Nagy ládamaraton Érd környékén Vikivel, 18/5 - A mai BP-solymári határsétánk harmadik, egyben utolsó találata.
Ahogy Vikinek sem, számomra sem volt ismeretlen ez a kess. Amikor legutóbb erre túráztunk (2007 nyarán "Berkikami"-val, aki akkor még nem regisztrált), már nézegettük az akkor éppen beteg ládát a Hármashatár-hegy tetejéről. Most viszont a doboz élt és virult, és meg is járatott / dolgoztatott bennünket rendesen!
Mióta
GCTOP-tól eljöttünk, azon agyaltunk, ki mit is akar rajzolni. Érdekes, kinek mi ugrik először az eszébe: Viki vallási témákon gondolkodott, míg nekem folyton csak a reggelire elköltött perec és kakós csiga járt a fejemben, amikből őszintén megvallva, szívesen elfogyasztottam volna még egyet-egyet, nem is beszélve egy palack vízről, amiből már alig maradt nálunk (és az is kb. 40 fokosan)... Pechemre a templomnál se volt se csap, se forrás...
Lepakoltuk a cuccainkat, és kivonultunk a nagy rét közepére. Én kezdtem a rajzolást, végleg eldöntve, hogy akkor most részemről perec lesz és csiga! Legalábbis valami hasonló... Már úgy az első 50 méter után világos volt ugyanis, hogy kissé túldimenzionáltam a művet, de sebaj, pár perc múlva megszületett az utakra, árkokra, bozótra fittyet hányó grandiózus, 1.1 km hosszú remekmű.
Eztán Viki következett, ő ésszerű méreteken belül maradva jóval hamarabb végzett nálam. Épp időben, mert motorosok jöttek a templomhoz "szórakozni", így szedtük is a sátorfánkat, és mentünk a ládához.
Itt megint csináltatott velünk a rejtő néhány felesleges kurflit, de végül mi kerekedtünk felül. A rejtés láttán pedig tátva maradt a szánk... Ha lehetne, ezt most őszintén 10-esre osztályoznánk. Minden elismerésünk!
Innen hamar visszaértünk az autóhoz, és épp a szomjhalálom előtt értük el a "parkolónál" lévő közkutat is, így az utolsó másfél kilométer sivatagi túlélősója számomra is sikerrel zárult.
Köszönöm a sétát a ládák rejtőinek!
Gabeszosz
[Jóváhagyta: @david, 2008.09.15 01:43]