Tudtam hogy ma már csak délután kerūlōk bringára, ezért egy rōvidebb kōrt terveztem, fókuszban a Hubertusz -kunyhóval, egy 2 èvvel ezelōtti Prédikáló -szék - Dōmōs track felhasználásával. Megcsōrgettem Blue -Mali cimborát, a kōrnyék szakértōjét, aki megnyugtagott, hogy brutál sár nincs arrafelé. Fél egy környékén indultam meg a Piliaszentlászló feletti Rigő(?) étteremtōl. A kōd ittfent már ritkult, bíztam benne, hogy késōbb sikerül fōlé kerülnöm a napsütésbe. Gurulással nyitottam, ami nem jó kezdés hidegben, de most nem volt olyan vészes, kesztyū nélkül sem. A
GCPIKK aszfaltján aztán megkezdōdött a felfelé menet. Induláskor majd 8 kilire volt a tervezett kör beszállópontja, így a várható táv közelítette a 40 kilit, nagyrészt terepen, 2. felében egy 500 szintes mászással. Szóval biztos voltam benne hogy rám sötétedik. Egy félig lemerült fejlámpával csipkedni kellett magamat. Próbáltam hát felpörgetni a dolgot, de a még be sem melegedett csontjaimnak mérsékelten tetszett a hosszú emelkedō , arra gondoltam, milyen jó lesz itt majd lefelé, még sötétben is. Aztán csak elértem a makadám letérōt, a piros sàv felé. Alig kezdtem meg a kedvenc terepes suhanást amikor lestoppolt egy megányos, roki kocsis turista, érdeklōdve a Dömösre levezetō út várható állapotáról. 2 éve tekertem itt, annyi megvan, hogy nem sárérzékeny. Neki az sem jó, ha nagyon köves, vîzmosásos, viszont montival ez a körülmény sokszor csak emeli a suhanás élvezeti értékét, így ilyen info nem maradt meg bennem, pláne veszélyfaktorként nem. Maximális tisztelettel vettem töle búcsút. Imádom ezt a piros sávval sokszor együtt haladó makadámot lefelé, a Rám -szakadék felett. Fantasztikus látvány és helyenként az út minōsége übereli némely aszfaltos bringautét. Félút környékén találkoztam egy népes csapattal "Vigyázz, csúszik " kiáltottak utánam, mire a bringám èpp levágott egy kisebb szlalomot (szándékom ellenére), így a frappáns visszaszólás elmaradt. Lent legnagyobb megdöbbenésemre ragyogó napsütès fogadott. :) Csak a hegy volt kōdben, ennyit a majd a felhōk fölé kerülōk dologról.
Szóval szép -szép, de lehetne hosszabb is, úgy cirka 10 perc alatt leértem. Dömös mellékútján, elkerülve a főutat, eltekertem a piros kereszten túlra, a mászás kiindulópontjához (ld. Pupu gpsgames prédikálószék) .Egybōl meg is indultam felfelé, kopjon kicsit az 500-as szint, mielőtt megkezdem a nélkülözhetetlen vetkōzést. A piros kereszt becsatlakozásánál lett végül a csoki -energiaital - sztriptíz -logisztika pont.
Másfél órával gyorsabb voltam a tervezettnél, már egyértelmū volt a napnyugta elkerülése, már ha nem kell végig feltolnom a bringát. Ezen a szakaszon rendesen fellazították terepjàrők a talajt az amúgy is nem gyengén emelkedō úton. Az el-el kaparó/csúszó kerekeknek (is) köszönhetōen 300 méter tengerszintig rendesen teszteltem a fizikai képességeim határait. Légszomj és vadul kalapáló szív kiséretében luxus leszállni, hisz mit is mondott kicsiogre? :) Nézd meg griffs a focistákat is. Nem akkor áll le a szivük amikor hajtják magukat, hanem mikor már csak lōdörögnek a pàlyàn! Csúnya lenne a táv első harmadában beletolni megállásnál meg utolérhet a vég :) Nem adhatod fel, nyomd griffs, nyomd! Előszőr trackinggel jártam itt (szintén sárban) 1-2-szer toltam, mert elkapart. Viszont 2 éve mintha montival sima ügy lett volna. Talán a kor teszi? Az nem lehet. Inkább a kora téli hideg levegō. Egy légcsavarnak hatalmas segítség a sűrű levegő engem viszont miért nem korlátozhatna a haladásban? Vagy a bringa? A Vadak -űtján teljesen elkèszült Scott barátom: kiszakadt nyereg, defekt, törött sár -teleszkőp védö, tőrőtt elsō gyorszár. Így mint a
GCF3HT -ból tudhatjuk, a világ legjobb bringamárkája helyett maradt most ez a CUBE. Kedvelem, de azért hiányzik Scoty .. Szóval ezek miatt fogok beledögölni, de tolni nem fogom, pihenni meg majd esetleg 400-on.
Persze hamar rájōttem, hogy ismét a csapnivaló memóriám áldozata lettem, csak az etap eleje brutál , 300 felett már 'sétagalopp'. Ergo nyugodtan bele lehetne kicsit tolni, vagy megállni pihenni az elején . Már -már családi terep fogadott, sármentesen, bōven volt idō visszaregenerálódni, tekerés közben. Azaz végül megállás nélkūl sikerūlt feljutni a ládáig. Leszámítva persze Scott barátom (és az XT pedál) hiányát az utolsó, késōn észlelt elágazásban. A hirtelen fordulóban megcsúszott a CUBE, a dōlés lassú volt, de a gagyi pedál nem engedett, alkarral és vállal landoltam a kōveken. Szerencsére nem volt rajtam sisak, ami lehúzza a fejem, így a lüke agyam ōsszerázkódása elmaradt :) Innen már relatív vízszintes volt a terep a ládáig, volt idōm átmozgatni sajgó vállamat. A doboz hamar meglett, bejött a vicces jelszó. Megnéztem a házat is, csak egy ugrás lett volna a teteje :) Megettem uccsó csokimat, de nem időztem sokat, mindenhonnan csöpögött a pára, nem volt barátságos az erdő. A suhanáshoz felvettem minden ruhadarabot, még a kesztyűmet is. Terepen még oké volt a dolog, esés után visszafogott tempóban, de hát aszfalton csak-csak megereszti az ember, még a cerka is lefagyott.. Fázott a kezem is (talán kesztyű nélkül jobb lett volna), tekertem visszafelé, hogy átmelegedjek, de még így is megfordult a fejemben, hogy meg kellene állni kicsit. Jól jött a végén az emelkedő a kocsihoz. 35 kili lett a vége, 820 szinttel, kerek 3 óra menetidővel. Csak ajánlani tudom mindenkinek, télen is ! :)
Log írás után vettem észre, hogy percekkel kerültük el egymást ha2 cimborával.