\n XLIII. GEOCACHING FESZTIVÁL és VERSENY\n Siklós-Máriagyűd \n 2022. október 08. \n\n \nA mostani versenyen egy olyan helyre invitálunk benneteket, aminek még a környékén sem jártunk. Ez a szinte érintetlen terület, ládában sem túl gazdag, járjuk be együtt a verseny idején. Egy kicsit hardcore versenyre számítsatok, hiszen már a bázis megközelítése sem hétköznapi. \n \nBázis: \nA helyszín megközelítése autóval: \nParkolási lehetőség: \nSegítségül használjatok GPS-t, vagy a játékostársak által fejlesztett mobil applikációk valamelyikét (g:hu, geoládák)! \nSzálláslehetőség: a környékbeli településeken egyénileg \nVerseny\nA bázis körüli 2 kilométer sugarú körben kihelyezett, a versenyszámnak megfelelő számú pont megkeresése és az abban található Multimatrix kód kiolvasása. \n \nCsaládi/Senior - Kisgyerekeseknek, idősebbeknek ajánlva \nA bázis 1,5 km körzetében kb. 30 rejtett pont, amelyből 6-8 db-ot kell megkeresni. Azok a csapatok indulhatnak a rövid távon, ahol legalább egy 14 év alatti gyermek, vagy 55 év feletti felnőtt is részt vesz. \n \nKözép táv - Nagyobb gyerekekkel egy könnyebb kirándulás \nA bázis 2 km körzetében kb. 30 rejtett pont, amelyből 9-11 db-ot kell megkeresni.Ezen a távon nincs megkötés, bárki indulhat rajta. \n \nHosszú táv - Az igazi klasszikus, akik szeretik a kihívásokat \nA bázis 2 km körzetében kb. 30 rejtett pont, amelyből 15 db-ot kell megkeresni.Ezen a távon nincs megkötés, bárki indulhat rajta. \nA verseny menete\nAz induláskor bélyegzővel ellátott versenylapot kapnak a versenyzők, melynek birtokában számítógépről minden GPS-re egyenként töltik fel a rajtnál a szervezők a versenypontokat. Ennek megtörténte lesz a versenyző rajtjának ideje. A versenylapon szerepelnek a pontok nevei, rövid nevei, egy táblázat a multimátrixhoz, valamint egy térkép, amelyen megtalálhatóak az adott kategóriában szereplő pontok. \n \nA sorállás elkerülése érdekében, pontfeltöltés céljából már a rajtidő előtt átveszünk gps készülékeket, melyekre feltöltjük a versenypontokat. Ebben az esetben kérjük a készülékeket jól megkülönböztethető módon nevesíteni, megjelölni, hogy mindenki a saját készülékét kapja vissza. Az előre feltöltött készülékek a rajt kezdő időpontjáig letétbe kerülnek, azt a rajt időpontjától, a versenylappal lehet átvenni. A rajtidő a gps és a versenylap átvételi időpontja. \nAz adminisztrációt is igyekszünk hamarabb elkezdeni, ahogy az első játékosok megérkeznek. \n \nMivel a pontokat csak induláskor ismerik meg a versenyzők, a versenyidőbe beleszámít az útvonal tervezése, a pontok megtalálása, a multimátrix leolvasása. \nA versenypontok a szokásos rejtett palackban lesznek kihelyezve. Kérjük a kódokat ne vegyétek ki -a palack felnyitása nélkül is leolvasható- és az eredeti helyére rejtsétek vissza. \nA pontok leolvasására egy ún. MultiMátriX ellenőrző rendszert használunk, amelyről a MultiMátriX használati útmutatóban olvashattok részletesen, de természetesen a helyszínen is segítenek a szervezők a MMX helyes használatában. \nA helyszínen korlátozott számban igényelhetők egyesületi GPS készülékek (garmin etrex). Ha biztosra akarsz menni, akkor foglalj le magadnak egyet a verseny@geocaching.hu címen. \nA mobiltelefonok és az azokon futó alkalmazások nem a legpraktikusabbak a verseny teljesítésre, így célszerűbb a GPS készülék használata. A kölcsönzéséhez akkumulátort/elemet nem tudunk biztosítani, erről az igénybe vevőnek kell gondoskodni. (2 db AA akku vagy elem) Amennyiben mégis a telefon használata mellett döntenél, kérjük gondoskodj a megfelelő kábelről és légy tisztában vele, hogy a készülékeden hova kell a versenypontokat tartalmazó gpx fájlt feltölteni. \nAz eseményláda megtalálásának bejelentése\nA verseny előtti napokban fog megjelenni a verseny eseményládája. A ládához jelszó nem tartozik. A jelenlétet egy \"jelszó nélküli megtalálás\" log típussal jelentsétek be szigorúan egy 9:00 utáni időponttal és a versenynap dátumával, melyet igyekszünk hamar jóváhagyni. Az ennél korábbi időponttal való bejelentés érvénytelen, azt nem fogjuk elfogadni. A 9:00 előtti időponttal való bejelentés csak a hosszútáv győzteseinek engedélyezett, a dobogós sorrenddel megegyező módon. Így a P1, illetve annak dobogós helyei a verseny hagyományok értelmében