Gyalog a Postakocsi-úton
A Kaposvártól Szigetvárig vezető 36 km-es egykori országút (Régi postakocsi-út) északi szakaszát tárja fel ez a 16 km hosszú körtúra-útvonal. A kaposvári városi szakasz mellőzésével Töröcskétől a Ropolyi-erdőbe vezet, majd visszafelé elhagyva a Postakocsi-utat a Kecskeháton és a zselickislaki hegyen átvezetve záródik. A körtúra egyes szakaszai a Zselic teljesítménytúrázók számára ismerős jelzett utakon haladnak.
Eső után nem az a kimondott kerékpárút!
Az erdőlátogatási és közlekedési korlátozásokat tekintve ez a segédlet hasznos lehet.
Jelszó képzés: A négy pont jelszórészlete egybeírva.
1. N 46° 18,584' E 17° 47,234' 5-ös kilométerkövön keresd az üveg matricát.
2. N 46° 17,441' E 17° 47,253' mikroláda odvas fában
3. N 46° 16,011' E 17° 48,443' valós láda (12 cm*12 cm*10 cm) többtörzsű fa töve között. Gondosan takard el!
4. N 46° 18,398' E 17° 48,201' 3 cm * 5 cm üvegmatrica beton oszlop belső felületén.

---

A ládába TravelBug helyezhető.

---

Útvonal
A körtúrának nincsenek önmagukban is külön érdekességet rejtő állomásai, ezért a rejtések mindössze ellenőrző pontként szolgálnak.
A Postakocsi-út kezdeti szakaszának nyomvonala a Bartók utca és a Töröcskére vezető országút nyomvonalával egybeesik.
A túra kiindulása:  N 46° 18,662' E 17° 47,195' 210 m [GCRPKU+Ajánlott parkoló], és innentől dél felé haladsz a murvás úton.
 N 46° 18,584' E 17° 47,234' 210 m [GCRPKU-1]
 N 46° 17,441' E 17° 47,253' 264 m [GCRPKU-2]
Kiérsz az aszfaltos útra, ott követed a P- jelet  N 46° 15,593' E 17° 47,884' 273 m [GCRPKU+1.útpont].
Az itt P- jelzésű Postakocsi-utat elhagyod, mert letér dél felé:  N 46° 15,455' E 17° 47,973' 276 m [GCRPKU+2. útpont].
Északra indulsz a Kecskehát gerincén  N 46° 15,408' E 17° 48,652' 261 m [GCRPKU+3. útpont].
Innentől végig a K+ jelzésen, majd a K-, S- és K+ jelzésen a Kecskeháton és a kislaki hegyen.
 N 46° 16,011' E 17° 48,443' 265 m [GCRPKU-3]
 N 46° 18,398' E 17° 48,201' 200 m [GCRPKU-4]

A falun áthaladva itt indul a mélyút, hogy a dombtetőn csatlakozzon a Postakocsi-útba:  N 46° 18,753' E 17° 47,529' 160 m [GCRPKU+4. útpont]

