A geoláda véglegesen megszűnt, nem kereshető!

Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a geoláda kihelyezését 4358-2/2007. ügyiratszámú határozatában nem engedélyezte, indokolás: a geoláda kihelyezése botanikai értékekben gazdag élőhelyeket érint, a geoláda keresése védett növényeket, élőhelyeket veszélyeztetne.

---

1892 óta a Szinva és a Garadna patak találkozási helyét - ahol az utóbbi vize a Fazola Frigyes földuzzasztotta Hámori-tóba "gyűl" - hívják Lillafürednek. E Kazinczy Ferenc által "magyar Tempe"-nek nevezett térség a múlt század utolsó évtizedében Bethlen András, akkori földművelésügyi miniszter támogatásával kezdett üdülőhellyé válni, akinek javaslatára nevezték el Borsod vármegye főispánja egyik leánya br. Vay Lilla gróf Pejachevich Tivadarné kedves szép rokona nevéről Lillafürednek. Az 1927-30 között, neoreneszánsz stílusban épített kastélyt függőkert és hatalmas park veszi körül. A kastély tervezője Lux Kálmán. A Szinva patak völgyére és a Hámori tóra nyíló kilátás gyönyörű az épületből. A Szinva-patak vízesésének moraja szintén hozzátartozik Lillafüred hangulatához.

Az István barlang természetes bejárata a műút feletti meredek hegyoldalban nyíló, 15 m mélybe nyúló üreg volt. A hagyomány szerint egy beleesett kutya nyomán behatolva fedezték fel. Kadic Ottokár 1913-ban a Bükk hegység barlangjaiban végzett ásatásai során ebbe, az akkor még csupán egyetlen teremből álló barlangba is leereszkedett kötélhágcsók segítségével. Az első feltáró kutatásra 1927-ben került sor, amikor kutatótárókkal sikerült a további, cseppkőképződményekben bővelkedő szakaszokba bejutni. Hogy a nagyközönség számára is járható legyen, a műút mellől 52 m hosszú mesterséges tárót hajtottak a Nagy-terembe, a barlang először felfedezett tágas üregébe. Azután kiépültek a betonjárdák, lépcsők, és bevezették a villanyvilágítást is. Így 1931-ben megnyithatták a barlangot az idegenforgalom számára. Ha 710 m-es hosszával nem is tűnik ki társai közül az István-barlang, de látványos cseppkőkincseivel annál inkább. A mészkő repedésein leszivárgó csapadékvizek oldott mésztartalmuk egy részét a barlangban lerakva, pompás álló és függő cseppköveket, gyönyörű oszlopokat és cseppkőbekérgezéseket hoztak létre, melyeknek változatos alakzatai megmozgatják a fantáziát, és a mesék tündérvilágát varázsolják a látogató elé.

A Hámori-tó mai alakját 1810-13-ban kapta, amikor K-i végén Fazola Frigyes megépítette a völgyzáró gátat. Természetes elődje, a Szinva édesvízi mészkő-lerakódása által visszaduzzasztott Fel-tó a XIV-XV. sz-ban a diósgyőri pálosok halastava volt, s böjt idején ellátta a szentléleki pálos kolostort is. Jelenlegi állapotában hossza 1200 m, zsilipekkel szabályozható mélysége 4-8 m, átlagosan 400 000 m3 vizet tárol. Legnaposabb partjain a II. világháború előtt fából való úszó szigetekkel tagolt strandfürdő működött, a víz hőmérséklete ugyanis helyenként elérheti a 20-23 C fokot. Telente rendszeresen befagy, kora nyártól őszig jó csónakázási lehetőséget kínál; s - főleg pisztrángjai miatt - szinte minden évszakban kedvelt horgászvíz.

Az Anna barlang az alsó vízesés mellett található. Üregeinek javát 1833-ban Stark András bányász vezetésével találták meg, amikor a hámori vasverők /hámorok/ folyamatosabb működtetése érdekében az itt fakadó bővizű források jobb hasznosíthatósága céljából tárót hajtottak az édesvízi mészkőbe. A szokatlan csipkeszerű mészképződményekkel díszített termekhez vezető vágatokat kiszélesítették, lépcsőket, fahidakat építettek hozzájuk. Az akkor "Csepegő-kő-barlang"-nak nevezett üregek híre gyorsan elterjedt. Korai látogatói közül legrangosabb Petőfi Sándor, aki, mint idézett úti leveléből kitűnik, 1847 július 8-án járt benne (Ennek emlékére, 1973-ban, a költő születésének 150. évfordulóján kapta az üregrendszer legújabb nevét: Petőfi-barlang).

Ládatörténet
2019.3.24. A láda egyszeri alkalommal a GCWALK keretében logolható volt. [Admin(Fazék)]