Szőkepuszta

A láda Libickozma külterületén, az egykorvolt Szőkepuszta egyik összeroskadt házának helyén rejtőzik a közeli baptista kápolna mögötti erdőben, egy arasznyi magasságban, egy kis fekete zsákban. Kérlek, hogy a láda keresése során (10 cm X átm. 5 cm) figyeld meg a felfüggesztés helyét, és ugyanoda akaszd vissza.. A vízmentes kis flakonban csak a napló számára van hely, kis TB vagy geoérme még beleférhet, de csak akkor, ha ezzel nem sérül a füzetke! Az erdőlátogatási korlátozásokat tekintve ez a térkép hasznos lehet.

---

A ládába utazó ügynök, vándorbogár, geoérme helyezhető. Ha még nem tudod, hogy ezek micsodák, feltétlenül olvasd el ezt a leírást!

---

A kápolna megközelítése
Somogyfajszról egy keskeny, szilárd burkolatú de nem teljesen kifogástalan út nyílegyenesen vezet Libickozma széléig.
Javaslom, hogy a kanyar után a földút kiágazásánál parkolj,  N 46° 31,631' E 17° 31,879' 127 m [GCLYBY+parkoló] ugyanis az északra vezető egykori országút nyomvonala nem autózásra való. Igaz, a homokos talaj miatt a sár legfeljebb a mélyedésekre jellemző, de állapota miatt az év nagyobb részében inkább csak munkagépekkel járható. Hamarosan eléred a kápolnát  N 46° 32,212' E 17° 31,082' 125 m [GCLYBY+fotó] és mögötte az egykori falu helyét.
Az ajánlott parkolótól a rejtekhelyig piros sávval jelölt túristaút (Libickozma - Nikla) egy szakaszán mehetünk. Ez a jelzés a község déli végén ágazik ki a sárga sáv jelzésű útból, amely Mesztegnyőtől Somogyvámosig visz.

A faluról
Libickozma ma Somogy megye legkisebb falva, 40 fő körüli állandó lakossal. Ma több az ingatlan, mint a lakó. De nem mindig volt ez így!
A község két falu egyesüléséből jött létre. Mindkét falunak írásos emlékei vannak az 1300-as évektől (Lybyc és Kozma). A környék a gyenge homoktalaj miatt nem igazán kedvező adottságú a gazdálkodásra, annál nagyobb szerepet játszottak régen a közeli Koroknai-vízfolyásra települt vízimalmok. A malmok működtetéséhez szükséges zsilipek után még ma is "bukógátiaknak" nevezik a község lakóit a környéken.
A 20. század harmincas éveiben még Libickozmán és a hozzá tartozó külterületi lakott helyeken ezernél több főt számlált a lakosság.

A község nagy hanyatlása - falurombolás békeidőben
Valaha itt haladt a Kaposvárt Marcalival összekötő fő útvonal, amelynek a környékbeli szakasza a Sörnyepuszta - Somogyfajsz - Libickozma - Szőkepuszta - Boronka vonalon vezetett (Fajsztól a kápolnáig ezen jöttél).
Ennek az útvonalnak a szerepét más útszakaszok vették át, és mára a legtöbb szakasza rettenetes állapotba került, egyes földesúttá romlott részein ma már alig ismerhető fel az egykori országút. A kápolna felé haladva az út szélén még megtalálható az egykori országút emléke: a 24-es kilométerkő. Lehet találgatni: vajon a környék elnéptelenedése miatt vesztette szerepét az egykori országút, vagy éppen a más vonalra terelt forgalom miatt szorult annyira a perifériára a vidék, hogy megfelelő közlekedés, munkahely és infrastruktúra híján menekült a városokba, aki tehette? Azt hiszem, a két tényező ördögi körben erősítette egymást.
A falu egyetlen rövid főutcává zsugorodott, lakott külterületei nagyjából a 60-as években végleg eltűntek, vagy pár házból és vendéglátó helyből álló vadászközponttá zsugorodtak (Szőkepuszta, Feketeberek, Kopár, Háromház).

Szőkepuszta egykor és ma
A falu északi (kozmai) részén az 1920-as években indult fejlődésnek Szőkepuszta az itteni földbirtokos csődbe jutását követően. A jelzáloggal terhelt nagybirtok földjeit a bank felparcellázta és elárverezte. Megindult a baptista hívek gyülekezetalapító (ahogy ők mondták: plántáló) bevándorlása az Alföld vidékeiről (Soltvadkertről, Kikunhalasról, Gyomáról és Szadáról).
A főleg fiatal telepesekből álló vallásos lakosság körében szeretettel fogadott gyermekáldásnak köszönhetően a lakosság száma gyorsan gyarapodott, hamarosan több százan lakták ezt a falurészt. A betelepülést követően hamarosan saját kis kápolnájuk szolgálta a hitéletet.
Évtizedeken át élénk közösségi és öntevékeny kulturális élet folyt a szőkepusztaiak körében.
A korábban életerős telepet az anyaközségnél is súlyosabban érintette a század második felében meginduló változások sora, amelyek végül is Szőkepuszta teljes pusztulását hozták magukkal.
Libickozma hanyatlásához és a szőkepusztai zárt kis közösség végleges szétszórásához az iskolák és községi tanácsok körzetesítése meg a mezőgazdaság kollektivizálása vezetett. A gyenge termőképességű, nagy arányban erdősült határ már nem tudott munkaalkalmat kínálni, a lakosság máshol próbált boldogulni. Tömeges volt a Kaposvárra áttelepülés. A részben elbontott, magukra hagyott házak az évtizedek alatt összeroskadtak. Helyüket mára legfeljebb egy-egy magasabb földkupac jelzi, és a kiskertekben egykor díszlő örökzöld bokrok viharvert maradványai. A természet kezdi visszavenni, ami az övé volt.
Az egykori falu helyét ma még kijelöli a környezettől eltérő növényzetű, leromlott terep.

