Az Oriza csapat újabb hagyományos geoládája.
Drégely vára a történelemből, irodalomból egyaránt jól ismert, érdemes a valóságban is felkeresni. Folyamatban van a felújítása, de jelen állapotában is kellemes kiránduló célpont.
A kilátás páratlan, próbáltuk néhány képpel is illusztrálni. A Börzsöny ÉK vége, az Ipoly völgye, sőt, tiszta időben az Alacsony-Tátra csúcsai is láthatóak!
Mi Nagyorosziból mentünk fel, a 2-es útról a sportpálya felé indulva el lehet jutni a Drégelyvár nevű vasúti megálló parkolójába (N48.00.145; E19.04.774), ahol az autó biztonságban lehet. Onnan 4.82 km a kék+, kék, majd piros L jelzésen. Nagyon szépen kijárt, széles út, nincsenek nagy emelkedők, szerintünk kerékpározható is (ha elég széles a gumi).
Velünk tartott ma Bucó kiskutyája is, így a jelszó az ő neve lett (ld.: a dobozban!)
Jó vadászatot!
*******************************
2003.03.15
Merészeknek köszönhetően a láda megmenekült, és új koordinátákra került (kb. 20m-el arrébb, a fenti koordináták már a javítottak!), sziklák közé rejtve egy repedésbe. A régi rejtekadó fákat kivágták. Köszönjük Merészeknek!
********************************
2004.04.03. 13:00
A láda új életre kelt! Új koordináták, biztonságosabb helyen, a vártól ÉK-re, a munkálatok körén, a falon is kívül. Egy erdei sziklahasadékban van, kövek rejtik.
Kényelmesen, avatatlan szemek elől takarva lehet elővenni, logolni, sőt, nem is kell lehajolni....
Oriza csapat.
********************************
2017.06.06
A vegetáció mindenhol nagy, de nem kell akrobatika a megtaláláshoz. A ládaoldalon a TUHU-s térképen nagyon pontos a láda helye, még az a kis induló ösvénydarab is látható. Azon a szinten kell továbbmenni egy kicsit.
Oriza.
*********************************
Egy pontosabb segítség:
"Nem a várfal tövében, hanem egy lejjebb lévő szikla hasadékában van a láda. Ne mássz felfelé, kb. szintben és egy picit lefelé kell menni az emlékkőtől."
Köszönöm pgyp ! A várfal tövét nem szó szerint kell érteni...
Állapot: kereshető
3 játékos jelölte kedvenc ládájának
+
történelmi nevezetesség, várrom, épület
+
szép kilátás, érdemes panorámát fényképezni
-
különleges látványosság, helyszín
-
speciális koordináta-érték vagy magasság
-
vízpart, tó/folyó, forrás van a környéken
-
település belterületén van a láda
-
van a közelben (pár száz méteren belül) lakott terület
+
havas, jeges időben, fagypont alatti hőmérsékleten is kereshető a láda
+
nyáron, a legnagyobb kánikulában is ajánlott környék
+
hegyen, csúcson, nagy dombon van a láda (a környékhez képest)
-
megközelíthető járművel néhány száz méteren belül
-
a javasolt kiindulóponttól fél órán belül elérhető
-
mozgáskorlátozottaknak, babakocsival érkezőknek is ajánlott
+
gyerekbarát láda
+
igénybe veszi a cipőt, ruhát a környék (csalános, bogáncsos, sáros)
-
a láda megszerzéséhez sziklát kell mászni (gyerekkel nyakban kizárt)
-
sötétben is érdemes keresni
+
a GPS-t zavaró sűrű erdő, sziklafal, magas épület, stb. van
-
szokatlan méretű/alakú a láda (az ajándékok miatt fontos)
+
el lehet menni kerékpárral a ládáig (vagy látástávolságban hagyható)?
A GCM002-t ide hoztuk a Drégely várához, és ha már itt voltunk, akkor megkerestük az itteni hagyományos ládát 14 év után. A szemetet kidobtam a dobozból (szinte csak az volt benne). A logbook is betelt, de reggel a javítókészletemet kivettem a zsákból, hogy a mozgó dobozok beleférjenek, így azt nem tudtam pótolni. A levegős helyekre lehet még írni, mi is így tettünk. A sziklahasadékos rejtekhely kiváló.
VÉGRE IDE IS ELJUTOTTUNK! Ezer éve megterveztem már egy jó kis börzsönyi túrát (bár rossz túrán még nem voltam a Börzsönyben), Drégely várával kezdve, aztán le a völgybe, a Sisa Pistás multi, Sárkány-törés, stb. és most sikerült megvalósítani apukámmal. Eredetileg ottalvós, dupla túra lett volna de a másnapi Ozmotringet a rossz idő miatt elhalasztottuk.
Ez a túra viszont megint zseniális volt. Itt kezdtünk és igazából a legnagyobb, legdurvább szintet le is tudtuk azzal, hogy felértünk a várba. A legvégén (a vár tövében) még azért van egy jó kemény kaptató. A várból egész sok megmaradt (illetve olvastam a helyreállítási munkálatokról), jól is néz ki és meglepően nagyon jó a kilátás mindenfelé. A Csóványos is látszik. Az Arany János idézetek is tetszettek, legalább 2-3-at találtam az emléktáblákon. A ládát mi különösebb gond nélkül megtaláltuk, annyi, hogy nekem sikerült a várfalon keresztül leereszkedni. Az nem volt olyan egyszerű.
Szóval összességében nagyon tetszett! Jó volt eljutni erre az ikonikus helyre. Egyébként ahogy láttam, a faluban (Drégely/Drégelypalánk) nagyon komolyan veszik a várat, kb. a központtól végig ki van táblázva, Szondinak emlékmúzeuma is van, stb., szóval szépen őrzik a történelmet. Köszönjük a rejtést!
Sajnos nem találtuk meg, annak ellenére, hogy előttünk 1 órával megtalálták, találkoztunk is velük a várban.
Sajnos a rejtés a vár oldalában, egy meredélyen található, így rendkívül csúszós, szerintem veszélyes is. Pedig rendes túrabakancs és bot is volt nálam. Gyerekkel pedig nem mentem volna be oda.
A GPS szerint elmentünk a sziklákhoz.
Ez a leírás sokat segített:
""Nem a várfal tövében, hanem egy lejjebb lévő szikla hasadékában van a láda. Ne mássz felfelé, kb. szintben és egy picit lefelé kell menni az emlékkőtől."
Köszönöm pgyp ! A várfal tövét nem szó szerint kell érteni..."
Sajnos ennek ellenére sem lett meg. Egyrészt szerintem felesleges ennyire veszélyes helyre tenni, bőven lehetett volna a bejárat sziklái közé (kép: 20220915_133459), másrészt pedig ha már ennyire kieső helyen van, felesleges még azonkívül is extra módon eldugni. (lentebb is írták, hogy mennyire betolták a résbe, amit az avar is eltakart)
Fél órát keresgéltem, teljesen széttúrtam a bakancsommal a környéket. (utólag szégyelltem is magam emiatt)
De nem lett meg. Sajnos így csalódás volt.
Persze vár és a látnivaló gyönyörű és természetesen köszönjük a rejtést is!
Remélem a következő kalandor szerencsésen megtalálja.
Megtaláltam, köszönöm a rejtést! A füzet betelt, de még belepaszíroztuk a monogramunkat. Mi még nagyon kezdők vagyunk, meglepett, mennyire rejtve volt a láda, hasadékban, az avar teljesen elrejtette, ráadásul csak egy hosszú bottal tudtuk kipiszkálni. mindez fejmagasságban. [Geoládák v3.12.8]
Elsőre egy könnyű családi túrára gondoltunk, aztán a leírások már sejtették, hogy ez nem ez lesz, de végül a várrom kárpótolta a csapatot.
Köszi a rejtést!
Kleno, Adrienn, Bálint, Réka és Bence
3. láda GCWALK 22.-n
Közepesen sűrű ködben, kilátás nulla, sacc/kb. huszadmagammal a covid utáni első WALK-on. Korábban többször jártam már a várban, már akkor is amikor geocaching Magyarországon még nem volt. 1991-1995-ig voltam gimista, azokban az években voltam Drégelyen először. Akkor még volt bimbós pöfeteg a várhoz vezető út melletti réten, ahol a teheneket legeltették a falubeliek.
Nagyon nehezen találtuk meg, mert felülről közelítettük a ládát a gyenge GPS jel miatt. Csúsztam-másztam négy gyerekkel a húsz centis porban, de végül csak meglett. A vár környékén és az odavezető úton sok a szemét. [Geoládák v3.11.3]
Csoporttal voltam túrázni, emiatt sajnos csak 10 percem volt keresni, azonban nem találtam meg ennyi idő alatt. Kicsit rizikós, csúszós a terep és sok a lehetséges rejtekhely. Fel és le is másztam, sajnos meg is csúsztam a siettségben, emiatt egyszer 5-6 métert csúsztam is le az oldalon. Kérném szépen a képek alapján az elfogadást, köszönöm!
Tegnapi hatalmas esőzés után, mindenütt víz és sár. Ma kellemes tavaszi idő, az igazolvánnyal végig mentünk az erdei úton, stmester szervezésében.
Köszi szépen a lehetőséget.
Rossz irányból közelítettük, így meredek volt, de sikerült. Távozáskor már a könnyebb utat választottuk. Remek túra volt, bár nem számítottunk rá, hogy ilyen hosszú lesz az út az erdészeti sorompó miatt, 5 és 7 éves fiúkkal kerestük, Nagyorosziból indulva.
Lockdown előtti utolsó csoportos túrán Drégelyvár vmh- Drégelyvár - Drégelyvár-nyereg - Sárkány-törés - Kőkapu - Oszlai-árok - Betyár-kút - Deszkáspuszta - Pénzásás - Pénzásási turistaház - Drégelyvár vmh. (20 km) útvonalon.
Sajnos a csapat sietett tovább, ezért csak 10 percem volt a keresésre, ez alatt nem lett meg a láda. A fényképként feltöltött nyomvonal-rögzítésen látszik, hogy nagyon kerestem, ezért kérlek, hogy fogadd el a találatot.
A Szondy-alagúttól jöttünk fel a sárga mária úton a várhoz. Ritkán járt rész, ezért vadakat is láttunk. A várat jól körbejártuk ebben a csodás időben. A panoráma pazar és a története is igen megérintett. A dobozt könnyen megleltük, majd leolvastuk a "várak a Börzsönyben" túramozgalom kódját is. Visszafelé Hont felé kerültünk, hogy más részeket is lássunk, illetve sötétedés előtt meglátogassuk a honti-szakadékot. Kellemes 15 kilométeres túra lett belőle.
Drégelypalánk, illetve Schaffer-kút felől közelítettünk. Ebből az irányból nem túl hosszú túra, de pont megfelelt a kicsit sáros és eléggé szeles időjáráshoz.
Minden dicséretet megérdemel a környék karbantartója. Minden szépen kitáblázva, tanösvény is van, padok, pehenőhelyek. No meg persze maga a vár is szép.
Nagyon élveztük, köszönjük!
Ködös, sáros, hűvös időben kellemeset sétáltunk 22 km-t a környéken.
A vár nagy élmény volt, a láda kevésbé. Rengeteget kerestem a meredek, csúszós hegyoldalban. Már feladtam, de még egyszer visszafordultam és akkor találtam meg.
Fontos kiemelni, hogy az emlékkőtől kell indulni, és végig szintben menjünk, úgy könnyen megtalálható a láda.
Sáferkúttól Nagyoroszi fele... Nem lett meg túl könnyen, sokat csúszkáltunk a ládáért.. Lefele a hegyről aztán elkapott minket egy nagy eső... Mire Nagyorosziba értünk, már úszott a falu is, mi is :) Így a könnyed túrára tervett napból egy igen erőtpróbáló kirándulás lett. Köszi a rejtést!
Egynapos börzsönyi túránk első állomása. Nagyoroszi felől megküzdöttünk a sárral, a ládáért pedig a dzsindzsával és a szúnyogokkal, de a kilátás és a vár kárpótolt minket.
A Nagy-völgyi kerékpárutat tekertük végig Andrással Nagyoroszitól Bernecebarátiig, majd vissza Honton és Drégelypalánkon keresztül. Néhány gyalogos kitérővel elérhető és az útba eső, valamint a hazaúton drive-in felkeresettel együtt épp tíz ládát találtunk meg. Ez volt az első.
A bringák lezárása után oda-vissza 2,3 km sétával jutottunk fel a várba, ahonnan a szép, tiszta időben minden irányban messze el lehetett látni.
Nagyszerű élmény volt.
A rejtést szerintem a környéken lehetne komfortosabbra, de ugyanolyan biztonságosra csinálni.
Barlangászként sok koszban-sárban fetrengtem már, de itt feleslegesnek éreztem a dzsungelharcot...
TFTC!
[Geoládák v3.1.2]
Szuper hely, régi terv kipipálva.
Aki nem akar/tud sokat gyalogolni, a vártól 1 km-re lehet parkolni: Nagyoroszi felől lehet az erdészeti úton végigmenni, Drégely vára által hivatalos ajánlott parkoló, annak ellenére, hogy egy tiltótáblán valamint két (nyitott) sorompón is át kell hajtani.
