Már régen szemeztem ezzel a ládával, és valahogy soha nem maradt rá idő. Senkit nem tudtam igazán rábeszélni, hogy jöjjön velem, így végül is ma elindultam egyedül. A nap sütött csodálatosan, egy kellemes szellő is fújdogált és mivel a kedvenc, sok-zsebes sortom volt rajtam, még hátizsákot sem kellett cipelnem. Az egyetlen cucc, amit vittem az a termosz volt, nehogy megszomjazzak. Mivel a 7 kilométert Roy nem volt hajlandó bevállalni, így találtunk neki egy árnyékos parkoló helyet a kék sáv alsópetényi kezdeténél és megindultam. Odafelé elég sok szint volt benne, de ki lehetett bírni. Sőt, nagyon jól is esett, mert a hat hónapi ládaszünet után valós sportértéke volt a túrának. Tervezek egy csomó ládatúrát ahol hegyeket kell mászni, így edzésnek is jól megfelelt. Jó tempót diktáltam magamnak és az egészet pár perccel 2 óra alatt abszolváltam. Ebben benne volt az oda-vissza út, a sok fotózás, egy-két pár perces pihenő és a láda megkeresése meg a logolás is. Sőt, még egy kis keverés is, mert visszafelé hirtelenjében a sárgán indultam el, amit korrigálni kellett, mert pontosan a kéken akartam visszatérni az autóhoz. A rejtés tetszett, bár elég messziről virít az a sok fakéreg, de hála az égnek senki nem zavart a logolásban. A kilátó és a tetejéről a kilátás szintén tetszett, és hála az égnek a sok-sok lépcső miatt a tövénél levő tömegből senki sem akart feljönni, így egyedül élveztem a pazar kilátást és senki nem zavart a fotózásban. Ez tényleg, talán a legmagasabb kilátó amin voltam az elmúlt években, de az is igaz, hogy maximum 5 évet adok neki és a kilátás fele el fog tűnni a még mindig növésben levő fák miatt. Mire visszaértem a kocsihoz, Roy már felébredt és örült, hogy ilyen hamar megérkeztem. Hazafelé beugrottunk Bercelen az egyik kedvenc vendéglőnkbe egy italra. Roy megérdemelte a korsó Sopronit, én meg felfedeztem egy Natúr Zitrone nevű fincsi citromos alkoholmentes söröcskét. Nagyon finom volt. Köszi a rejtést, nagyon élvezetes kis túra volt. :)