A láda keresése a somogytarnócai fás legelőre hív, amelynek egyedülálló különlegessége a hatalmas akác hagyásfák serege.
A 15 * átm. 8 cm-es láda közel 2 m magasságban az egyik hagyásfa odújában rejtőzik, kéreggel álcázva.
A láda valószínűleg eltűnt. Kérem a következő Keresőt, hogy ha van rá lehetősége, pótolja addig is, amíg újra azon a környéken járok...
A láda megmutatja a használat nélküli fás legelők elvadulásának fokozatait - városi ruhában nem ajánlott.

---

A ládába annak kis mérete miatt inkább csak geoérme helyezhető.

---

Megközelítés
Útpontok:
Indulás az Aranyosi-útról:  N 46° 0,355' E 17° 28,188' 123 m [GCTAAK+parkoló] Az egykori legelő széléig betontáblákkal kirakott, autózható út vezet innentől a 3. útpontig.
1. Útelágazás  N 46° 0,575' E 17° 28,190' 124 m [GCTAAK+1. útpont]
2. A Tekeres-árok hídja:  N 46° 0,666' E 17° 28,488' 127 m [GCTAAK+2. útpont].
3. Az elvadulóban lévő terület könnyebben járható útvonala innen indul:  N 46° 0,664' E 17° 28,509' 128 m [GCTAAK+3. útpont].

Belső-Somogy gyótái
"Elszegődtem Tarnócára bojtárnak,
Jó legelője van ott a birkának.
Fizetésem tíz forint, húsz karajcár,
Megél abból egy bojtár"
Hazánkban - de Európa-szerte is - évszázadokig a gazdálkodás legfontosabb színterei közé tartoztak a fás legelők, amelyekről részletesen itt olvashatsz. Belső-Somogyban egészen az 1970-es évekig jellemző volt az állattartásnak ez a módja. A táj adottságai - a gyenge termőképességű homok, a laposabb részeken pangóvizes tocsogók és rossz vízgazdálkodású, hamar kiszáradó homokhátak - a falvak határának jelentős részén nem voltak alkalmasak szántóföldi művelésre, de megfeleltek a félrideg állattartásnak.
A múlt század második felének nagy társadalmi átalakulása az évezredes múltú gazdálkodási formákat jórészt elsodorta, és csak kevés helyen maradt hírmondója az errefelé gyótáknak mondott fás legelőknek. Ezek jó része is hasznosítatlanul bozótossá vált, és lassacskán visszafoglalja az erdő.
A legelőkön magánosan álló fák egészen nagy méreteket érhettek el. Tarnóca határából régen nagy területeket foglaltak el a fás legelők, így a falutól északra fekvő, mára zárt erdővé alakult régi gyótákon magánosan felnőtt sok óriás kocsányos tölgy rejtőzik a fák között.
A keleti részen fekvő Kapaszkodó nevű gyóta még nem zárt erdő, de már a teljes elvadulás előtt áll. Itt is őrzik a régi idők emlékét a tanúként megmaradt hagyásfák. Kapaszkodó különlegességét óriás akácok egész serege jelenti.

A tarnócai akácok
Hazánkban a rövid vágásforduló és az idősebb akácok lelassult növekedése miatt kevés az igazán vastag törzsű akácfa. Az országos falistára már 3 méter törzskerülettel is fel lehet kerülni. Az akác nagy fényigénye miatt óriások megjelenését zárt erdőben nem, inkább csak egyedi példányoknál várhatjuk.
Kapaszkodó határrész Hazánkban egyedülálló, mivel a többi fás legelőre jellemző óriási tölgyek mellett itt az akácok is rendkívüli méretűre nőhettek. Azt ma már nem lehet kideríteni, hogy a fás legelőkön megszokott fajok mellett \ helyett a régiek miért tűrték és védték meg itt az akácot. Az viszont tény, hogy a fás legelőkön a fényigényes akác nagyra nőhet, ha kis faként első éveit túlélte, és magában áll. A körülötte várható akácbozótból nem támadnak vetélytársai, mert az állatok a zsenge magoncokat azonnal lelegelik. Az akáclevél lovak számára erősen mérgező, de nem árt a kérődzőknek - különösen a kecskék kedvence az akáclevél, ezek még a tüskés akácbozótnak se kegyelmeznek.
Tarnócán található az országos falisták vagy félszáz legnagyobb törzskerületű akácfájának több mint háromnegyede [1]. A tarnócai óriásakácok életkorát a hozzáértők 120 évesre teszik [2], ezért ha minden jól megy, még 80-120 évük lenne a további növekedésükre - már ha túlélik a rájuk telepedett fehér fagyöngyök élősködését... Elnézve a sokat szenvedett törzseket, sajnos erre nem sok esély lehet.