Ma egy csodálatos ládázós napot tartottunk, a Börzsöny felé terjeszkedve. Nagyon jól éreztük magunkat, amit az egész napos viharos erejű szél sem tudott elrontani. Drégelypalánkról közelítettünk, a nomád tábornál hagytuk az autót és egy kellemesen szuszogtatós emelkedő után értük el a várat. Pazar kilátás, remek rejtés, kellemes élmény! Köszönjük!
Nagyoroszi felől indultunk, a kocsit a vasúti átjáró előtt tettük le a megadott parkolóban. Kb. másfél óra alatt értünk fel, lefelé kicsit gyorsabban. Szeretem a várakat, várromokat, különösen, ha nincsenek modernizálva, szerencsére ez nincs. Utána Drégelypalánk, Várkapitány Étterem. 1 órakor már nem volt menü, pizza is csak 1 db. Azért sikerült egy nagyon jó kis ebédet összeválogatni, kedvező áron.
Köszönjük a rejtést!
Evila, Dani, Mary és Advent
Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! [Geoládák v2.2.5]
Krakkó felé, első megállónk, kellemes túrával értük el a várat. Jó volt látni, tetszett a rejtés. Köszönjük.
Előző héten voltak a várjátékok, talán emiatt is szépen rendbe tették a környéket. A falakról gyönyörű a kilátás. Eleinte picit kóvályogtam a rejtek körül, de pgyp kolléga leírása sokat segített.
Remek kirándulás első felvonása volt a vár. Körbejártuk minden irányból, de a nyakig érő csalánt nem vállaltuk be.
Ha a fényképek alapján elfogadható, hogy jártunk ott, akkor kérnénk a jóváhagyást.
Kicsit hiányoltam a rövid leírást (wap) a szöveges rész elejéről. Amúgy nem volt nehéz találat, bár a kőtől a szintben oldalazó ösvényt most alaposan benőtte a csalán, ezért fentebbről közelítettünk a várfal alatt. Az sem vészes. Megtaláltuk, köszönjük a rejtést! Csaba és Tamás [Geoládák v2.2.5]
Sajnos nem sikerült a ládát megtalálni.
A Schaffer kút felől indultunk a várba. A várat a meredekebb/rövidebb oldalról közelítettem meg.
Szerintem a ládához vezető ösvény is megtaláltam, sokáig kerestem, de sajnos nem leltem meg.
Kérem a rejtőt, hogy a képek alapján fogadja el a találatot, ha lehetséges.
A vár és innen a kilátás nagyon szép, megérte ide feljönni.
Korábban már voltam itt de azóta sok változás történt a felújítások miatt.
Gyönyörű napsütéses időnk volt!
Köszönöm a lehetőséget!
Megvagy! [g:hu 1.6.0]
Némi segítség elférne a ládaoldalon is:-(
Nem a várfal tövében, hanem egy lejjebb lévő szikla hasadékában van a láda. Ne mássz felfelé, kb. szintben és egy picit lefelé kell menni az emlékkőtől.
Számomra nagyon kellemetlen volt a láda megtalálása. Rengeteget szenvedtem, jó nagyot estem, csúsztam másztam. Sajnos egyáltalán nem volt egyértelmű, még GPS-el sem a szint különbségek miatt. Jól jött volna egy kis iránymutatás, leírás az elhelyezkedést illetően. Mivel nem adtam fel sikerült végül megtalálni, de ez nem jó vadászatként marad meg az emlékezetemben, hanem inkább egy szivatós geoládaként. Mindenki óvatosan keressen és vigyázzon a meredek várfal körüljárásával, a csúszós, laza talajjal. Tipp: attól a szikladarabtól ahol megtaláltam a ládát még 12 métert jelzett a GPS. [g:hu 1.6.2y]
Erre bóklászva ezt is sikerült előkotorni. :) [g:hu 1.6.2]
Március 15-én évek óta klasszikus program, hogy megyünk valahova - most éppen a régóta hanyagolt Börzsönyre esett a választásunk Nikicsuval, KRobi88-cal, Orcával és Samu kutyával. A túránkra ütemezett kilenc rejtésből ez adta magát a legnehezebben: az ösvényre nem bukkantunk rá a láda felé, a koordináták is másfelé mutattak, és a néhány méteres távolságkülönbségek több méteres magasságkülönbségeket jelentettek. A megtalálást követően körülnéztünk a várban is, ahol azonnal elkapott minket egy jégesővel indított futó zápor. Ahogy lejöttünk a várból, természetesen el is állt. Kicsit rácsodálkoztam, hogy a Magas-Börzsöny csúcsait még hó fedi.
Borsosberényből túráztunk fel a havas Börzsönyön keresztül a várig. A végén már kezdett elég szeles lenni, de egyébként meglepően gyorsan és könnyedén ideértünk, jó időben. A láda nagyon ötletes helyre lett eldugva, kicsit kalandos volt megközelíteni, a meredek lejtőnk estünk-keltünk egy párszor a járatlan hóban.
Ma ezt a várat céloztuk meg guppikkal. 10 km-s séta lett a Drégelyvár vmh-től, mert ott hagytuk az autót. A vár alatt láttunk egy táblát: parkoló. Ezek szerint valamilyen másik irányból autóval is közelebb lehet jutni.
A vár környéke elég forgalmas volt, bár az első párral csak a vár alatt találkoztunk, de utána annál többen jöttek minden irányból. Voltak bringások is fenn a várban. Mi is felmentünk és körbenéztünk az egykori "nyári várkastélyban".
10.20-kor indultunk és 14.30-ra voltunk ismét lenn. Utoljára a 90-s évek közepe táján jártam itt.
Köszi a rejtést!
Nagyorosziból sétáltunk fel a várhoz sinus90-nel. Útközben még néha a nap is kisütött, kellemes idő volt - így egész sok kirándulóval találkoztunk. Köszönjük a rejtést!
Ladara a varfal felol kozelitve a terep meredek inkabb 3,5 nehezseg. De van konnyebb ut is ott jogos a jelzett nehezseg, visszafele arra jottem ki :-)
Szepen halad a var rendbehozatala. 15 eve nagyobb volt a bozot...
Nagyon szép úton mentünk fel a várba Drégelypalánk felől. A ládát a vár felől, föntről próbáltam megközelíteni. Nagyon porhanyós volt a talaj, alig tudtam megkapaszkodni, csúsztam, másztam, seggen, négykézláb, végül feladtam. Kérem a rejtőt a képek alapján a találat elfogadását. A vár szép, tiszteletet parancsol. Érdemes ide ellátogatni, a kilátás is pazar.
Börzsönyi Kék túra közben megtaláltuk. Nehezen megközelíthető helyen van, estünk-keltünk, harci sebeket szereztünk keresés közben, de megérte. Mindenesetre nem babakocsis anyukáknak való láda...
A+E
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget.
A láda helye adja magát, de csak másodjára. Először fel kell túrni mindent. :)
Tamás [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Környezet gyönyörű, megéri ide is ellátogatni!
A rejtés viszont katasztrófa. Kisgyerekkel nem ajánlom a megkeresést.
Nagyon porhanyós csúszós a hegyoldal, kapaszkodási lehetőség alig van.
A "magányonsan" álló sziklánál keressétek és lent.
Megtaláltuk, köszi. A rejtés maga legalább 3*, gyerekkel nem nagyon kereshető, nagy a susnyás. Amikor már úgy tűnik, hogy karnyújtásnyira van, akkor egy hasadék tetején álltok. Lejjeb kell menni, megkerülni, és ott lesz bent. Ne gyűjtsetek szúnyogcsípéseket hiába, már majdnem visszafordultunk mi is.
Levivel és Szabival egész napos biciklizős-túrázós kirándulás során a Nagy-völgyben és környékén.
Itt már eléggé problémás volt a vízhiányunk. Aztán megoldottuk. Valaki drónt működtetett a várfalnál. Érdekes volt.
Először jártam a várnál, már korábban is szerettem volna eljutni ide, végül sikerült. A rejtés remek!
Megtaláltam köszönöm a lehetőséget! Szerintem 1.5 terep nem igazán fedi a valóságot , és készüljetek eszméletlen szúnyoginvázióra. Mi a vasútnál parkoltunk 1 óra alatt fönt voltunk a várnál, ahol egy kisebb tömeg volt, nem tudtam ,hogy ez ilyen forgalmas hely....
Ma végre nem jósoltak esőt, úgyhogy felkerekedtünk, hogy Királyházáról indulva bejárjuk a kék és a sárga jelzésen ezt a környéket. Sajnos a munkagépek éppen erdő kitermelés végeztek, úgyhogy hatalmas sárban gázoltunk. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Kárpótolt minket a jó levegő és a gyönyörű táj. :) A ládát viszonylag könnyen sikerült megtalálni a korábbi logokat elolvasva. Köszönjük a rejtést!
Sokszor futottam már neki ennek a ládának, de évszaktól függően a hideg, a nagy hó, a csalán vagy a szúnyogok mindig kivédték a támadást. Ezért is "fejlesztettem" ki a tökéletes haditervet: ősszel kell menni. Se hó, se hideg, se bogarak, se csalán. Nagyorosziból érkeztem brinyóval a várba és (a tokától bokáig érő sarat leszámítva) tökéletes körülmények mellett ezt a ládát is kipipáltam. Köszi a rejtést! [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Köszönjük a rejtést! A Drégelyvár vasútállomáson hagytuk az autót és könnyű, folyamatos emelkedőn sétálva értük el 1,5 óra alatt a várat. Sokan jöttek fel a vár alatti parkolóból, de megéri végigsétálni az erdőn át, mert csodaszép! A rejtéshez annyit, hogy az avar és a laza talaj miatt kicsit csúszik, óvatosan, és bár a kitaposott út felfelé vezet, a ládát lentebb találod. :)
Második nekifutásra sikerült megtalálni. A leírást pontosan követve meg lehet találni. Jó helyen van elrejtve. Legénybúcsú keretében volt a megtalálás. :) Köszönjük!
A várból szép a kilátás, ottjártunkkor több csoport is ott volt. Sáferkút vasútállomástól indultunk, majd Diósjenő volt a vége a túránknak.
A ládát hosszasan kerestük a kánikulában, de nem tudtunk a növényzettől átvergődni. Kérem szépen a rejtőtől a képek alapján a találat elfogadását.
Nagyoroszból mentünk. kényelmes séta, csak kicsit hosszabb volt, mint vártuk. Nagyon meleg volt. A ládát háromnegyed órán át kerestem a sziklák hasadékaiban, le-fel a bozótosban.
A képek alapján kérem a megtalálást.
köszi a rejtést .
kellet egy kis idő míg rájöttem hogy a láda a koordinátán van DE egy kicsit lejjebb , aztán a szikla hasadékban meglett.
szép a kilátás a várból.
Drégelyvár vasútállomástól a piros sávon mentünk fel a kánikulában. Innen nem annyira meredek de egyfolytában szépen emelkedik. Innivalót nyáron érdemes bőven vinni.
Sajnos nem sikerült a ládát megtalálni.
Szerintem az oda vezető ösvény is meg lett (a képen)
de nem tudtam magamat a növényzeten átvergődni.
Kérem a rejtőt, hogy a képek alapján fogadja el a találatot, ha lehetséges.
A vár és a környéke nagyon szép.
Mindenképpen érdemes volt ide eljönni, a 30 fokos kánikulában:)
Köszönjük a lehetőséget!!!!
Ahogy az előttem járók, így én sem találtam meg. Húzós volt, a lelkem is kiköptem, mie az utolsó 280métert megtettem...egy szál GPS-sel, mert minden cuccom az elágazásnál maradt a társaság másik felénél, így képek is addig vannak.
Ismét erre jártunk, sajnos ismét nem találtam meg. A mutatott helyen derékig érő aljnövényzet. Rajtam kívül egy később érkező másik csapat is igyekezett megkeresni, nem tudom ők sikerrel jártak e. [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Drégelyvár megállóban parkoltunk. Felmentünk a várhoz, majd a másik oldalon mentünk le. Kb 5 percet vártunk a vonatra Sáferkút megállóban, és vonattal mentünk vissza a parkolóhoz. Nagyon jó kirándulás volt, köszi a rejtést.
A ládát nem találtam meg, bár kerestem vagy negyed órát. Kérek egy jóváhagyást, köszönöm.
Sajnos a helyet nagyon benőtte a növényzet.. sokáig kerestem 20-25m körzetben, de sajnos nem találtam. :( vagy rossz helyen kerestem, a vár tövében [g:hu 1.5.3y] [wapon beküldött szöveg]
Már pre-kesser koromban is jártam itt, akkor nyáron. Most télen a ködös-napos időben is nagyon tetszett. A láda rendben, biztonságos helyen van.
A ládaoldal viszont nagyon gyenge, ennél többet érdemelne Drégely vára.
A ládát hosszan kerestük a havas, síkos környezetben. Aztán amikor már minden nyaktörő helyen megnéztük, a ládaleírásra pillantva láttuk, hogy a feltüntetett terepnehézség nem indokolja az akrobatikát. Lejebb evickéltünk és a jól megközelíthető helyen, biztonságos rejtekéből előhúztuk a dobozt. Addigra persze a koordináták egész jól ide is mutattak. :-) Logoltunk. Söröskupakot, reklámokat, logbookpótló fecniket kiszedtük, dobozt kipucoltunk mielőtt visszarejtettük volna.
