Szatmári rokonlátogatásból Sárospatakra mentünk egy pár napos kikapcsolódásra, hogy egy kicsit túrázzunk, ládázzunk a gyönyörű Zemplénben és esténként a wellness-ben pihenjük ki a fáradalmakat.
A második napra 4 ládát terveztem, amiből kettőt (ezt és a
GCOOKO) Kőkapu - Rostalló felől egy ~8 km túrával gyűjtöttünk be. Mindkét láda ismerős volt számomra, mert 2016-ban, a
XXXI. Geocaching Fesztivál és Versenyt rendező csapat tagjaként atipapával mi rejtettük ki a multimátrix pontokat ezekre a látványos helyekre. Annyira meg is tetszettek nekünk, hogy a versenyen résztvevő Skiccpausz figyelmébe ajánlottuk ezeket, mint rejtési ötleteket. Szerencsére az ötlet és a helyek neki is megtetszettek, mert nemsokára meg is jelentek ezek a remek kis ládák.
Ugyan 7 évet kellett várnom rá, hogy ismét lehetőségem legyen ezeket a helyeket felkeresni, de annál nagyobb volt az öröm, hogy ismét ezen a gyönyörű tájon járhattam. A mai forró, kánikulai időjárás miatt éppen jól jött a hűvös erdei séta, kellemes kis túra lett belőle.
A láda NFC chippestől épségben megvan, a koo is pontos!
Köszi a rejtést!
[g:hu+ 2.10.16]
Kapcsolódó track: adatlap, TUHU, Geomap.