Ha igazi óriást akarsz látni - kocsányos tölgyek
A)  N 46° 0,650' E 17° 28,833' 128 m [GCTAAK+1. tölgy]
B)  N 46° 0,633' E 17° 28,766' 128 m [GCTAAK+2. tölgy]
Néhány óriás akác a közelben
A rejtő akáchoz közel egész sereg óriás tűnik fel. Érdemes a legnagyobbakat felkeresni:
1) 425 cm kerülettel:  N 46° 0,616' E 17° 28,566' 128 m [GCTAAK+1. akác]
2) Rejtő fa 424 cm kerülettel:  N 46° 0,488' E 17° 28,612' 128 m [GCTAAK+2. akác]
3) 411 cm kerülettel:  N 46° 0,566' E 17° 28,483' 128 m [GCTAAK+3. akác]
4) 401 cm kerülettel:  N 46° 0,550' E 17° 28,633' 128 m [GCTAAK+4. akác]
5) Borostyános fa 390 cm kerülettel:  N 46° 0,578' E 17° 28,600' 128 m [GCTAAK+5. akác]
A sorrendben tizedik sem vékonyabb 385 cm mellmagasságban mért törzskerületnél.
Csak egy ugrás dél felé a nagyon szép égeres vízi világ:
 N 46° 0,404' E 17° 28,650' 125 m [GCTAAK+Égeres tó]

"Akácos út"
A hazai tájhoz elválaszthatatlanul hozzá tartozik a sokszor (főleg ha már meghasznált a bor...) megénekelt akác. Őshonosnak, jellegzetes magyar dolognak hihetné az ember ezt a jövevényt, mivel a nálunk élő akácerdők területe nagyobb, mint az Európában található összes többi akácosé - amelyek többsége ráadásul a Trianon előtti Magyarország területén található.

A magyar akác
Az Észak-Amerika keleti tájain őshonos akácot 1601-ben hozta be Jean Robin francia kertész Európába. Az akác környezeti igényei nagyjából egybeesnek a szőlőével, így hazai elterjedésének nem voltak természeti akadályai, de a két pogány közt folyamatos élet-halál harccal végigküzdött 1600-as évek százada nem a növényritkaságok felkarolásának időszaka volt... Először 1710-ben jelent meg az Erdődy grófok pozsonyi kertjében, majd pár évtizeddel később telepítették belőle az első erdőket a Dunántúlon. Máshol még sokáig ritkaság számba ment. 1768-ban Békés vármegye első és egyetlen akácfája díszlett Tessedik Sámuel szarvasi kertjében [3], de innentől térfoglalása felgyorsult a nagynevű botanikus támogatása nyomán.
Mária Terézia királynő 1818-as erdővédelmi rendelete szorgalmazta a fátlan Alföld erdőtelepítéseit, amely jellemző módon teljesen kudarcot vallott volna a bürokrácia útvesztőiben: a Helytartótanács a vízigényes fűzfával kívánta beültetni még a delibláti homoksivatagot is (Temes vármegye). Szerencsére a józanul gondolkodó helyiek a rendeleteket nem tartották be, és a homokon is életképes akác telepítéseivel kötötték meg az Alföld futóhomokjait.