Megvolt a munka, jöhet a szórakozást! Felsétáltunk a várba, nézelődtünk. Nagyon tetszett a rom, a panoráma, az egész hely hangulata.
Drégelypalánkról indultunk az Apródok útja tanösvényen a várhoz. Útközben láttuk a Szent Vendel kápolnát és a Schaffer-kút szépen kiépített környezetét. A várhoz a meredekebb, de rövidebb utat választottuk a zöld jelzésen. A szikrázó napsütésben csodaszép panoráma tárult elénk. A ládát nagyon nehezen tudtuk megközelíteni, mert nagyon csúszott a talaj, kapaszkodni pedig alig lehetett. Köszönöm a rejtést.
Nagyorosziból sétáltunk fel a várhoz és a ládát megkeresni.
Egyszer régebben már aludtam fent a romok között.
A ládát kb. 15 méterrel feljebb, a romoknál kerestem mert oda vitt a GPS-em.
Köszönjük a rejtést.
Érdemes a várhoz felmenni, szép a kilátás. a ládát könnyű megtalálni.
Mi is a Drégely vár nevű vasúti megállóból indultunk, de a leírásban szereplő jelzéseket átfestették. A terepen lévő jelzések: a piros, Mária út jelzésen elindulni, majd később csatlakozik a kék, végül a piros L, kék L jelzésekre áttérni ez visz fel a várhoz.
A turistautak.hu-n helyesen szerepelnek a jelzések. Az egész út szépen ki van táblázva, nem lehet eltévedni, még térkép sem kell.
Hát ez volt az, amit egymás között csak Drégely Challenge-nek hívunk. A hozzánk hasonló edzetlen lelkeknek csak másodjára sikerült eljutnunk a várhoz. Valamikor régen jártunk már erre, de kiköptük a tüdőnket, és feladtuk. Most sikerült végre felérnünk. A láda megtalálása is kihívás volt. Sokkal feljebb kerestük a várhoz a sziklák között, de rájöttünk, hogy nem lehet ilyen nehéz. Köszönjük a rejtést. Szuper volt, de a mai hideg szélben jól esett utána a forralt bor. :-)
Szia,
Kérem, fogadd el így kép alapján.
Valószínűleg egy 30 méterrel a jó hely mellett voltunk.
P.s.: a várfal alatt elég meredek azonban humuszos a talaj, a tájházban pedig megtudtuk, hogy anno pont ott volt a vár "WC-tornya" :))
Megtaláltam. Mivel kicsit szűkszavú a leírás, ezért leírom, hogy (akit érdekel kijelölésre megjelenik): A vár rom mellett keress egy kb 3 m magas sziklafalat, aminek a közepén függőlegesen fut egy repedés. Abban van kb. 2 m magasan a doboz. A koordináták nekem kb. 6-8 méterrel a romhoz közelebb mutatták a pontot. Ha meredeken jársz, akkor már túlmentél.
Pár évvel ezelőtt már jártunk itt,akkor valamiért csak a faluban lévő multit kerestük meg, ez valamiért kimaradt.
Visszafelé menet lehetett hallani egy kis szarvasbőgést.
A ládát nem kevés dzsungelharccal és elég veszélyesen megközelítve sikerült csak. :( Oké, ide véletlenül senki sem jön be, de esős, csúszós időben az sem biztos, hogy kimegy innen. :)
A vár gyönyörű és csodálatosan tiszta időt sikerült kifognunk!
Deszkáspusztán tölthettem egyesületemmel 10 évet, majd a házat sajnos az erdészet ledózeroltatta. 10 év alatt sokszor voltunk a várban. Egyesületünk emléktúráján jó volt látni, hogy a vár épül, szépül. Amúgy szerencsés útvonalválasztással gond nélkül megközelíthető. Rövidnadrágban is ;) Köszönjük a rejtést :)
Bringával Bernecebaráti felől mentünk. A vár nagyon hangulatos, átszellemülten lehet gondolkodni a régi korok hőseiről.
A láda koordináta nem tudom mennyire pontos, de 45 perc bozótharc és keresgélés után feladtuk a további keresgélést. A leíráshoz hasonló helyet sem találtunk, de a lábunkat már teljesen összemarta a csalán a bringás nadrágban. kérjük a megtalálás elfogadását képek alapján!
Szeretem az olyan ládaleírásokat, ahol megvan jelölve pontosan hol tudok biztonságosan parkolni, amennyiben autóval érkezem. Valóban kényelmes, egyáltalán nem megerőltető séta visz fel a várig, a nagyoroszi Drégelyvár vasúti megállóból. Különösen az eleje kellemes bemelegítő szakasz, a Szenes-dűlőnek nevezett, telepített akácoson keresztül. Később kicsit meredekebb út visz el egy bekerített részig, ahonnan szép kilátás nyílik az Ipoly-völgyére.
Jól jött volna kicsit pontosabb leírás a lelőhelyéről, mivel a GPS jel valóban hektikus ezen a helyen. A műszer először a vár keleti falához irányított, ami kicsit veszélyes, majd aztán a vár aljába, ahol végül meg is lett a láda. A vár tövében lévő pihenő kicsit vicces az asztalra rajzszegezett hirdetéssel. Köszönjük a rejtést.
Megtaláltuk. Köszönjük a rejtő fáradozását!
Bővebben otthonról. Fényképek később. [g:hu 1.5.1w] [wapon beküldött szöveg]
Szerencsére nem hanyatlott felhőbe a drégeli rom, hanem szikrázóan sütött rá a nap, melyet a korábban hullott hó tovább fokozott. A műholdvétel elég bizonytalan volt, de kis keresgélés után meglett a láda. Közben össze-vissza jártuk a terepet, így a nyomaink biztosan nem vezetnek el a ládához egyetlen muglit sem. :-) Drégelypalánkra mentünk tovább. Ekkor jött az út kalandosabb része, mert a hó a korábbi ónos eső okozta vékony jégrétegre hullott. Mivel ez az oldal a meredekebb, néhol gatyaféken ereszkedtünk le. Összességében remek nap volt!
Szép nagy vár, sajnos a köd miatt nem sok látszott belőle. A koordináta kicsit pontatlan! Az utánam jövőknek: ha rajta álltok a koordinátán akkor ereszkedjetek lejjebb! :)
Ez volt az első ládánk. :) Körülbelül egy órába telt még megtaláltuk, mert a telefonos alkalmazás más irányba terelt minket, de a végén sikerrel jártunk, és nagyon örültünk a megtalálásnak. Jaj, és új logbookkal bővült a láda. :) Köszönjük.
Diósjenőrő-Kámor-Drégelypalánk útvonalon túráztunk.
Várhoz eső után érkeztünk. Kerestük a ládát, de a csúszós talaj miatt feladtuk a keresést.
Carmin segítségével a láda bejelentve. Köszönöm.
Több napos esőzés után meglehetősen csúszós volt a környék, sajnos a rejtővel történt telefonos egyeztetés ellenére sem találtuk meg a ládát, a képek alapján kérjük a talált jóváírását!
Bringával vettük be a várat, ahonnan gyönyörű a kilátás! Sajnos a gps lemerült, és kicsit időszűkében voltunk, így a láda megtalálása nem sikerült, ezért kérjük a rejtő jóindulatát és elbírálását a képek alapján. Köszönjük!
Megtalálva egy jó kis szombat délutáni túra során. Köszi a rejtést!
A kilátás nagyszerű, mint mindig, elég sokat jártam már a várnál, de mindig megéri visszatérni ide!!! Szép napsütéses időt azért nem árt kifogni, hogy teljes legyen az élmény, a mai szerencsére ilyen volt. :)
Erre a geoládás mókára csak most bukkantam rá pár napja, de tetszik a dolog. Jövő hét szombaton folytatás, van még a környéken pár darab!
Egy kis érdekesség, hogy egy úriember a kislányával pont előttem találta meg a ládát, így könnyebb dolgom volt.
Ezúton kívánok további jó keresgélést! :)
Teleki Pál emléktúrája közben vadásztuk le ezt a ládát.
Nagyon szép várrom, remélem karban is fogják tartani.
A kilátás gyönyörű, a túra pedig szintén 5 csillagos volt!
Köszönöm a rejtést! :)
Egy ki csapatépítős munkahelyi túra alkalmával meglátogattuk ezt a várat... Most jártam itt először, elképzelni is nehéz, hogy mennyi követ pakoltak vissza, hogy így nézzen ki a vár... Jó volt itt eltölteni egy kis pihenő időt... Persze a túrán a csoportkép is itt készült... :)
Köszi a rejtést!
Mi a Schaffer-kúti vasúti megállótól a piros kereszt jelzésű ösvényen jöttünk fel, amely ösvény igen turistabarát, épp csak enyhén emelkedik, viszont elég rövid.
Most is dolgoztak a váron, a munkásoktól megtudtam, hogy már 2009. óta javítgatják apródonként, ahogy az alapítvány pénze engedi.
Gondolom, annak idején kevesebb idő alatt épült fel a vár.
Felkapaszkodva a bástyához gyönyörködtünk a kilátásban, és megsaccoltuk, merre lehet Drégelypalánk, illetve a Szondy-alagút, amelyhez el akartunk menni. Sajnos alaposan elnéztem a dolgot, és egy iszonyúan sáros erdészeti úton tévelyegtünk, dagonyáztunk egy darabig, mire kijutottunk a kiindulási pontra, azaz a Schaffer-kúthoz.
Innen már nem volt kedvünk ismét nekivágni az alagúthoz vezető útnak, tekintve a korai sötétedést, így csak a drégelypalánki vasúti megállóhoz mentünk.
Első alkalommal jártunk itt fent Drégelyvárnál, és mondhatom, hogy lenyűgözött a kilátás.
Örömmel láttuk, hogy éppen munkások dolgoztak odafent.
A ládát sajnos nem sikerült megtalálni, nagyon csúszós volt a talaj az előző napok esőzései miatt. A fényképek alapján szeretném kérni a megtalálás elfogadását, egyúttal köszönöm neki a rejtést is!
Nagyorosziból indulva olyan sáros út fogadott, hogy azt gondoltam, nem is jutok el a várig. De aztán sikerült...
A vár feljáratánál éppen csomagolt egy 8-10 főből álló csapat, úgy vélem, ott sátraztak az éjszaka. (Nem tudtam megállapítani, honnan jöttek, mert nem igazán voltak beszédesek - egymással sem.)
A várban ért a második meglepetés: csak kettő hold jele jött, az meg, ugye, nem elég a GPS működéséhez. Így aztán a rejtő telefonos segítségét vettem igénybe, ezután persze gyors volt a találat.
A Schaffer-kútnál a következő meglepi: folyamatban van az átépítése, így az éppen beszerelt csövön kicsordogáló vizet nem volt gusztusom megkóstolni.
Köszönöm a rejtést és a rejtő segítségét!
A meredekebb megközelítési lehetőségen bringával. Megküzdöttem a hegyoldallal, de megérte. A helyszín után a rejtés is nagyon tetszett.
Köszönöm, hogy megmutattad.
A gps abszolút nem működött, a három kölyök energiája elfogyott, pedig majdnem olyan hősiesen küzdöttünk, mint Szondi a megtalálásért, de végül feladtuk. HA lehetséges, kérnénk a képek alapján az elfogadást.
Köszönjük!
Sziasztok! Nagyon nagyon rég óta meg akartuk mászni a várat, de sajnos az előbbi táborok alkalmával mindig elmosott minket az eső, a vége meg nagy sárdagasztás lett. Most viszont kiváló időt fogtunk ki és jó volt megismertetni a gyerekekkel a vár hős védőinek történetét és gyönyörködni a kilátásban.
Köszönjük a rejtést! Megharcoltunk ugyan a szúnyogokkal, meg a tereppel érte, de meglett! :)
Megtaláltam. Köszönöm a lehetőséget. [g:hu 1.4.30x] [wapon beküldött szöveg]
A vár nagyon megható. Az árbocon lévő zászló nagyon tépett, cserélni kellene. A Szondi emlék tábla lesett a helyéről és már a gaz is elkezdte benőni, ezt is gondozni kéne, gondolom annak aki elhelyezte a táblát. Az aszfalt úton közelítettük meg, a parkolótól így már csak 1,2km-t kell gyalogolni. Az út kezdete: N47° 59,693' E19° 5,981', a parkoló: N48° 0,603'; E19° 1,945'. Haza felé megálltunka Budapesti Szondi szobornál /körönd/ és emléktábláná /Szondi utca/
Nagyoroszi felől, az út arról nagyon kényelmes, csaknem unalmas a jól járható, enyhén emelkedő földúton. A vár nagyon jó, éppen annyira lett felújítva, amennyire kell. Visszafele elkapott minket az eső, így a földút egy sáros, csúszós patakmederré változott :-) Így már a túra részből sem maradt ki az élvezet.
Nagyorosziból sétáltunk fel, de hibás választás volt. Egyrészt, mert elnéztem a parkolót, így hosszabb lett az út, másrészt visszafelé kilométereken keresztül áztunk az esőben.