A Régi Postakocsi-út története
A török idők pusztításai nyomán elnéptelenedett Zselic falvainak egy része lassan életre kelt, de a vidék továbbra is ritkán lakott maradt. Még a 19. század elején is a Drávától a Balatonig szinte megszakítás nélkül a természet uralkodott, és ez a mondás járta: "nem az erdők vannak Somogyban, hanem Somogy van az erdőben".
Az 1950-ben Baranyához csatolt Szigetvár és szigetvári járás emberemlékezet óta Somogy vármegyéhez tartozott, ezért a megyeszékhellyel történő közvetlen összeköttetés a régi időkben is nagyon fontos volt.
Kaposvár központjától Szigetvárig vezet a Régi Postakocsi-út, amely már az I. katonai felmérés térképén (1763-87) is nyomon követhető. Hossza 36 km. Ez az egykori országút már több mint egy évszázada szerepét vesztette, mióta kiépült a 67-es út. A 67-es nyomvonalára az jellemző, hogy lehetőség szerint völgyekben halad, kisebb vízfolyások sokaságát keresztezve (közben két magasabb vízválasztóra is felkapaszkodva). Ez a vonalvezetés ésszerű a Zselic településszerkezetét tekintve, hiszen a jelentősebb községek mind völgy aljára vagy a völgyek oldalába települtek.
A Régi Postakocsi-út vonalának kijelölésekor más szempontokat tartottak eleink fontosnak. Pár évszázada a szilárd burkolat nélküli országutakat Somogyországban nem sok minden különböztette meg a mezei szekérutaktól. Létesítésük és karbantartásuk során a régi mondás szerint "sárra sarat hánytak", az esős időben tengelyig érő dagonyákat sárgafölddel töltötték fel. A Zselicben gyakorlatilag nincs útépítésre alkalmas kőzet, a földutak kőtörmelék szórással történő feljavítása során a Mecsekből szállítható, így méregdrága kövek helyett gyakran az itt-ott helyben fellelhető könnyen szétmálló mészkötésű homokkövet használták. Az országút rangját leginkább csak mérföldkövek kihelyezése, és az jelentette, hogy mellette széles sávban kivágták az erdőket, hogy az útonállók minél kevésbé tudjanak lesből meglepetésszerűen támadni az utazókra.
Ilyen építési mód mellett minél messzebb sikerült a Zselic vizenyős völgytalpait elkerülni, annál jobb volt. Ráadásul a völgyekben a keresztező patakok és erecskék hidak építését és karbantartását követelték volna meg, ami a vármegye szűkös lehetőségeit erősen megterhelte volna.
Adott korban ésszerű megoldás volt a Zselic domborzatának jellegzetessége alapján vízválasztókon vezetni a nyomvonalat.
A Zselic dombvidéke a kiédesedett vizű egykori Pannon-tó feltöltődése, majd az így létrejött síkság két-háromszáz méteres kiemelkedése révén keletkezett fennsíkból született. A mélyben fekvő kőzetrétegekben fellépő törésvonalak mentén a puha üledékekből álló felső rétegek is sérültek, könnyebben váltak az erózió áldozatává. A megbolygatott vonalakon a lefolyó vizek hosszú, túlnyomóan észak-dél irányú völgyeket munkáltak ki. Eközben az eróziótól megkímélt dombgerincek nagyjából megőrizték az eredeti fennsík magasságát. Ezért van az, hogy egy dombtetőről körbenézve a völgyeken túli láthatárt közel azonos magasságú, nagyjából vízszintes dombgerincek zárják. A vízfolyások a völgyekben erednek, ezért a vízszintes dombgerinceken vezető utak sehol sem keresztezik azokat.
Az elmúlt századok térképészete és mérnöki ismeretei alapján nem lehetett egyszerű feladat egy ilyen, lehetőleg minél egyenesebb útvonal kiválasztása a szaggatott felszínű, végtelen erdőkkel fedett dombvidéken.

A Régi Postakocsi-út legendája
A Zselic végtelen erdői, útvesztő völgyei sok-sok törvényen kívüli szegénylegénynek nyújtottak menedéket a 19. század során, míg a 60-as években sikerült a rettegett bandákat és orgazda hálózatukat a legkönyörtelenebb módon felszámolni.
A statáriális időszak egyik utolsó rajtaütése a 1877-ben a Postakocsi Út Kaposvár-Töröcske közötti szakaszán történt, ahol a kereskedőket kirabló Horváth Baráth András két társa tűzharcban esett el, őt magát elfogták, és gyászos sorsra jutott.
Persze a betyárélet története tovább élt és megszépült a nép visszaemlékezéseiben, idővel legendák sokasága született. Ezek egyike a Postakocsi-út legendája.
Ki ismerhette volna az erdőkben bujkáló szegénylegényeknél jobban a vidéket? A legenda szerint egy halálra ítélt betyár azzal váltotta meg a szabadságát a "kaposi" szolgabírónál, hogy ki tudta jelölni a postakocsival egész évben járható, legrövidebb út nyomvonalát.
Akárhogy is történt, a 36 kilométeres útvonal kijelölése
a lehető legjobban sikerült. Kaposvárról indulva a Kapos völgyéhez képest 100...150 méterrel magasabban húzódó vízválasztóra kapaszkodott fel 5 km-en át, majd mintegy 10 kilométert ezen a szinten tett meg az erdőben. A Lencsés-tető után folyamatosan ereszkedett le Kishárságyon keresztül, Hárságyot és Antalfalut érintve a már síkságon fekvő Basalig és onnan tovább Szigetváron a mai 6-os útig. A sík vidékeken is alig észrevehető vízválasztón haladt, hidakat sehol sem kellett építeni.