Áldás vagy átok
Országos felháborodást okozott, amikor a régi Helytartótanácshoz hasonló szakértelmű Brüsszel tervezete első olvasatban az akác, mint idegen özönfaj kiirtását tűzte ki célul [4], [5]. Ragaszkodunk az akáchoz, amely mára már igazi hazai fajnak számít, és az otthonosság érzését jelenti számunkra - a 20. századelőn Kanadába települt honfitársaink is azzal enyhítették honvágyukat, hogy új tanyájukon akácot ültettek...
Az igaz, hogy az akác térnyerése olyan helyeken, ahol az őshonos fajok is jól érzik magukat, tényleg nem kívánatos. Az avarba jutó elhalt levelek gyors lebomlása miatt gyakorlatilag nincs humuszképződés, ráadásul a lebomlás során más növények fejlődését gátló anyagok szabadulnak fel. A talaj eredeti jellegét is megváltoztatja a gyökerén élő nitrogéngyűjtő baktériumok révén, így aztán a záródó akácerdőben néhány kellemetlen dudván kívül nem igen van lágyszárú aljnövényzet, nem kínál életteret az őshonos állatvilágnak sem. A cserjeszint hiányzik, egyedül a nitrogénkedvelő bodza díszlik a szegélyeken. Javára írhatjuk, hogy a nagy őzlábgomba és az óriáspöfeteg jól érzi magát a ritkás akácosban, és az akác gyökerén él a homoki szarvasgomba [6].
Mára az akác az ország kétmillió hektárnyi erdőterületéből 460 ezer hektárt foglal el, amelyből évente hozzávetőlegesen másfél millió tonna faanyagot termelünk ki. Elterjedését elősegítette az, hogy olyan talajokon is életképes, ahol más fa csak tengődik. Persze, ha ennyire életerős, akkor ennek következménye lehetne, hogy más fajok rovására emberi segítség nélkül is terjeszkedik. Szerencsére nálunk nem vált agresszíven terjedő fajjá. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az igazi invazív fajokkal ellentétben, magjai nem terjednek a széllel (zöld juhar, vörös kőris, bálványfa) és nem hordják szét a madarak (kései meggy). Viszont ahol egyszer megtelepedett, onnan szinte lehetetlen kiirtani. Nemcsak a kivágott fák tönkje, hanem a talajban maradt gyökerek is kihajtanak, áthatolhatatlan tüskés bozótot képezve, magjai pedig akár több évtizedig is elhevernek, és éveken át fokozatosan csíráznak ki. Ez gondot okozhat olyan védett területen, ahol már néhány akác megtelepedett, mert erdőtűz után a fokozatosan kikelő magokról az akác eluralkodhat. Ahol az őshonos növénytársulás megőrzése a cél, ott tényleg nincs keresnivalója.
Az akácfa görbülésre hajlamos törzsének, durván repedezett sötét kérgének és laza, zilált koronájának köszönhetően talán nem tartozik legszebb fáink közé. Kései fakadása miatt tavasszal sokáig azt az érzést kelti, hogy az ember kiszáradt fák között, halott erdőben jár. Azokban az években meg, amikor az őszi lehűlés kissé korábban érkezik, levelei nem sárgulnak meg, hanem összeaszalódva, zöldesszürkén lógnak a betegnek tűnő ágakon.
Nem árthat tudni, hogy a fák kérge erős méreganyagokat tartalmaz, és ezek kisebb-nagyobb mértékben jelen vannak a levelekben és magokban is.
De mindezekért kárpótlást nyújt késő tavasszal a sokáig tartó, látványnak is gyönyörű virágzása. A fehér virágfürtökkel zsúfolt fák az erdőt semmi mással össze nem téveszthető, édes illatfelhővel [7] borítják.
Az akác virágzásán alapul többezer méhészkedő magyar család megélhetése. Egy hektárnyi akácerdőn egy jó évben 800 kg méz gyűjthető. Ez az aranysárga, nem ikrásodó, gyógyhatású méz igazi hungarikum. Ehhez képest csak mellékesen említhető, hogy akácvirág használatával a bodzavirág-szörp még finomabb lesz, és megjelent már az akácvirág-pálinka is.
Az akácerdő művelését faanyagának sok egyedülállóan jó tulajdonsága teszi hasznossá [8], [9]. Igaz, az akácfák kezdeti gyors növekedése idővel nagyon lelassul. Így nem érdemes 30, legfeljebb 40 évnél idősebb állományt fenntartani, vagyis nem túl nagy átmérőjű törzsek termelhetők ki. Felhasználása ehhez igazodik.
A sötétsárgás-zöldes faanyag rendkívül kemény és kopásálló. Szabad levegőn évszázadokig ellenálló anyaga a talajjal érintkezve hazai fáink közül a legjobban ellenáll a korhadásnak - a belőle készült gémeskút-ágas vagy a szőlőkordon oszlopok legalább 30 évig szolgálnak. Az akác faanyagában található természetes gombaölő anyagoknak köszönhetően a legtöbb kültéri alkalmazásnál vegyszeres kezelés nem szükséges, ilyen módon a leginkább környezetkímélő alapanyag.
Számunkra érdekes lehet, hogy a korhadásnak ellenálló akáctuskók adják a legnagyobb élettartamú geoláda-rejtekhelyet (életképes tuskónál persze a tüskés újulat megkeserítheti a keresés perceit).
Az akác faanyag feltűnő színe és sajátságos szaga [7] sokáig korlátozta nagyobb arányú beltéri felhasználását. Gőzölés után viszont szagtalanná válik, és pácolás nélkül is gyönyörű mélybarna színt vesz fel. Ez az eljárás kis mértékben rontja a szilárdsági tulajdonságait, viszont semmi se múlhatja felül a fényesre csiszolt felületű barna akácbútor szépségét.
Az akác a legkedveltebb tűzifa is. A faanyag külső, élő része (szíjács) feltűnően vékony, mindössze néhány évgyűrűnyi; a fa tömegének túlnyomó részét az alacsony víztartalmú geszt (a törzs életfolyamatokban részt már nem vevő belseje) teszi ki, ennek megfelelően szárítás nélkül, nyersen is eltüzelhető. Fűtőértéke a hazai fák közül a legmagasabb, parazsa is sokáig izzik a tábortűznél.

Köszönet Lukács Róbertnek, hogy felhívta a figyelmemet erre a különleges helyre, továbbá néhány gyönyörű fotóért.

Háttér-anyagok
[1] Dendrománia
[2] Kapaszkodó felfedezése
[3] Az akác hazai története
[4] Wikipedia
[5] Áldás vagy átok?
[6] Gombák az akácosban
[7] Balogh Bertalan: Szagok az erdőben - 20. oldal
[8] Hungarobinia
[9] Az akácerdők művelése