minden esetben a verseny hosszútávjának győztesét. és 2., 3. helyezettjét illeti. Az indokolatlan 9 óra előtti logok nem lesznek jóváhagyva az érvényes időpontra való módosításig. Az érvényes megtalálás nem csak a versenytávot teljesítőknek jár, hanem mindenkinek, aki elindult a versenyen, vagy akár kísérőként, látogatóként részt vett a fesztiválon, még ha csak benézett pár percre a bázisra, hogy beszélgessen, nézelődjön kicsit. Ha nem neveztél, csak elindultál egyik csapatban, vagy csak látogató voltál, akkor a \"jelszó nélküli megtaláláshoz\" kérünk, mindenképpen tölts fel egy helyszínről készített azonosítható fotót. \nRajt\nFolyamatos indítás 09:00-11:00 között. Nem lehet több távon indulni. Azt a távot válaszd, amelyiket meg tudod csinálni, ami a felkészültségednek megfelelő! \nBeérkezés\nLegkésőbb 16:00 óráig. A 16:00 óra után érkezők eredményét nem tudjuk figyelembe venni, és nem garantáljuk, hogy felkerülnek az eredménylistára! \nEredményhirdetés: 16:20 \nA versenyen mindenki saját felelősségére indul, az MGKE kártérítési vagy egyéb jogorvoslati igényt semmiféle címen nem fogad el! A versenyen való indulás a fenti szabályok elfogadását jelenti. A szabályok betartását bárhol mozgó ellenőrök felügyelhetik. \nNapnyugta: 20:34 \nElőnevezés\nElőnevezéssel és előreutalással 2500,-Ft/GPS (/csapat), MGKE pártolóknak és tagoknak: 2000,-Ft/GPS (/csapat) \n(1 MGKE tag 1 csapatot indíthat kedvezményesen és 1db pólót tartalmaz!) \nGeomenü: 2200 Ft/adag \nPÓLÓMÉRETEKET (S-M-L-XL-XXL) és TÍPUST (női-férfi) ki tudjátok választani a nevezési felületen. A póló a szokásos FOL típus és méretezés! A nevezés díj csak 1 pólót tartalmaz. A pólórendelés gördülékenységéhez kérünk mindenkit a méret és fazon (női/ffi) teljes kitöltésére! \nPlusz pólók rendelésére a nevezési felületen, a pontos fazon (férfi, női), méretek megadásával van lehetőségetek 2000 Ft/db áron. Ezeket is a helyszíni regisztráció során vehetitek át. \nFigyelem!\nPólót csak a 2022. szeptember 22. éjfélig beérkezett, és méretet pontosan tartalmazó nevezésekhez tudunk biztosítani, amennyiben az átutalás is megérkezett! \nSzokás szerint lesz plusz mennyiség, de sem a méret választékot, sem a mennyiségi készletet illetve a megrendelés utáni méretváltoztatásokat nem tudjuk garantálni. \nHelyszíni nevezés\n3000 Ft/GPS (/csapat), MGKE pártolóknak és tagoknak: 2500 Ft/GPS (/csapat) \nHelyszíni nevezés esetén geomenüt, pólót nem tudunk garantálni, azt csak az esetleges többlet esetén tudunk biztosítani, érkezési sorrendben a készlet erejéig. \nHatáridők:\nElőnevezés, pólórendeléssel: 2022. szeptember 22. éjfélig \nElőnevezés, geomenü és póló nélkül, csak verseny: 2022. szeptember 22. éjfélig \nHelyszíni nevezés a verseny napján 10:45-ig lehetséges. \n \nAz előnevezések csak az átutalással együtt érvényesek. \nA nevezés díjat, a rendelt geomenük és pólók árát egyösszegben kérjük átutalni legkésőbb a nevezést követő napon. A közlemény rovatban mindenképpen tüntessétek fel a felhasználó azonosítót az alábbi formában: userid=xxx, hogy a beérkezett összegeket a jelentkezőhöz tudjuk párosítani. \nAz összeget az alábbi számlára kérjük utalni: Erste Bank: 11600006-00000000-13015547\nDíjazás\nMindhárom kategóriában az első helyezett plakettel és oklevéllel, a második és harmadik helyezett oklevéllel térhet haza. \nAhhoz, hogy részt vehess a sorsoláson, az általad választott táv, kiírásban megadott minimum pontját teljesítened kell. \nAz ajándéksorsolás kizárólag a jelenlévő versenyzők között történik az eredményhirdetés után, mind a fődíj, mind az egyéb ajándékok tekintetében, azok átvétele a helyszínen és személyesen lehetséges! \nTehát átvétel azonnal, helyben és személyesen! \nA fődíj esetén - az adózási szabályok miatt- a nyertestől egy sor személyes adatra van szükség, a versenyt helyszinén, illetve az azt követő napokban. \nA sorsolás két azonos tartalmú listából történik. Az első listából az ajándéktárgyak kerülnek kisorsolásra, a másodikból a fődíj. Így mindenképpen érdemes megvárni a sorsolás végét, hiszen az ajándéksorsoláson megnyert tárgy mellett minden teljesítőnek esélye van a fődíj megnyerésére is! \nTovábbi ajándéktárgyak, díjak felajánlását örömmel vesszük! \nDíjak\n- Szponzor ajándékok \n- Geocaching ajándékok
|