Mi most abba a helyzetbe kerültünk, hogy 6-8 napi járkáltunk a környéken, látogattunk jópár ládikát, és fejbe próbáltuk a jelszavakat megjegyezni.
Persze a füzetbe mindig írtunk, de net nem volt a közelben, csak tegnap, így több nap logját tegnap írtam be. Sajna a napokra már nem emlékeztem, mikor jártunk arra, így találomra írtam be a hét valamelyik napját. A jelszó és a füzet alapján bizonyítható, hogy ott jártunk, de nem feltétlen egyezik a loggolások dátuma.
Korábbi hozzászólóval egyetértve 1-2 láda tartalma - pontosabban a logbook állapota - kritikán aluli. Így habár az etikett részét képezhetné a füzetbe loggolás is, de a láda tulajdonosát kötelezném, hogy legalább évente meglátogassa a ládáját és rendezze állapotát.
Mindezt függetlenül a megtalálások számától és a hozzászólásoktól. Ezt én legalábbolyan fontosnak tartom, mint azt, hogy csak adott megtalálás után ehessen a .hu-n rejteni. |