A Régi Postakocsi-út ma
A Postakocsi-út a II. katonai felmérés idején (nagyjából az 1800-as évek középső harmadában) még fő útvonalnak számított, de az évszázad végén a megyetérkép tanúsága szerint már azonos fontossága volt a 67-es út elődjének. A Postakocsi-út a 20. század első éveiben veszítette el szerepét. Emléke még nem enyészett el: egyes szakaszai ma is Kaposvári utca néven szerepelnek Basal és Szigetvár belterületén.
A régi út ma is nyomon követhető, és túlnyomó része gond nélkül járható megszakítás nélküli útvonal a két város között.
Néhol szilárd burkolatú országúttá, több helyen utcává építették ki, de legnagyobb része erdei vagy mezei földút. Rövidebb-hosszabb szakaszain jelzett turistautak vezetnek, de ma (még) nincs összefüggő saját jelölése.
A régi út vonalvezetése az északi szakaszon évszázadok alatt teljesen változatlan maradt. Ezen a szakaszon néhány megviselt kilométerkő is dacol az idővel az 5. a 6. a 9. a 10. a 14. és a 15. kilométernél (ki tudja, meddig...).
Ami a középső és déli szakaszt illeti, a legújabb időkben a Basal-szőlőhegy és Antalfalu közötti szakasz kezd elvadulni. Itt hosszabb szakaszokon az eredeti út még éppen járható, máshol kezdi felverni a bozót, ezért a szekérút az eredeti utat kísérő fasor külső oldalára tevődött át. (Antalfalu belterületén pedig járhatatlanul, pár méternyire követi a település főutcáját jelentő országutat.) A régi út nyomvonala ezeken a helyeken is jól azonosítható mind bejárás során, mind a Google űrfelvételein. Több helyen itt is megkezdték a karbantartási, bozótirtási munkákat.
A mostani multival bemutatott északi szakasznál található egy mintegy 250 méteres szakasz, ahol a régi nyomvonal jól felismerhetően pár méternyire vezet a ropolyi erdőgazdasági út mellett\alatt (az 1. és 2. útpont között).

Csatlakozás a meglévő [GC2KER] túraútvonalról
A GC2KER útvonalának bejárása közben az 1. útpontnál van lehetőség becsatlakozni a kerékpárral nem mindig és akkor is nehezebben járható Postakocsi-út multiba, 2-1-4-3 sorrendben keresve az állomásokat, majd a Kecskehát déli végénél visszatérni a GC2KER útvonalába.

Feltárul előtted a Zselic ha innen nézel körbe:
1.  N 46° 18,018' E 17° 47,414' 230 m [GCRPKU+1.kitekintés]
2.  N 46° 17,720' E 17° 47,210' 252 m [GCRPKU+2.kitekintés]
3.  N 46° 17,736' E 17° 47,230' 254 m [GCRPKU+3.kitekintés]
4.  N 46° 17,883' E 17° 48,383' 187 m [GCRPKU+4.kitekintés]

Forrásmunkák
Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág. Új-Somogy Nyomda Kaposvár, 1944
Lóczy István: Somogy vármegye közlekedési hálózatának változása és Kaposvár központi szerepének kialakulása a XIX. század folyamán p. 205-242 Könyvanalitika.
Gyenizse Péter tanulmánya p. 78-81.