Ettől független szép ott fent a várba és a kilátás is. Főleg ahogy láttuk közeledni az esőfelhőket.
Úgy 12 km-t sétáltunk összesen.
Ja és autóval is fel lehet menni a régi laktanya melletti úton, a vár parkolójába.
Kétnapos télutó találkozó második napján a csapattól különválva, szs-outdoor-ral úgy döntöttünk, hogy kettesben indulunk neki ennek az esős napnak. Bernecebarátitól Nagyoroszit céloztuk meg, de csak Drégelyvárig jutottunk, hogy a vonatot még megcsípjük. :)
Tavaly egy nyár végi kirándulás alkalmával már kerestük a ládát, de megfelelő eszköz híján akkor nem lett meg.
Fogadalmunkat - mi szerint egyszer még visszatérünk ide - betartva láda nélkül ma nem térhettünk haza. :)
A láda megtalálásakor hab volt a tortán, hogy mikor felértünk a várba még az eső is elcsendesedett, kezdett kisütni a nap, szivárvány is lett az égen amit sikerült lencsevégre is kapni, és egy élmény volt nézni fentről a völgyön átvonuló felhők árnyékának és a helyenként feltűnő napos részeknek a nagy szél okozta "rohanását". Gyönyörű látvány volt!
Köszönjük a rejtést!
Szurikátákkal őszi kirándulásunk során jutottunk fel ide.
Ködös reggellel indult a nap, de mire felértünk (a köd fölé), már kitisztult az idő:)
Sütögettünk egy nagyot, majd mikor már besötétedett, elindultunk haza...
Köszönjük a rejtést, ez a vár nagygyeszű!
skiccpausz&szurikáták
A Börzsönyi Kéktúra jelvényszerző túramozgalom útvonalát követve érintettük a helyszínt. Már régen jártam itt, de a kilátás nagyon szép. Köszönöm a rejtést!
Gyonyoru hely, szep a var, lelgzet elellit a kilatas. Elobb azt hittem, hogy a var falaba van rejve, de aztan rajottem, hogy sokkal jobb rejtekhelye van.
Koszi!
A börzsönyi kéket terveztem végigjárni, ma, az idei nyár leghűvösebb és ledborultabb napján, kivételesen szmoni és GPS nélkül. Így, a korábbi megtalálók leírásait olvasva azt hittem, hogy kevés esélyem lesz megtalálni a ládát. Ehhez képest azonnal meglett, és még csak komolyabb csalánjárás sem kellett hozzá: előbb a kesserösvényt érdemes megkeresni, s ha az megvan, a rejtők leírása ("sziklahasadékban", "nem is kell lehajolni") 100%-os biztonsággal útbaigazít.
A várban amúgy jártam már egy évtizede is, ahhoz képest sokat "tisztult", sőt, szerintem nem is érdemes már tovább "építeni', mert akkor ugyanolyan "műrom" lesz belőle, mint pl. Füzérből. Úgy kéne megőrizni, ahogy most van, emlékezésre így a legjobb.
Kerestük a ládát egy jó ideig, de sajnos nem találtuk meg. A leírás sem volt túl bőbeszédű, így először a fal tövében kerestük, de onnan a gps még vagy 15m méterre az áthatolhatatlan bozótba mutatott, ahova bozótvágó nélkül esélytelennek látszott a bejutás. Így a ládát sajnos nem találtuk meg.
Én a játékot az érdekes helyek miatt játszom és nem a keresés miatt. A várat amit a láda meg akart mutatni bejártuk és megnéztük, így a célját elérte. Szerintem ez a lényegesebb és nem az hogy kézben tartsunk egy dobozt.
Ezért a képek alapján kérném a megtalálás elfogadását.
21 km-es túra alkalmával kerestem a ládát. Megtalálásakor jöttem rá hogy a másik irányból sokkal könnyebb lett volna. Abból az irányból igen nehéz a terep. Sziklák környezetében egyébként is sokkal nehezebb a keresés. Míg én a kereséssel foglalkoztam a túracsapat a vár falainál napozott. Nehéz rejtés.
Kinyomozva :-)
[g:hu 1.4.26z] [wapon beküldött szöveg]
Fölfelé halálos a tüdőnek, lefelé halálos a vádlinak:):):)
Jót sütögettünk viszont a hegy tövében.
Köszönjük a rejtést. A kilátást nem tudtuk élvezni, mert mire felértünk a köd beborította az egész tájat :-(
A logbook-ba írás sem sikerült, mert nem volt nálunk írószer és a dobozban sem találtunk, ezért mégegyszer vissza kell menni, de akkor jobb időben :-)
Először a várfalig felmásztunk, mert nem frissített azonnal a GPS, aztán szerencsére rátaláltunk a helyes irányra
...de addigra rendesen végigtúrtuk a hegyoldalt. :)
A vár nagyon szép volt a szürke idő ellenére is. Köszönjük a rejtést! ;)
Vége a hőségnek így végre újra a szokott csapattal túrázhattunk. A Börzsöny amúgy is mindenki kedvence, és eddig be nem járt útvonalat választottunk. Pénzásás-Drégely vár-Sárkánytörés-Kőkapu-Betyár kút útvonalon haladtunk, végig egy teljesítménytúra résztvevőivel kísérve. A várat szépen "felújították", a kilátás csodás, bár most egy kicsit párás volt az idő. Nagy volt a forgalom a láda körül is, így tulajdonképpen a ládát már kikészítették nekem! :-) Köszi!
15 éve jártunk itt, azóta sokat szépült a vár. Sajnos mire a ládát kerestük volna megérkezett egy nagyobb szlovák bicós társaság, akik "elfoglalták" az erődítményt, így csak a vár vendégkönyvébe írhattunk. Kérem a rejtőt, a fotók alapján fogadja el. Köszi!
Először kb. 20 méterrel arrébb keresgéltük vagy fél órán keresztül, majd amikor már majdnem feladtuk, még egy ötletünk támadt és valóban ez lett a jó megoldás.
Megtalaltam [wapon beküldött szöveg] GcKem miatt bringával érkeztem Nagyoroszi felől. A várban 10-15 ember dolgozott, éppen falakat rekonstruálnak. 20-30 évvel ezelőtt sokszor jártam erre, jó volt újra itt lenni. Tovább GCSPT felé indultam.
Nagyon szép a vár és az idő is remek volt! Két ifjú kesser az apukájukkal éppen akkor fejezte be a logolást amikor odaérkeztem a ládarejtekhez! Köszönet a rejtésért!
Drégelypalánk felől, a Schaffer kúttól, csodaszép időben. Néhány évvel ezelőtt a szúnyogok akadályozták meg a megtalálást, érdemes volt ismét felkeresni. Köszönöm a rejtést!
Jenő
Zolival, Mónikával kellemes séta fel a várba.
A keresés kis izgalmakat hozott, nehéz terepen nehezen adta meg magát a láda. Amikor viszont ráéreztem, már csak ki kellett emelni a ládazugból... Ennyi.
A jelszó hm...
A ládaoldal, na, az is hm...
Köszi a rejtést.
12 km, 350 m szintemelkedés, a vasúttól 50 perc fel, 40 perc le, 90 perc ládakeresés. A várból nyugat felé gyönyörű a természet, mivel az emberek arra semmi nyomot nem tettek oda. A láda kereséssel elvoltam, teljesen rossz irányt gondoltam ki, a végén már a várfalon a lyukakat is ellenőriztem. Végül telefonos segítséget kértem Gabesztól, aki egy nagy sziklatömbre helyezett kutyáról beszélt. Ez alapján megtaláltam (gondoltam), de visszanézve ez is véletlen volt. Hát, van ez így. Köszönöm.
Gyerekekkel kicsit kalandos volt a meredélyen egyensúlyozni a szikla alatt (csak visszafelé láttam meg az ösvényt), de meglett, és mindenki épségben maradt. :)
Piedonéval közös találat.
Végre, vagy sajnos? Vége a Várak a Börzsönyben túramozgalomnak.
Ezen a helyen került fel a korona az egészre, melyet 3 éve kezdtem el.
Nagyon szép, és viszonylag ép vár.
1x voltam már itt, de akkor köd volt.
Most gyönyörű idő volt, és megható csend.
Beírtunk a várkönyvbe, majd egy szendvics elfogyasztása után visszaereszkedtünk Drégelypalánkra.
Sajnos a várkód nem volt meg, így régi képről kellett beírnom a füzetecskémbe.
Tökéletes időben, a várnál csend, nyugalom és béke várt. Kettőnkön kívül senki se volt az egész környéken, így kiélvezhettem a hely szépségét. Köszönjük!
Börzsönyi túránk utolsó napján jártunk itt, a ládával sajnos nem foglalkoztunk...kérnénk a fotok alapján történő elfogadását. köszönöm www.pereiarpad.atw.hu
Korábban Drégelypalánk felől jöttünk fel, most a Nagyorosziból jövő emelkedőt választottuk. Erről sokkal kényelmesebb. A vezetett csapattal csak odafönt közöltem, hogy van betonút is :-). De senki sem volt mérges miatta, kényelmes séta ebből az irányból. Köszönöm a rejtést.
KX!
Télidéző túrácska a Börzsönyben!
Tisztelgés a hősök előtt!
Nagyon megható a "Kőröl-kőre" új várépítő mozgalom.
Tiszteletünk jeléül hadd idézzem ide Szondi két apródját:
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja:
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifjú térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszület:
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet ület.
"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, Mért?
Bülbül-szavú rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!"
"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti sírván:"
. ..S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézízű sörbet.-"
Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.
"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jóillatú fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!"
Hadd zúgjon az álgyú! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát,
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
töri Drégel sziklai várát.
"Szép úrfiak! a nap nyugovóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszínű kaftán,
Szél zendül az erdőn,- ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"
A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsű marhát máglyába kihordat:
Harcos paripái nyihognak alant.
Szügyeikben tőrt keze forgat.
"Aztán - no hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette:
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -:
Zengjétek Alit ma helyette!"
Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba, puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába'!
"S küldött Alihoz...Ali dús, Ali jó:
Lány-arcotok' a nap meg nem sütheti nála:
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!"
Hogy vítt ezekkel, hogy vítt egyedül!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.
"Rusztem maga volt ő!...s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina , térde!
Én láttam e harcot!...Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte."
Mint a hulla a hulla! veszett a pogány,
Kőmódra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.
"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dicséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak."
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte:
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte! (Arany János)
Az autót a pincéknél hagytuk, s onnan indultunk várhódításra. Meglepett minket, hogy a faluba érkezve az utat dér/hó/jég borítja - itt Pesten semmi ilyesmi nincs. A Nomád tábor és a kút után jó kis kaptatón, s a végén a rövidebb úton jutottunk fel a várba. Milyen jó, hogy vannak, akik őrzik a múltat és törődnek a romokkal! Először a nagy "logbookba" írtunk, majd némi félig életveszélyes csúszkálás után megtaláltuk a kicsit is. :o)
Már igazán be kéne szereznem egy Várak a Börzsönyben igazolófüzetet...
Én is vittem egy új ládát, de már nem volt rá szükség!
Öröm tapasztalni ilyet, hogy versengés folyik egy láda renoválásáért... ;O)
Valószínűleg odafelé a turistaösvényen találkoztunk is Fazék csapatával (mi hárman mentünk: papa-mama-10éves leányzó), mivel nem sokkal utánuk jártunk ott.
Kellemes kutatást az utánunk jövőknek!
Mi is a honvédségi betonúton közelítettünk, hogy a nagymama meg a kisóvodás csapattársunk is bírja a maradék gyaloglást. Nagyon szép őszi levélszőnyegen autóztunk. A késő őszi jóidőnek köszönhetően a várban rengeten voltak, kb. 50 túrázó különböző csapatokból.
A ládát először a nehezebb helyeken kerestük, de aztán jóval lejjebb kényelmesen és biztonságosan találtuk meg. Vittem egy szép, új ládát, pár évig ismét vízálló a rejtek.
Végre egy nagyon könnyű, élvezetes, csemetékkel is kereshető láda!
A rejtés ötletes, bár a kesser-ösvény igen szembeötlő (nyilván a rejtéskor ez még nem jelentett gondot... ;O) )
A láda viszont sérült: a doboz alsó éle végig van repedve, néhány kisebb darab ki is tört belőle. Jó lenne cserélni még az esők és a havazások előtt.
Köszönet a rejtésért! :O)
Orsival és Fecóval elmentünk kirándulni és eközben kerestük meg ezt a ládát. A lányokat a padnál hagyva próbáltuk meg megtalálni a ládát Fecóval, de sokáig csak felette voltunk, néha életveszélyesen meredek helyeken. Aztán végül megpróbáltuk alulról megközelíteni és ez bizonyult a megfelelő útnak, mert így már megtaláltuk.
A ládához nem a drégelyvár vasúti megálló(nagyicce határában) a legközelebbi (4km 1.5 ó) hanem a feltételes vasúti megálló Drégelyvár, és Drégely határában, de ehhez előzeteses szólni kell a mávnak!
