megbeszélése után jól esett ágyba bújni.
Vasárnap reggeli után "könnyes zsebkendőlengetős búcsú", majd hazaindulás némi tervezett(len) ládázással, kanyaronként önként kikapcsolódó kütyüvel! :-(( (Soha többé nem frissítek működő rendszert indulás előtti napon) :-(((
Köszönjük a szervezőknek, résztvevőknek ezt a vidám és tartalmas hétvégét! :-)
Szép napot! Zoli