Családi geoládázós kálvária-járás az Ipoly mentén 1.
Tésa annyira nyugodt és csendes falucska, hogy az már alig hihető. Nekem is volt olyan tervem, hogy rejtsek ide egy ládát, de végül nem valósítottam meg. Annyira el van szeparálódva, hogy a nagyvilág dolgai itt nem zavarnak túl sok vizet, pláne, hogy az Ipolyig gyalogolni is kell egy keveset. Pont emiatt a nyugi miatt döntöttünk úgy anno, hogy a minden évben megrendezendő
kerékpáros teljesítménytúránkat erre hozzuk el. Ugyan az út minősége nem a legjobb, (s ahogy látom az épp zajló felújítás erre nem fog javulást hozni) de kerékpárral jól tekerhető. Jó néhány évvel ezelőtt már jártam itt. Akkor a kastély még nem volt magánkézben, hanem iskola működött benne és közelebbről is szabad volt megtekinteni. Most kerítés mindenfelé... Bár, ha jobban belegondolok, akkor az istállók irányából közelebb lehetne óvatoskodni, de minek generáljunk feszültséget? A falu főterén álltunk meg kocsival, s innen jártuk be a pontokat. Amíg én a templomnál ügyködtem, a srácok buzgón gyűjtögették a frissen hullott gesztenyéket. Majd tettem egy hamvába holt kísérletet, hogy megkeressem az egyik táblán látott öreg temetőt. Eközben a fiúk a falu pihenőhelyének játékát próbálgatták. Innen a világháborús emlékmű érintésével battyogtunk el a ládáig. A település keleti vége az üdülőfalu. Itt gyakorlatilag a nagyobb városokban élők tulajdonában vannak a házak, így nem állandóan lakottak. Viszont nagyon szépen rendben vannak tartva. Rendkívüli módon tetszettek a falakra díszként akasztott régi mezőgazdasági eszközök. A láda környékéről mind az Ipoly-völgyre, mind a Börzsöny erdős bérceire jó a kilátás. A ládát Árpi szerette volna megtalálni, ami kis segítséggel sikerült is neki. Logolás után gyűjtöttünk a közelben lévő termésekből is, amit Árpi nagy büszkén vitt hétfőn az oviba. A mackók közül Öcsipókot hoztuk. Visszafelé már inkább cipelni kellett a srácokat, de ennek ellenére eltöltöttünk a falucskában több, mint másfél órát.