A Szondy-alagút és Drégelypalánk megtekintése után elindultunk meghódítani a várat. Schaffer-kút, mely az Apródok útja tanösvény 5. állomása, kritikán aluli állapotban fogadott minket: tele van szeméttel és az emberi butaság megnyilvánulásaival! Kár!
A tanösvény sok értékes információval szolgált és tartotta bennünk a lelket, mivel ez az út elég kaptatós és göröngyös, célegyenesben szabályosan meredek: nem irigyeltem a törököket :)
Meghódítása és a filmforgatás után, kellemes meglepetés volt a vendégkönyv - más várakban is be lehetne vezetni. Arany balladájának felolvasása és mementó után Nógrád felé vettük az irányt!
Köszönjük a rejtést! (A jelszó azért lehetne kicsit patetikusabb!)
Ide megérte feljönni!
Drégelypalánk felől jöttünk, mivel a Nomád táborban sátoroztunk, és onnan indultunk el Diósjenőre. Hátizsákokkal is a rövidebb utat választottuk felfelé, de nem volt olyan vészes.
A ládát több oldalról is próbáltam megközelíteni, de már majdnem feladtam, amikor megtaláltam a kesserösvényt. Így már könnyű volt megtalálni a rejteket.
Csodálatos a hely. A Shaffer kúttól mentünk fel a hegyre. A tisztáson jelezte egy tábla, hogy ez a terület építési terület. A vártól ÉK-re talán a tisztásról lehetne aláereszkedni, de nem volt az erdő bejárható, szinte életveszélyes volt a partoldal (talán az elmúlt napok esőzésének szerepe volt ebben).
Csodálatos a hely. A Shaffer kúttól mentünk fel a hegyre. A tisztáson jelezte egy tábla, hogy ez a terület építési terület. A vártól ÉK-re talán a tisztásról lehetne aláereszkedni, de nem volt az erdő bejárható, szinte életveszélyes volt a partoldal (talán az elmúlt napok esőzésének szerepe volt ebben).
Az előző napok esőzései rendesen átalakították a vár oldalát. Amit lehetett átkutattam, eredménytelenül. Fényképem nincs eszköz hiányában. Nyomvonalat tudok mellékelni és annak adatait.
Remélem a rejtő elfogadja az igazolást.
Sajnos nem találtuk meg, pedig eléggé átnéztük a koordináta környékét, de jött a vihar és ott a partoldalon úgy gondoltuk, hogy jobb, ha nem forszírozzuk a dolgot. Mellékelek pár fotót, hátha a tulajdonos elfogadja megtalálásnak.
Sajnos a honlapon lévő infók nem segítettek igazán.
GÖR Családi Bringa Tábor alkalmából Berneceapáti felől kegyetlen pocsolyás útszakaszon, de túl éltük! A pontos helyért köszönet az ép ott tevékenykedő csekész csapatnak!
KÖSZÖNJÜK !!!
Börzsönyi Kéktúrán szerencsére pontosan útba esett! Száraz volt a talaj, így nem csúszkáltam, de a csalán rendesen csípett, pedig a nagyját kikerültem... Közben a várból a látogatók által kidobált szemetet is precízen leltároztam! Először 1962.-ben jártam itt, de nem önszántamból! A Nagyoroszi táborban katonáskodtam. A "Jutasi stílusú" őrmester kiöntette a kulacsunkból a vizet, és úgy futtatott fel bennünket a hegy lábától a romig! Akkor valahogy nem tetszett annyira Szondy György hőstetteinek színhelye, mint most... Köszönöm a rejtést!
Elgondolkodtató történelmi emlékhely, dícséretes az állagmegóvásra tett erőfeszítés. Jó gondolatnak tartom, hogy a tájékoztató tábla szerint nem cél a teljes, lakhatóvá helyreállítás, a várrom jelen állapotában hordozza igazán magában a történelmi események hangulatát.
A rejtés konkrét helye nagyon jó, valóban tökéletesen védett avatatlan szemek elől. Amiért mégsem 5-öst adtam: a megközelítés... Pár percig törtem a fejem, hogy melyik irányból lenne a legcélszerűbb nekikezdeni átgázolni a derékig-vállig érő csalántengeren. Nem csodálom, hogy páran nem vállalkoznak erre, meg utána a hegyoldalon lefelé csúszkálásra esőben, hóban.
A doboz valóban törött, kissé be is ázik, másik sajnos nem volt nálam, viszont a külső "nyloncafatot" lecseréltem vadi új zacskóra.
A jelszót illetően egyetértek a korábbi megtalálókkal...
'Egy erdei sziklahasadékban van, kövek rejtik. Kényelmesen, avatatlan szemek elől takarva lehet elővenni, logolni, sőt, nem is kell lehajolni....'
Ez ma nekünk nem jött össze, mert egész nap csöpögött az eső, az ágak meghajoltak a víz súlya alatt és egyébként is elég nagy volt az aljnövényzet (csalán és egyéb szúrósok). Pedig jól jártál volna velünk, mert vittem dobozt (mivel már egy ideje írják, hogy a jelenlegi lyukas).
Azt szeretném kérni, hogy ha nem hagyod jóvá a találatot, hagyd meg jelszó nélkülinek. Köszönöm
Nagyon régi tervünk volt, ide eljönni. Most pártolótagokkal indultunk neki szemerkélő esőben. Mi bíztunk az égiekben, de hiába - az eső végig esett!!
Megnéztük a sziklahasadékokat, de nagyon csúszott a vizes avar, s mi is igencsak nedvesek voltunk - feladtuk. De ide el kell jönni még! Azért az eső ellenére nagy volt a forgalom. Köszi a rejtést, ha lehet fogadd el!
A tavaszi szünetet kihasználva 3 napot töltöttünk el a festői szépségű Börzönyben és környékén.
Hatodik ládánk volt Drégely vára.
Az út első pár kilométere, amin autóval megközelítettük Nagyoroszi felől a helyszínt, eléggé el volt aknásítva kátyúkkal.
A váron sajnos nem igazán látszanak a felújítás nyomai. A kitűzött magyar lobogóból is már csak egy kis csonk kacérkodik, csúfolódik a széllel.
Persze ettől még a hely varázsa nagyszerű, és a kilátás is pazar.
A rejtés jó, kényelmesen logolható.
Gyönyörű a körpanoráma odafenn! Köszönjük a rejtést!
De a kérdést fel kell tennünk: miért kell a magyar történelem egyik kiemelkedő emlékhelyéhez tett ládának angol szót választani jelszó gyanánt? Nincs elég szép magyar szavunk?
A Teleki 50 teljesítménytúrán útba esett a láda. Drégelypalánkról még hidegben és ködben indultunk, de a vár felé kapaszkodva hamar melege lett mindenkinek, fent pedig gyönyörű napsütés várt.
Gyuri
Ronin barátom invitálására családi kirándulás keretében indúltunk útra, kisebbik gyermekem első ládakeresésére. Bár helyenként a "csicsergés" hasonlított inkább oroszlánordításra, mindenki nagyon élvezte a tavaszi nap első sugarait és a jó levegőt. A környezet nagyon szép, köszönjük a rejtést. És köszönet Ronin barátomnak is az invitálásért és a türelemért!
Ma végre, egy igazi tavaszi napon, VikKing barátomat és családját is sikerült egy igazi kalandra invitálni :)
Egy nagyon kellemes, gyermekhancúrtól csicsergős túra kerekedett, mire a helyenként igencsak felengedett talajon "felküzdöttük" magunkat a várba. Ahol aztán nem kevés emberrel találkoztunk. A várfalon ücsörögve jóízűen megebédeltünk hozott anyagból, aztán a kincs keresésére indultunk, amit hamar meg is leltünk.
Köszönet a rejtésért!
Nagyon kellemes séta után valóban szép várat találtunk. A gondolatban lejátszott csata után megkerestük a ládát. A következő megtaláló vigyen magával gey új zacskót és új ládát. A láda eltörött és beázik.
Sajnos mire felértem már lement a Nap és besötétedett. Az 5 km-es sárdagasztó visszaút a parkolóhoz igen érdekes volt a tök sötétben némi fejlámpa támogatással.
Köszönöm a rejtést!
-6 fok, 10-15 cm hó no meg köd, köd, köd.
Az " alkalmi" megállónál parkoltunk. A vár aljánál a piros rom útvonal helyett körbementünk. Lefelé igazolva a döntést, a meredeken, sok hó, sőtt hófúvás is volt, és a fagyos hó igencsak csúszóssá vált.
A vár nagyon is alkalmas arra, hogy az ember egy kicsit belemerüljön a magyarság multjába. Sok mindenen elgondolkodik, töpreng. Nagyon látványos a vár, és különösen tettszett a vendégkönyv, ahova kötelezően beírtunk.
Leindulás előtt ládakeresés, ami utólag könnyű, de mi egy szintel feljebb mindent átkutattunk.
A leírásban szereplő ideiglenes vasúti megállónál lévő parkolóban álltunk meg. Kb. 20 cm-es friss hóban vágtunk neki a hegynek, a tegnapi szélvihar már alábbhagyott , de fenn a várban azért még csípett. A kilátást elképzeltük , és elhatároztuk, hogy nyáron is eljövünk.Bejártuk a várat, megkerestük a táblát, aztán a leírás alapján elkezdtük keresni a ládát. Nehezen, de meg lett, a hó, és a hideg nem segített. Már nagyon sötétedni kezdett, mikor elindultunk vissza.
Egyszer már voltunk a várnál, idén nyáron, egy teljesítménytúra alkalmával. Akkor sajnos nem volt időnk alaposabban megnézni a várat, csak rohantunk tovább. Ez a rejtés alkalmat adott a vár alaposabb megnézésére, történetébe belelátni kicsit. A kilátás csodálatos a várból, minimális párán keresztül remekül látszottak a Börzsöny csúcsai. Éppen elcsíptük a naplementét, gyönyörű volt! :-)
Óriási hatással volt rám ez a várrom. Belegondoltam, és próbáltam beleélni magam abba hogy mi is történt itt 1552 július elején.. Hihetetlen micsoda tartás és önfeláldozás lakozott az akkori emberekben. Ma már hiába keresnénk még csak ehhez hasonlót is..
Ha Isten is úgy akarja, még visszajövök ide!
A geoláda rendkívűl rossz állapotban van, törött. Kapott tőlem egy új nylon zsákot.
Köszönöm a rejtést és az élményt! :)
Kellemes, napos kirándulóidőben, 10-en kerestük, de először rossz helyen, a várfal alatt, annak közvetlen közelében. De végül nagy örömünkre megtaláltuk. A vár sokat szépült, mióta utoljára itt jártunk.
Hontról jöttünk a várhoz, a láda levadászása után a várat is megnéztük.
Haspók által berakott coin már nincs a ládában, viszont aki kivette a mai napig nem regisztrálta a com-on!
Kisnyuszi túrán fogtuk a ládát, ami eléggé adta magát. Dolgunkat csak a nehéz sár nehezítette (egész túrán). Szuper a Börzsöny É-i része is, kár hogy olyan messze esik és egy fél vagyon hogy kijusson ide az ember.
Kisnyuszi Túraklub börzsönyi túráján vezetett erre az utunk, Bernecebarátiból indultunk és Diósjenő felé tartottunk a Börzsönyi KÉK túramozgalom első szakaszaként. A vár megtekintése nekem már régi vágyam, így öröm volt hogy végre eljuthattam ide. Az időnk remek volt, így a kilátás is lenyűgözött minket, a várban fent jót pihentünk, ettünk, fotóztunk. A láda rejtése tökéletes!
Kellemes kirándulást tettünk ma Drégely várához, azonban a lefelé utat az eső eléggé fárasztóvá tette. Mi is Nagyorosziból, és vissza sétáltunk a széles úton. Hát olyan agyagossá áztatta az eső, hogy csúszdapálya lett belőle. Maga a vár az tetszett, egész hangulatos a fenti kis tisztás pár fával. Érdekes a háttértörténet is. Sajnos a kilátás felhős volt, de szerintem ide mégegyszer eljövünk jó időben is :). Új embereket is avattam játékba, reméljük ők is regisztrálnak ;).
A GCDpal-tól jöttem nem a turistaúton. Nem kellett volna. Az ottani mennyiséghez képest már fel se tűnt a jelzett úton lévő szúnyog csapat. A vár szép és eléggé forgalmas is, de rejtés teljesen muggli menetes :).
A láda kicsit töredezett már, megérne egy cserét. Elhelyeztem benne egy coint.
Köszi a rejtést!
Az Esztergomi 14-es Holló Cserkészcsapat idei Kalakocs-völgyi Nagytáborának portyáján vadásztuk le ezt a csodás helyen rejtett ládát!
Igazán köszönjük a rejtést!
Zebu
A megadott parkolóból indultunk. Az információs oszlop szerint a "piros csík" jelzés vezet a várhoz. Véleményem szerint egy láda miatt túl hosszú az út, ami nem túl érdekfeszítő. Multiként sokkal érdekesebb lenne. Maga Drégelyvár szép helyen van. A kilátás klassz. A rejtés is OK. Amúgy köszi a rejtést.
Drégelypalánk felől jöttünk. Rögtön a község határában tábla mutatta, hogy merre van a vár. Abból 2 km-t kocsival, 4 km-t gyalog tettünk meg. Miután megebédeltünk körbenéztünk a várban, elolvastunk minden táblát, megnéztük az emlékművet... Egyszóval megérte!
