Mit keresel itt?!

A doboz egy bükkerdőben lévő TÖLGYFA tövénél található üregben avarral, gallyal álcázva.
N 46° 52,143' E 23° 08,750' koo. pontnál ha az erdei ösvényre fordultok nem sértitek a magánterület szentségét a doboz megkeresésével.

---

A ládába TravelBug nem helyezhető.

---

Így jártunk mi

Nagyváradot Kolozsvárral összekötő DN1/E60 nemzetközi főútról Körösfőt (Izvoru Crişului) elhagyva Kalotanádas (Nadăşu) felé fordultunk N 46° 50,207' E 23° 7,147' 600 m [GCKOSK+Letérés], egy éles bal kanyarral egy köves utacskára térve.
Nemsokára leparkoltunk N 46° 51,320' E 23° 8,254' 585 m [GCKOSK+Parkoló] és magunkba szívva a jellegzetes kalotaszegi tájat a dombok között hullámzó szekérúton gyalogosan indultunk Sztána (Stana) irányába N 46° 51,806' E 23° 8,832' 611 m [GCKOSK+Itt balra!].
Egy elhagyatott gyümölcsösben (mely egykor talán a mesteré volt) zöld almával csillapítottuk szomjunkat, miközben egy erdős völgyhajlatban útelágazáshoz értünk. N 46° 52,143' E 23° 8,750' 562 m [GCKOSK+Erdei ösvény]
Itt jobbra próbáltunk közelíteni a "várhoz" de nem sokára elfogyó ösvény bizonytalansága visszafordított. (Mint kiderült utóbb ha kalandosan is, de ez is járható -így felülről érünk a ládához és a házhoz). Az utunkat a másik irányban folytattuk, ahol kisvártatva bájos stíluszavarral küszködő üdülőrészhez érkeztünk, melyek közt szerényen meghúzódva bújó Varjúvár  N 46° 52,182' E 23° 8,629' 532 m [GCKOSK+Varjúvár] üdvözölt.
Áhítattal léptem be a kiskapun, bár a tábla magánterületre figyelmeztet,- ezt ti is nyugodtan megtehetitek.
Három éve dédelgetett tervem valósult meg, hogy ide eljuthattam és körbejárhattam kedvenc építészem alkotóházát.
Visszafelé a vasútmegállónál  N 46° 52,349' E 23° 8,789' 530 m [GCKOSK+Vasútmegálló] elmerengtünk múlton és jövőn, majd kocsinkhoz érve megnéztük a dombok közé bújó most már elrománosodott Kalotanádast (Nadăşu), megtöltvén palackunkat egy csepegő forrásnál.

Varjúvár

"Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes...Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra." (Kós Károly: Bevezetés a Testamentum és Agrikultura című kézirathoz, 1915)
A Varjúvár Kós Károly egykori saját háza a kalotaszegi Alszegen, a mai Romániában, a Szilágy megyei Sztána határában található. A Budapest - Nagyvárad - Kolozsvár vasútvonal mentén álló, eredetileg hétvégi háznak szánt épületet Kós Károly 1909-ben tervezte és 1910 őszén-telén építtette, majd 1925-ben bővítették kétszintes toldással.
Az emeleten dolgozó-, a földszinten cselédszoba volt, míg a középső épületrészben a földszinten konyha, az emeleten hálószoba, illetve 1925-ig dolgozószoba volt. A jellegzetes toronyban alul az ebédlő, társalgó, felül a gyerekszoba, illetve 1925-ig a hálószoba kapott helyet.
Többek között Dsida Jenő és Móricz Zsigmond is megfordultak a falai között.
A második világháborúban feldúlták, ezért Kós már nem költözött vissza, bár még hosszú évtizedekig élt.

Kós Károly

Erdélyi magyar építész, könyvművész, grafikus, etnográfus, író és politikus.

Temesváron született 1883-ban négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként és kilencvenhárom éves korában hunyt el 1977-ben Kolozsváron.