A baptista kápolna
A betelepülés után a hívők közössége hamarosan kinőtte a Menyhárt Béla által vásárolt uradalmi épületből átalakított imaházat, ezért szükségessé vált saját kápolna építése a szintén ő általa adományozott telken, a saját portáján kiégetett téglákból.


(Idézet Gyánó Lászlótól: Jó Pásztor 2012. 9. évf. 5-6)
"Deák József testvér, közösségünk egykori elnöke lett a kocsisa a telepesek egyik legmódosabb tagjának, Menyhárt Bélának. Béla bácsi 200 holdat vásárolt a felparcellázott homokból, ezért amolyan kisbirtokosnak, kurta uraságnak számított. Érthetően ő áldozott legtöbbet az imaház építésére. Béla bácsi ugyanis áldott életű, komoly hívő ember hírében állt az egész környéken.Tisztelték, szerették a puszta-lakó szegény emberek segítőkész, emberséges magatartása miatt. Nem volt könnyű az itt élő emberek élete. A sovány homok alig biztosította a megélhetést. Az élelem megtermett, de adóra, bérletre, no meg egy kis ruhára csak kellett némi pénz. A föld termését jobbára állattartásra hasznosították, a tehén és a baromfi hasznát a marcali piacon értékesítették. A szegény emberek lófogat és minden közlekedési eszköz híján gyalog jártak. Az összegyűjtögetett piacra valót, egy kis túrót, tejfölt, pár csirkét gyalogszerrel cipelték a heti piacra. Menyhárt Béla bácsi is eljárt a heti piacra, természetesen lovas kocsival. Két-három pár lova is volt. Legtöbbször elég lett volna, hogy egy fogat menjen a piacra, de ő több esetben két fogattal ment, hogy az úton felszedje a kosarakkal megterhelt szegény embereket. Felesége sokat zsörtölődött, amikor reggel kiadta a kocsis legénynek a parancsot, hogy két fogattal mennek. Béla! mondta férjurának elment az eszed? Ilyen nagy dologidőben két kocsival a piacra? Jóska! folytatta a kocsis legénynek tedd föl az ekét és menj szántani. Deák Jóska tanácstalanul nézett hol Béla bácsira, hol a tésasszonyra. Jóska fiam szólt szelíden, de határozottan Béla bácsi. Én vagyok a gazda, tedd, amit mondtam. És Jóska azt tette. Sorban szedte föl a piacos asszonyokat, amennyi felfért. Ők pedig áldották az Istent és áldották Béla bácsit jóságáért Béla bácsi halálos ágyán magához hívatta a szőkepusztai gyülekezet elöljáróit. Istenben megbékélt szívvel, ünnepélyes búcsút vett tőlük. Atyámfiai, testvéreim! mondta. Amit itt láttok, a 200 hold föld, a ház, a gazdaság már nem Menyhárt Béláé. Nekem csak az maradt, amit sikerült átmenteni a mulandóságból az örökkévalóságba. Csak az, amit sikerült odaadni Isten országa ügyére, a szegény emberek megsegítésére. Feleségem! fordult oda könnyes szemű hitveséhez. Bár még kevesebbet hallgattam volna rád, bár még több jót tettem volna! Pár óra múlva végleg elszenderült. Igen nagy részvét mellett temették. Aki csak tehette, részt vett Béla bácsi temetésén. Nagyon sokan megsiratták és áldották, mint a szegények pártfogóját. Amikor vége lett a gyászszertartásnak, elszéledt a tömeg, a gyászoló család is végső búcsút vett, egy cigányasszony leborult a fejfához, átölelte és sírva így fohászkodott: Drága sűzs anyám! Mért ezst azs áldott jó embert vitted el, mért nem inkább a tésasszonyt?"
A kis kápolna 1931-ben alig fél év alatt épült, és másfél évtizedig szolgálta a hitéletet. A baptisták keresztelkedését (bemerítkezés) a közelben folyó Aranyos-patak csillogóan tiszta vizében végezték.
Nem sokáig tartott a nyugodt élet. 1944-45 telén a közelben folyó állóháború (Margit-vonal) a véráldozatokon felül a lakóhelyekben és a kápolnában is súlyos károkat okozott. A katonaság a kápolnát istállóként használta, majd 1946-ban kerülhetett sor a lepusztult kápolna felújítására és a második avatásra.
A téeszesítés a későbbiekben kis híján a kápolna teljes pusztulását okozta. A hitélet a lakosság elköltözésével megszűnt, a TSz az épületet termény- és vegyszerraktárként használta. A leromlás, romosodás évtizedekig tartott, és már a lebontását tervezték. Az új évezredben a kápolna a kaposvári gyülekezet tulajdonába került, akik a Napsugár Gyermekmentő Szolgálatnak adományozták. A restaurálást követően a "Zarándok kápolna" harmadik felavatása 2007. július 29-én történt.
Ennek emlékére azóta minden évben július utolsó vasárnapján itt gyűlnek össze az egykori hívek és leszármazottaik közös istentiszteletre és az azt követő jókedvű összejövetelre.