Köszönjük!
A láda erősen szúnyogcityben van, nem is értem mit eszik ez a sok vérszívó...
Drégelypalánk felől jöttünk, erről millió szúnyog keserítette meg az utunkat
lefelé Nagyoroszinak mentünk, arra az éjszakai eső áztatta fel az utat, nyakig sarasak lettünk, mire az állomásra leértünk
a panoráma viszont gyönyörű volt!
Először is köszönöm a rejtést!
Drégely vm.-tól indultunk, és amint beértünk az erdőbe több száz (több ezer)
"várvédővel" találkoztunk (szúnyogfelhő kísért minket egészen a várig)!
Szondy-nak ha ilyen segítsége lett volna......
Attil@
Hát nem volt egyszerű mit ne mondjak!de meglett végül, igaz megint csak asziszáltam nagy elánnal, Trudié az érdem:D:D
Gyönyörű viszont a hely, megér egy alaposabb kirándulást!
Már többször célba vettem, de eddig mindig kimaradt. Most felmásztunk a csipet-csapattal, megérte, szép hely. Mi Drégelypalánkról indultunk és visszafelé elsétáltunk a Nomád-tábor felé is, ahol kedves fogadtatás ért. Körbevezettek minket az állatok között és még a drótkötélpályát is kipróbálhattam. :) Köszi a retjést!
Iszonyatos sarban indultunk volna a vasutallomasrol, de vegul a helyi erok eltanacsoltak minket, igy a Deszkaspusztara vezeto (katonai letesitmenyek mellett elhalado) betonuton mentunk a kek savig, majd onnan osszeszedve minden batorsagunkat a kek jelzesen fel a varig. Szep kis patakok csorgedeztek mellettunk :) Szep a kilatas.
A szokásos évi 3 napos gimnáziumi osztálytalálkozómat töltöttem Drégelypalánkon. Páran vonatra szálltunk és Drégelyvár v.á-tól fölsétáltunk a várhoz. A téli út nagyon szép volt és tetszett a "felújított" vár is.
A ládához a térdig érő hóban nem volt egyszerű eljutni.
A vártól sötétedéskor indultunk hazafelé és a szűz hóval takart turistaúton két őz is átfutott előttünk.
Az Észak-Börzsönyben tettem egy kört Palánkról indulva, majd Hontra visszérkezve. A vár volt az első megálló. Eddig valahogy kimaradt az életemből, épp ideje volt feljönni ide. A kilátás és a napsütés is csodás volt. A zavaró tényező pedig sajnos egy kb. 40 fős, tajtrészeg társaság, akik épp akkor érkeztek fel pót-szilveszterezni petárdákkal, pezsgőkkel, zászlókkal és artikulálatlan üvöltözéssel. :( Gyorsan távoztam. Akkor és ott valahogy nem erre vágytam. A rejtés amúgy rendben van.
Nem elég, hogy éjszaka, de hatalmas ködben indultunk neki a ládának.
Az oda vezető úton nem sokakkal találkoztunk és mivel szerettük volna legalább közel Drive-in-re venni pár erdei sorompón át kellett haladnunk...
Behajtani tilos nem volt, de ez nem nyugtatott volna, ha visszafelé a zárt sorompóval találkozunk. Még oda felé az erdő közepén rakodtak egy nagy fa szállító kamiont - hogy legálisan, vagy illegálisan, nem tudom, de nem is érdekel.
A várnál voltam még kis koromban, de amennyit láttam, az most is tetszett!
Megtaláltuk. GPS nélkül. :)
Először a rossz oldalról indultunk neki, az igen meredek kommandózás volt, de aztán rátaláltunk a vár másik oldalán a helyes ösvényre. :)
Apródok útján közelítve értük el nagy melegben a várat. GPS nélkül kerestük meg a ládát, aminek a rejtése nagyon tetszik, csak mi rossz irányból közelítettük meg, tehát megszenvedtünk érte. Jó hosszú és szuszogtatós a várhoz vezető út!
Drégelypalánk felől az Apródok útján közelítve lett meg.
A láda sajnos törött, megérdemelne egy cserét!!!!!
Gyönyörű környezet. Köszike. :-)
Ja és pont ma volt a szüreti felvonulás, úgyhogy +. .
Nemzeti értékeink nyomában túra közben begyűjtve. :) A túrából különösen a Sárkány-törés tetszett.
A túra szervezéséért köszönet a BTHE-nek, a szakvezetésért a DINPI munkatársának.
Drégelypalánkról kocsival az útmutató táblákkal is jelzett P+-en a sínek mentén a Schaffer kút előtti parkolóig, onnan kapaszkodás fölfelé, kb 1,5-2 km-es, helyenként jó meredek úton. A láda gyorsan megtaláltatott, bár jó a rejtek. A várépítés a jelek szerint folydogál, ahogy a pénz csordogál. A kilátás nagyon szép.
Számunkra ez egy fontos hely volt, a történelem szeretete, a h/ősök iránti tisztelet és a táj szépsége ötvöződött benne.
A megadott parkolóból indultunk, az új felfestések alapján a és a jelzésen sétáltunk végig. Utunk elején egy elsőre kikerülhetetlennek tűnő sártengerbe ütköztünk de második nekifutásra legyőztük az akadályt. Onnantól kellemes, zömmel árnyékos, széles út vitt fel a romokig.
Kisfiammal az Apródok útja felől közelítettünk, nagyon szép tanösvény érdekes információs táblákkal. A várromhoz felérve pazar kilátás tárult elénk.
A doboz keresgélése közben rejtői segítségre volt szükségünk, amit most itt is szeretnék megköszönni.
Megtaláltuk! Nagyon jó a rejtés! Annak ellenére, hogy szinte magától értetődik a rejtek, mégis sokat kerestük.
Drégely várához mindenkinek el kell jönnie egyszer! Mi ma bringával jöttünk fel ide Bernecebarátiból.
Egyetértek a logbookban olvasható bejegyzéssel: a magyar történelem dicső pillanatának mementója megérdemelt volna egy magyar jelszót!
Köszi a rejtést!
Megtaláltuk! A rejtők útvonalát követtük jó kis séta volt a 34 fokba. Kép sajna nincs mivel a vinyó amire felraktam a képeket elszállt mint a győzelmi zászló. :(((
Köszönet a rejtésért!
Két eső közt sikerült megmászni. Csodálatos innen a panoráma, szépen haladnak a munkálatokkal, rendezett a környezet, érdemes itt eltölteni egy kis időt.
2/4. Börzsönyi ládászgatás Ilivel, hogy otthon a lányok nyugodtan tudjanak készülni a vizsgákra ill. érettségire. 16 km gyaloglás szuper időben. A láda gyorsan meglett. Köszönet a rejtésért.
Megtaláltuk :)
Régi vágyunk teljesült ... végre feljutottunk ide is.
Sok-sok évvel ezelőt megpróbáltuk már, de nem tuduk hogy hol van a vár, térképünk nem volt (GPS akkor még nem is létezett), igy csak bolyongtunk az erdőben. :) Na de most !!!
Hát, így utazás közbeni ládázásnak húzós volt Drégelypalánk felől, de egyébként remek terep! Első ládám a Börzsönyben. Honti kollégával túráztunk föl érte.
Még sohasem jártam itt azelőtt, így most örültem a Teleki 30 emléktúra adta lehetőségnek. A gyönyörű időben a kilátás is szép volt (bár az erdő még mindig egy kicsit kopár) odafentről. A vár környezete rendben van, látszik, hogy gondot fordítanak rá. Az volt a benyomásom, hogy egy igazi, hangulatos történelmi emlékhelyet igyekeztek itt kialakítani, ami sikerült is szerintem. A nemzeti parkos tanösvénytáblák is nagyon tanulságosak az odavezető úton, érdekes információkkal lehet gazdagodni. Örülök, hogy itt lehettem, köszi a rejtést!
Egy igen jó nap kezdőládája volt ez. Drégelypalánkról jöttünk, 8-an. Jó kis emelkedők voltak fölfelé, de ezek a várak már csak ilyenek :)) Fönt megreggeliztünk, beszélgettünk. Nagyon jó volt a hangulat. A Wanderschlumpf coint beletettem a ládába.
Köszönjük a rejtést!
Nekünk könnyű volt, vidám társaságban, ragyogó időben találtuk meg.
Azért nem feledkeztünk meg róla, hogy ez a hely a hősi helytállás egyik legerőteljesebb szimbóluma a magyar történelemben! Köszönjük a rejtést!
Gyönyörű volt az idő az egész várat felhők vették körül de eső nem esett, szárazon megúsztuk. Ládához vezető ösvény elég kijárt és forgalmas vagy csak nekünk sikerült épp egy másik ládázó csapattal összefutni. A láda GPS nélkül is könnyen megtalálható volt.
Szülinapi ajándék várlátogatásokkal. Többször jártunk már itt, most a láda miatt mentünk, de a vár az ő történelmével - ami nem tünik ki a rejtő által - mindig elgondolkodtat. Szivesen jövünk vissza és várjuk az uj feltárásokat, ami nem változott mostanában. Sajnos. Visszafelé a vártól kb. 300 m-re állt egy autó, és jöttek szembe velünk utasai. Azért egy kis séta ráfért volna a társaságra. A rejtést köszönjük, a ládát ki kellene cserélni, mert eltört - nem mostanában - és a ládaoldalt is frissíteni kellene egy kis történelemmel. Megérdemelné.
Ez volt az aznapi utolsó ládám, a nyolcadik. Sajnos leírásom nem lévén, csak a CSX-ben található koordináták alapján próbáltam megkeresni a ládát. Beugrottam a csalánosba, másztam mindenfelé, de nem találtam. Időközben pedig rámesteledett, így lámpa nélkül, CSiX fényével másztam ki az erdőből a kocsihoz.
Itthon, utánaolvasást követően láttam, hogy mit kellett volna keresnem.
A várat viszont megtekintettem, fényképeket is készítettem róla.
Megköszönném a rejtőnek, ha elfogadná ezt találatnak. (az esti csalánosba bóklászásért meg pláne ;))
Drégelypalánkról, a vasútállomástól sétáltam fel. Útközben érintettem a Csitári kápolnát, ahonnan majdnem toronyiránt fűrészeltem át magam az erdőn sátorral a hátamon. :) Megérte felszenvedni magamat, mert nagyon szép a kilátás fentről, bár őrült szél fogadott.
Ezután folytattam utamat a Nagy-völgy irányába.
Gyönyörű, szakadó esős időben érkeztünk Drégelypalánkra, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk csak addig megyünk be autóval ameddig semmi sár sincs. Szerencsénkre egy kitűnő dózerút megy a nomád tábor utánig egy kicsivel. Itt hagytuk az autót és vágtunk neki a kb 1,7 km-es távnak. Lényegében innét már csak felfelé kellett kaptatnunk a várhoz. Jártam már itt kb. 5 éve akkor szerintem még nem volt ilyen jó állapotban. A romok tetejéről nézve a ködben úszó Börzsöny csodálatos látványt nyújtott. A doboz hamar meglett, a rejtése nagyon jó, egyértelmű mégis véd a muglik ellen (bár nem tudom minek jönnének be ide a susnyásba). A weben volna még mit javítani!
A hely gyönyörű, a rejtés igen ötletes, de nem könnyű. Az alföldön 1 méteres pontossággal működő gépem a szikla oldalában nagy eltéréseket mutatott, így azután több sziklafalat végignéztem, mire megtaláltam.
A kilátás hihetetlenül gyönyörű, láttam az alacsony Tátrát és a Mátrát is.
A várrom így helyreállítva már mutatja régi formáját. Talán nem is kellene ennél jobban újraépíteni.
2 napos Börzönyi túrám első állomása. Már voltam itt többször, ez a hely mindíg gyönyörű. A ládát a lehető legrosszabb irányból közelítettem meg, a vár északi vége felől, ezt senkinek sem ajánlom. Meredek és eléggé szemetes. mintha a várban dolgozó munkások az összes reggeli, ebéd, és vacsora maradványát ide szórnák ki. Még egy lapáttal is találkoztam. A rejtés egyébként nagyon tetszett.
Kösz a rejtést.
Régi kedves helyem "a drégeli rom"...
Sajnos hajnali háromkor erősen felhőbe hanyatlott, így mozgalmas volt a hajnalunk... De a reggeli felhők sokmindenért kárpótoltak minket!
Börzsöny 7/7
Mennyit számít egy irodalmi mű - az egri mellett ez 'A vár'.
Nem könnyű túra a megközelítés egyik irányból sem: a falu felől jött a család, Diósjenő - Kemence - Bernecebaráti - erdészeti utakon át (végén defektes) biciklivel mi. A keresést először túlkomplikáltam, aztán női segítséggel meglett az egyébként igen jó rejtekhely. Kilátás kárpótolt.
Ezúttal ennyi volt a Börzsöny - remélem, lesz módunk folytatni.
Én bizony - az elhízott státusommal - rendesen majréztam a láda előtti meredélyen. A párom meg visszafelé borult fel, ahol már megkönnyebbült, hogy a nehezén túl van. Pétörékkel voltunk.