Kós Károly eredetileg a modern magyar építőművészet területén alkotott, új stílust teremtve, maradandó értékeket. 1919 után pedig írásaival a magára maradt erdélyi magyarság számára mutatott utat szépírói munkásságával: regényeivel, elbeszéléseivel, politikai röpirataival a transzilvanizmusnak koncepcióját fogalmazza meg, miszerint az erdélyi magyarságnak az új viszonyok között kell megteremtenie mindazt, ami teljes életének, gazdasági és kulturális boldogulásának a feltételeit jelenti.

Ez idő tájt, a Varjúvár megépítésével (1910) egy időben történik meg Kós értelmi és érzelmi behonosodása egy jellegzetes erdélyi táj és művelődéstörténeti "szigetbe", Kalotaszegbe, majd a történeti Erdélybe. A beszívó hatás oly erős, hogy minden későbbi elhatározását és döntését befolyásolta, gyökérzetévé vált a nevezett valóságérzékelésnek, mely ekkor szilárdult meg, rögzítődött.
A jellegzetes kósi betűket kalotaszegi temetők korhadó kopjafáin az író fedezte fel, s miközben kisilabizálta az "Itt várja Jézusát..." kezdetű sorokat, keze szerszám után mozdult, hogy begyakorolja a betűk duktusát.
A rajzokon, a Vigyázó alatt emelt Sebesvártól a régi udvarházak belsejéig s a zsindellyel fedett kapukig, az erdélyi múlt emlékei elevenednek meg.

Az 1918-ig terjedő pályaszakaszt az építőművész tervező-építő munkája uralja. Elégséges néhány közismert Kós-tervezte épületet említenünk: zebegényi római katolikus templom (1908-1909), óbudai református parókia (1908-1909), budapesti állatkerti pavilonok (1909-1910), a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (1911-1912), a kolozsvári Monostori úti református templom (1912-1913), a Keresztes testvérek lakóháza Sepsiszentgyörgyön (1913). Tudomásom szerint a legtöbb köz- és magánépületet Sepsiszentgyörgyre tervezte, illetve ott építette fel.

Szépirodalmi művei közül a Varju nemzetség (1925) kimagasló értékű alkotás, az író lelkének oly kedves, gondolkodását és életérzését meghatározó Kalotaszeg népi világának újabb "birtokba vétele", egy - Kóst e tájegységbe gyökereztető - elkötelezettségtudat beemelése az egyetemes magyar írásbeliségbe a regionalitásból.
A kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia mezőgazdasági építészetet oktató professzora 1952-ben, majdnem hetvenéves korában, nyugállományba vonult. A tanár, a közéleti ember - igen, a művész nem.
Kósnak hosszú életet mért ki a sors. Aggastyánként már csak levelezett és diskurált, de mint Benkő Samu írja: "mindennapjai ésszerű beosztásában rendelt ideje volt a beszélgetésnek". Ezek egyikén mondotta, hogy elégedett életével, teljesítményével. Élete példája és hátrahagyott építőművészi, grafikusi, írói műve igazolja önmértékének valós értékét.
(forrás: Veress Dániel)

Testamentum

"Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi. Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de magapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között.
De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük."

Ady Endre: Fogoly a vártoronyban

Csúf emlékek könnyes, vén foglya
Fölkerültem a vártoronyba:
Pince-börtönből torony-börtön,
Hurráh, Nap, én már ezután
Életem így magasban töltöm.

Szabad grádics, nyílt kapu csalnak,
Foszlányai csavargó-dalnak
S lent a síkon nagy tüzek égnek:
Jaj, jaj, nem kell, szivem megáll
Agyonrémít a szabad élet.

Föl-fölhúzhatnám büszke vállam,
Billegtethetném vén szakálam,
Ajkam adhatnám görbe gúnynak:
Ej-haj, jobb lesz, ha a dacok
Lelkemben örökre lehunynak.

Lángolok mégis megkövülten,
Lidérc-tüzek úsznak körültem,
Udvarolnak, nem bolondítnak:
Csuhaj, örvendezz vén fogoly,
Hűlt lángú, régi dalaidnak.

Vádat tűrve, kit se vádolva
Majd csak elfut az Élet dolga
S utólszor esvén szerelembe,
Lalla, magamat szeretőn
Dőlök a Csodába, a Rendbe.

Időkép

METEROLÓGIA ÁLLOMÁS BÁNFFYHUNYAD'