Az azért túlzás, hogy biciklivel jól járható az út, különösen a vége felé, mindenesetre mindenképpen nagyon megéri feljutni. A láda is jó helyre került, a turistáktól nyugodtan lehet keresgélni.
Ideális környezetben, kellemes susnyásban gázolva találtuk meg. A várhoz nagyon közel van, föntről hallatszik a turisták beszélgetése, mégsem látnak meg. Nagyon jó volt, köszönjük!
Sajna a napom balszerencsésen indult elhagytam a GPS vevőmet igy csak a PDA és a térkép maradt. A láda keresését majdnem föladtuk de szerencsére norko -val összefutottunk a várba és közös erővel megkerestük. Köszönet érte norko -nak. Nagyon tetszett a vár.
A várnál már sokszor jártam, most végre a gps-sel a láda is meglett. Nem volt egyszerű, még szerencse, hogy egy kis segítség érkezett. A rejtés amúgy nagyon jó.
Szombat reggel első utunk ide vezetett. Néhány évvel ezelőtt, már jártunk itt Drégelypalánk felől. Ma az ajánlott útvonalon Nagyorosziból jöttünk fel. A várrom sokat változott, jó néhány köbméter kővel gyarapodott. A rejtés nagyon jó! Bőr könyvjelzőt cseréltünk a kötelünkre.
Túravezetői gyakorló túrán jártunk erre. A vártól nem messze volt az indítópontunk, és mivel a ládát szerettem volna megtalálni, Katával együtt utolsókként indultunk, így nyertünk időt felszaladni a várba.
Megkerestük a várkönyvet, a váras kódot, aztán a ládát. Alulról, a bozóton keresztül értük el, visszafelé már az úton mentünk.
Biztosan jövünk még, mert a többiek - Péter, Mihály, Haushinka - sajnos kimaradtak az élményből.
Szomorúak voltunk, hogy a mozgóláda már elmozgott, de így is tetszett a hely!
Köszönjük!
Mackka
Nem titkolom, hogy Drégely várát ma az itt tanyázó mozgóláda miatt kerestem fel, és körülnéztem a közeli csúcsokon is. A vár hatalmas, nagyon tetszett. A rejtés szintén ötletes, meg kellett küzdenem a növényzettel alulról, mert az ösvényt benőtte a gaz, így azon csak kifelé tudtam jönni.
Nagyoroszitól érkeztünk. A vár nagyon elnyerte tetszésemet. Véletlenül GCM002 mozgóládát is megtaláltuk, de hagytuk még pihenni ezen a szép helyen :) Köszi
Háromnapos hétvége utolsó napján rövid levezető túra Drégely várához. Nagyoroszi felől jöttünk egy laza kis séta keretében. Nagyon szép a vár és környéke, jók az információs táblák, csak sajnos találkoztunk néhány "nem odaillő" egyénnel is. A rejtek és a rejtés nagyon jó, tetszett! Levadásztuk GCM002 mozgóládát is, de nem vittük tovább.
Köszi a rejtést!
A háromnapos hétvégén Katka és Mapet50 társaságában kerestük a ládákat. Szállásunk Diósjenőn volt, a Popovics Vendégházban (N 47- 56.611' E 019-01.553'), amit bátran ajánlunk mindenkinek, jó kiindulópont a börzsönyi túrákhoz.
Ezt a ládát haramdszori nekifutásra sikerült csak megtalálnunk, jól kifogott rajtunk! Mentségünkre legyen szólva, GPS nélkül keresgélünk, így minden bizonnyal csak a logok felületes olvasásából adódóan maradhatott ki korábban. Tulajdonképpen csak a "bejáratot" kell megtalálni a ládához, az ösvény aztán már adja magát. Elgondolkodtatott viszont, hogy a rejtő vajon hogyan akadhatott eme rejtekhelyre???
A meredekebb úton mentünk fel a várhoz. A GPSnek és a geoösvénynek köszönhetően a vár tövében kerestem először, a magasban egy vékony párkányon oldalaztam végig, lábam alatt "szakadék", de nem arra van a láda! Biztonságosan megkereshető az erdőben.
40 km-es bringatúra keretében. Nagyoroszi felől a Z, K+, K bringával (MTB) jól járható, bár néhol mély nyomvályúk és vízmosások is tarkítják, és néhol elég mászós. A csapásirányt a csalitosban az egy órával előttem erre járó kesser kolléga (kollegina?) kitaposta a magas fűben, úgyhogy nem volt nehéz, egyébként az lett volna. A korábbi bejegyzések azért segítenek (vár alatti emlékműtől jobbra be a csalitosba, mohos sziklát keress stb.). Ötletes rejtés. Köszönöm. Kár, hogy eláztam.
Börzsönyi mozgalmi érintőpontos és ládázós túra keretében, az útvonal: Drégelypalánk - Drégelyvár - Karajsó - Pénzásás - volt Szondi-kulcsosház - Csánki-kert - Királyháza - Pogányvár - Somos-kaszáló - Szasovszky-kereszt - Dugóhúzó - Diósjenő. A hegységben bizony összefüggő szűzhó van sok helyen, a várromhoz is, a PL jelzésen kapaszkodva vissza-visszacsúsztam.
Sokat keresgéltem a ládát, ahol a műszer jelezte, ott csak egy rejtésgyanús helyet találtam üresen, vagy rossz magasságban kerestem... végül a rejtő segített ki, ezúton is köszönöm!
Mindenesetre kíváncsi leszek az utánam érkezők bejegyzéseire.
A helyszín csodálatos, 3 éve jártam itt először, akkor épp júniusi kánikulában - most húsvéti télben :-))
Annyira tetszett, hogy bár a vár még nincs helyreállítva, végig ki van táblázva az út (igy nem is a leirt, hanem a ládától 1,2 km-re lévő parkolóban hagytuk az autót). A rejtés tökéletes, a hely elgondolkodtatásra késztet... milyen is lehetett akkoriban..
Egyedül kisgyerekkel lehet "veszélyes", de nagyon megéri!
A sűvitő szél ellenére népes kis csapatunk megmászta a várat. A csoport kisebb része pedig a ládát is megtalálta. Nagyon jó rejtés és GYÖNYÖRŰ kilátás. Köszönjük szépen.
Borsosberényben hétvégéztünk, onnan kirándultunk át a várhoz. Épp elég volt a csöppségeknek ebben az időben és sárban.
A láda könnyen meglett, szerencsére "logikus" a rejtés. :)
Az autókhoz visszaérve egy társaság parkolt le mellettünk, az egyik tagja egy "rádióra erősen emlékeztető tárgyat" tett a zsebébe.
Aztán egy e-mail alapján kiderült, hogy macikupacék érkeztek akkor a parkolóba.
"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;"
Végre eljutottunk az iskolában tanult ballada helyszínére.
(Lehet, hogy ezt is a GC-nek köszönhetjük?) Kellemes, jó kis kirándulás volt. Szép a környék, érdemes eljönni. A rejtés is nagyon tetszett!
A megadott, elvileg jelzett út ugyan járhatatlanul sárosnak bizonyult, de vissza már a GPS alapján toronyiránt, elhagyott szekérutakon sármentesen értük el az autót.
Gyáva Oroszlán Team-ból: Zsuzsi, Tamás, Zoli.
Már nyár óta tervben volt e ládika becserkelése.
Ma jó alkalmat adott felkeresésére a nálunk pihenő mozgó ládika.
A Várvándor GCMVV mozgó ládikát itt rejtettük el !
Nagyon tetszett a vár, végre egy építmény, amiből nem csak gödrök és dombok látszanak. Ma itt igen nagy volt a kesser- és mugliforgalom! (köszönhető a szép napos őszi időnek, ami velünk együtt őket is kicsalta ide) Azt hittük, magunk leszünk, hát nem így lett. A ládához geosztráda vezet, legalább két sávos, ami kellett is, hisz az előttünk járót csak így tudtuk kikerülni :)
Nem vettünk ki semmit, betettük egy CD-t.
És persze rejtegettünk is egy picit.
Nagyon kellemes, napsütéses őszi időben kerestük fel a várat. Éppen valamilyen teljesítménytúra volt a környéken, így ezen a helyen rengeteg kirándulóval találkoztunk.
A kilátás tényleg pazar, nagyon megérte ide eljönni. Köszönjük szépen!
Épül a vár! Nem tudom, jó-e, hogy folyamatosan nagyobbítják a romjainkat. Ez még csak hagyján, de van ahol már lassan parkettáznak.
Egyébként pazar a kilátás. Lenn nevettünk, hogy másfél kilométerre 40 percet számítanak a táblától, de nem értünk fel sokkal hamarabb.
Drégelypalánktól a Schaffer-kútig kocsival bementünk, majd ott parkoltunk. Onnan a vár oda-vissza - kilépve - 55 perc, a vár megtekintésével egybekötve. Sajnos ezt a területet is felfedezték a krosszmotoros eróziómunkások...
[wapon beküldött szöveg]
Délig sikerült felérnem a várhoz, de már így is elég sokan jártak arra. A dobozka jó helyen van, arra turista nem kószál. Persze a kitaposott ösvényt csak visszafele sikerült megtalálnom. Kár, hogy a megjelenítésben nincs egy kis történelmi leírása, szerintem megérdemelné. Még nem jártam itt, köszönet, hogy ide is eljuthattam.
Shaffer-kúttól kapaszkodtunk fel a piros sávon - és azt vettem észre, hogy már megint egy meredek, omladékos hegyoldalon egyensúlyozok, miközben a gps a sok szikla miatt ide-oda küldözget - kezd kicsit elegem lenni ezekből a rejtésekből
ha a vár alatti emlékművel szembe áll az ember, jobbra indul egy kitaposott ösvény a dzsindzsába, ami odavisz a ládát rejtő szikláig.
Drégelypalánkon nyaraltunk.
A vár tök jó. A rejtés is tetszik. Csak azt szeretném tudni, mi az a sok kis légyszerű jószág, ami minden Szuku, Off és egyéb szerekkel dacolva ezrével körzött a fejünk körül. Most rajzanak?
Nagyorosziból mentünk fel kb. egy óra alatt. A csalánerdőt jótét lelkek lekaszálták, úgyhogy csak a meredek domboldallal és némi aljnövényzettel kellett megküzdeni.
Az utánunk jövőknek talán segítségül szolgál, hogy nem egyszerűen sziklákat, hanem egy hatalmas nagy sziklatömböt kell keresni.
"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja."
Drégelyvárát már nagyon régóta szerettem volna felkeresni, sajna szokás szerint megint későn értünk fel a hosszabb időzéshez. Legközelebb bicajjal jövök... Ötletes rejtés, nem caches kezek nem fogják elvinni... :)
Szondi TT 5/1. A hőmérséklettel fordított arányba próbáltam helyezni a túratávot, ám nem volt egyszerű, mert az a renezői buzgóságnak köszönhetően napról napra nőtt. És persze igyekeztem (az én fogalmaim szerint) korán startolni. Az út szélén szorgoskodó nem földmérő közegek nem díjazták ezt az igyekezetet, ill. nagyon is, de azt a díjat nekem kell majd befizetnem:( Így hát emelnem kellett a megtalált ládák számát, hogy legalább a fajlagos költségeket csökkentsem :)
Hogy legyen némi izgalom, 'csakazértis' végigmásztam a várfal lezárt oldalában - mindetz a GPS-nek - no meg a kalandvágynak - köszönhetően. Jobb lett volna inkább az értő olvasást gyakorolni és kütyüt nélkülözni, asszem:)
Köszönöm a rejtést
A várat első nap délután hódítottuk meg Nagyoroszi felől. Már azt hittük nem jutunk el a ládáig olyan sűrű csalános növényzet közepére mutatott a gps, de a fiúk csak átverekedték magukat rajta.... Itt is van némi nyoma hogy újítgatják a várat, de azért nem a napokban voltak ott utoljára.
Július 14-én a várjátékok előestéjén Drégelypalánk a hősőkre emlékezett. Szondi szarkofágjánálnál dalokat és Balla László balladáját adták elő.
Kapisztrán cserkésztáborba látogattunk le *** miatt. Délután Tatu és Pele jófejek voltak, hogy kirándulni indultak egyet - családom meg azért, hogy velük engedett. Újdonsült Kánya tesó adott gps-t a frissen jött ötlethez, s így lett belőle a gyönyörű kilátás és a szívderítő építkezési látvány mellé egy láda is.
Gorál
Kétnapos túra a Kelet-Börzsönyben 10 ládával, 65km-el, meg 40 kilóval a hátamon.
Horpácsról érkeztem Nagyoroszin keresztül a Drégelyvár vm.-ig a sínen, innen a , és a jelzéseken.
A várban épp egy osztálykirándulós csoportba futottam, szörnyen megszállták a várat, minden falról a kisgyerekek lógtak.
Mint már többen, én sem olvastam el az előző beírásokat, így felülről kerestük a ládát., ezzel kb. 1 órát vesztettünk. Evés közben a mobilomon elolvastuk az eddigi bejegyzéseket, így találtuk meg.
Alulról közelítve a megtalálás esélye nagyobb, viszont most rengeteg a csalán, és mi természetesen rövidnadrágban jöttünk :). De meglett.
Nagyon jó rejtés, ilyenkor nyáron felér egy reuma elleni csaláncsípés kúrával :)
Kösz.
Csapatportya [wapon beküldött szöveg]
Régi tartozás volt ez a láda. Most kitűnő alkalom adódott, a csapat erre portyázott, így tömeges megtalálás volt :), persze nem is fértem oda a ládához, de odabiggyesztették a gyorsak a nevem.
Drégely-Verőce őrsi teljesítménytúra keretében, siettemben nem logoltam. Az emlékműtől simán betaláltam, de utána keresgéltem pár percig különféle sziklaüregekben, míg el nem hittem, hogy tényleg vakon a gps-re kell bíznom magam - onnantól már hamar megvolt.
Amint látom, másfél órával később cserkésztesók jártak arra... :)
Drégelyvár vm.től indultunk. Először a zöld jelzésen a Pénzásáshoz sétáltunk. Megnéztük a hajdani Szondy kulcsosház romját, ahol kb 10 éve még megszálltam. Az épület még áll, a falak erősek, a tető javításra szorulna.
A ház megtekintése után az útelágazásnál a réten húsvéti elemózsiát fogyasztottunk. Innen utunkat a bicikliúton folytattuk. Menetközben néhányszor megmértük, hogy milyen gyorsan tudunk futni. Ezt Máté nagyon élvezte és a későbbiekben is jó motiváció volt fáradtság ellen. A váron erősen meglepődtem. Jártam már itt régebben csak akkor még kisebb volt és elbújt az erdőben. Most már messziről büszkén mutatja magát a hegytetőn és jó sok látogatót vonz. A ládát felülről közelítettük, de így nem érdemes, bár a nyomok alapján voltak elődeink jó páran. A vár alatti emlékműtől szinte szintbe lehet besétálni. A várban pihentünk elolvastuk a Szondy két apródja c. Arany János balladát majd a kék és kék + utakon visszasétáltunk az autóhoz. Közben egy bazinagy rókalyukba is belefényképeztünk de senki sem jött ki. Eddig ez volt a leghosszabb túra amit egyetlen ládáért tettünk meg. Nagyon tetszett!
Drégelypalánkról érkeztünk, elég nagy volt a forgalom. A várat megnéztük és ebéd után kincskeresésre indultunk.
Ahova a GPS mutatott, nem akartam elhinni, hogy bármi is lehet. És mégis. Kiváló rejtés, a vár déli részénél gyakorlott szemnek már látszik a kesserösvény.
Valóban nyugodt, zavartalan hely.
Megtalálás után még merengtünk egy kicsit a hősökön és Kőkapu-Hont felé mentünk tovább.
Nagyszombat napján egy könnyű kis túrát hoztam össze Csaba barátommal és kislányával, Nórival. Már régen voltam a várban, most megnéztük, hogyan állnak a munkálatok. Sok új és érdekes részlet bontakozott ki a régészek munkája nyomán. A vonat megállt Schaeffer-kútnál, ezáltal megspórolva nekünk némi gyaloglást. Fent alaposan körbenéztük a már elkészült és a folyamatban lévő rekonstrukciós munkálatokat. A láda nem okozott sok fejtörést. Nagyon jó rejtés. Nyugodtan lehet írni a füzetbe, nem kell bújkálni az illetéktelen szemek elől. Ami picit rontott a kedvemen, az a ládában talált kerámia-nyuszi volt. Ezt ugyanis mi (a cég ahol melózok) importáltuk be Kínából. Nem elég, hogy napi 9 órában ilyen és ehhez hasonló bóvlit látok, még itt sem hagynak nyugton. :( Így Folti javaslatára Nórit leptük meg vele, aki viszont nagyon boldog lett általa. Beletettem a ládába "Tiroler" TB-t.
I. Hamahama túlélőtúra közben 1/6
A túra előtt meghallgattunk egy érdekes előadást a felújító alapítvány vezetőjétől. Mivel Yoe-ék épp akkor rejtették vissza amikor odaértem könnyű dolgom volt, később még kerülgettük egymást néhány ládánál.
Nagyon kellemes tavaszi séta volt az épülő várnál. "Kis" családommal jöttünk fel keresni és sikeresen meg is találtuk. Gyönyörű a kilátás a várból. Nagyon élveztem és kellemesen el is fáradtam! Köszi a rejtést! :)
Sajnos szomorkás, fázós, szürke időben jutottam el ide, mert tegnap (amikor fantasztikusan szép idő volt) egy kis baleset miatt nem sikerült. De mindenképpen kellett, mert méltó helyre akartam lerakni BigCacher USA #2 geoérmét. Ez végül is megtörtént! Egy magyar "tolmácsot" és egy időt állóbb angolt is elhelyeztem mellé, hogy tudja teljesíteni a küldetését. Jó volt egy kicsit merengeni a múltunkon, köszi a rejtést!
Megindító érzés volt ott állni, ahol 455 éve (h)őseink utolsó leheletükig védték azt, amiről tudták, hogy ekkora túlerővel szemben védhetetlen.
Drégelypalánk honlapján olvasható:
Szondy ezután bútorait, ruháját, kincseit máglyára rakatta, paripáit leszúratta, s az utolsó rohamot előkészítette. A pasa döntő erővel támadt a vár ellen, miközben Szondy a beomlott várkapu romján várta a török csapatot. Ahogy Arany János irja a Szondy két apródja cimű versében: "álla halála vérmosta fokán, díadallal várta be végét". A küzdelem rövid volt, kegyetlen de hősies. Szondy először a térdén sebesült meg, majd egy eltévedt golyó fejen találta, s a janicsárok diadalmas üvöltéssel vetették rá magukat. Fejét levágták és úgy vitték Ali pasa elé. Szondy katonáit is mind egy szálig felkoncolták a törökök. Ali díszes temetést rendezett a példaadó hősnek, s katonái előtt Szondyról dicsőitő beszédet mondott, majd sírja fölé kopját tűzött.
Nagyon kemény volt az út, mert nem a turista úton mentünk. Nem ajánlom senkinek másfelöl megközeliteni. Voltunk a nomád táborban, bizarr egy hely. A vár helyreállításához még rengeteg idö és pénz kell, de megéri. Érdemes volt feljönni és megnézni. A rejtés piszkosul nehéz és szerintem ezáltal nagyon jó! Grazie
Diósjenőről indultunk, Drégelypalánk felé, a Kámoron keresztül közelítettünk (lett vagy 18 km). Először a ládát kerestük meg, aztán tartottunk egy ebédszünetet, majd megnéztük a várat is. Fönt nagyon fújt a szél... Kb. 3 éve jártunk itt utoljára, akkor éppen dolgoztak fönt, de kár, hogy nem haladnak gyorsabban.
Természetesen esett és a szél is fújt. Népes sereglet kereste a ládát, melyet siker koronázott. Kilátás észbontó - láttam a bátyámék házát :). A vár előtti kaptatóról ne beszéljünk...
Kedves barátunkkal és Puszkányékkal kirándultunk Drégely várába. Az idő nem kényeztetett minket, a szél majd lefújt a vár falairól. Az eső is eleredt, így rövid vár séta után megkerestük a ládát. Bejegyzés után irány GCSZCS!
Sapkalefújó szél, szép kilátással a várban, bátyám nagy családja + pocokkutyám a hátam mögött, némi bonyodalom a láda megtalálásával. A ládát rejtő zacsi szétfoszlott, ezért kicseréltük egy vadiújra, a láda is lukas, lassan azt is ki kellene cserélni. Összeségében nagyon szép hely és jó rejtés, köszönjük szépen!
Egy fejezet a magyar történelemből. Szinte remegett az ember lába. Szerintem ez így természetes is. Küzdőttünk a ládáért, mert fentről közelítettünk. Ajánlom mindenkinek!
Mai utolsó túránk scelével. Kicsit aggódtunk, hogy nem lesz időnk már erre a ládára, de szerencsésen alakult a nap, és itt is sikerült egy kis időt nyerni, mert Drégelypalánk felöl remek minőségű földúton egészen a Schaffer-kútig be lehet hajtani kocsival. Innen aztán meredeken fel a várhoz. Szép volt az út a deres erdőben. Odafelé a rövidebb, ám annál meredekebb jelzést választottuk. Nem fáztunk! :-) A vár tetszett! Jobban egyben van, mint hittem. Külön tetszett, hogy sok hasonló helytől eltérően, itt van "Látogatók könyve" is, amibe lehet néhány soros megjegyzést tenni. Miután rendesen körbejártuk a romokat és emlékhelyeket, rámozdultunk a ládára is. Felülről próbálkoztunk, de nem ez a jó megoldás! Egészen extrém meredek helyen kellett megtenni lefelé a vár oldalában azt a néhány méterecskét, a törmelék, és korhadt fák halmai között. Még szerencse, hogy volt nálunk mászóbot, mert tuti bokatörés lett volna belőle nélküle. Szóval a lényeg, hogy ne kezdjetek el felkapaszkodni a vár oldalánál, mert lentebb van a rejtek. Lefelé a hosszabb, de lankásabb utat választottuk. Éppen sötétedés előtt elértük a járművünket is. Kellemes túra volt, köszönjük!
Kellemeset sétáltunk, az idő is kegyes volt hozzánk, pedig otthonról elég borús időben indultunk, odafelé kétszer is rákezdett.
Végül is csak a logolás közben esett 1 percig, ennek az lett a következménye, hogy a jelszót siettünkben elfelejtettük felírni.
Ezúttal köszönöm a rejtőnek a gyors segítséget.
Mindenkinek nagyon ajánlom, kellemes, enyhe emelkedőn kell felmenni. Kicsit volt csak sár.
Panka, Peti, Gábor
Schaffer kút felől jöttünk fel. Innen egy picit meredekebb volt az út, mint a leírásban olvasható irányból. Kellemes öszi délelőtt volt, még a nap is sütött. A vár kifejezetten szép, köszi a rejtést.
Éppen egy számháború kellős közepébe csöppentem!
Sok gyerek, de a rejtéskörnyéke nyugodt volt.
Autóval az erdészeti úton jól megközelíthető (800m) és végig ki van táblázva...
osztálykiránduláson is fertőz a geocaching - két új áldozat (Péter és Dorotka)
Jó rejtés, hiába nagy a nyüzsgés, nyugodtan lehet logolni.
Dzsalasz, Virág, Dorotka, Péter
Jártunk már pár várban,de ez a különlegesebbek közé fog tartozni.Sokan írják megérint a történelem és tényleg,szinte van,hogy sírni volna jó,oly megható.
Sokat jártunk már a Börzsönyben, de ide most jutottunk el először. Kellemes séta baráti társasággal az őszies erdőben. A koordináták és a sziklahasadék nehezen akart egymásra találni, ezért sokat csúsztunk-másztunk a laza domboldalon.
Kellemes sétával,a Z-M-an által javasolt útvonalon értük el a vármaradványt. A sziklarepedésben elhelyezett láda megtalálása a GPS ugrándozása miatt kissé tovább tartott az átlagnál. A szépen karbantartott vár hangulata lenyűgöző, szinte láttuk a rohanó törököket a sűrű erdőből kiözönleni. /nekik sem lehetett könnyű dolguk./ Arany János szép verse Bródy János remek megzenésítésével, a fülünkbe csengett. A vár történetének, elestének a leírását hiányoltuk az Oriza csapattól, még akkor is, ha helyben tényleg nagyszerű az ismertető tábla. AA
No itt is eleg regen jartakk. Jo kis dzsindzsas volt, nem leszek reumas a csalankuratol. A harmdik szikaparkany ala masztam be mire megleltem. Kellett hozza egy kis DGY altal szervezett tuleloversenyes tapasztalat. A varbol gyonyoru a kilatas, kulonosen ha kimaszik az ember a fal vegere. Egyre jobban csipem a Borzsonyt. Elozo hetekben bringaval jartuk, most gyalog.
Sajnos nem olvastuk el előre az előző hozzászólásokat, csak az alapleírást, melyben azt írta rejtő, hogy az út mentén van, és csak le kell emelni a ládát. Ehhez képest azt hittük, hogy a GPS mutat rossz helyre, mert arra egyik irányból sem vezetett olyan út, amit kedvünk lett volna megközelíteni átlagos kiránduló-felszereléssel. Ennek ellenére nem bántuk meg, hogy felmásztunk, mert a kilátás gyönyörű és a hely alkalmas arra, hogy a gyerekekbe oltsunk egy kis történelmi érdeklődést...
Hát igencsak szivatós a rejtés! Gondolom amikor kikerült a láda, még nem volt ilyen az aljnövényzet, de most egyszerűen borzalmas. Nyakig ér már csalány, elviselhetetlen mennyiségű szúnyog, és persze minden vizes, mert esett az eső is. Hát anyáztam rendesen. Mindegy meglett, de segítséggel! Utána hamar elfelejtettem mindent, mert csodás fenntről minden. Jártam már itt többször, de sajnos a vár nem szépül, pedig igencsak fontos része volt történelmünknek.
Szerencsére az idő pont kitisztult így messzire el lehetett látni, jó volt egy kicsit elmélkedni, mi is történhetett itt.
Becserkelve! [wapon beküldött szöveg]
SagiK-kal túráztunk erre. Lent a forrásnál parkoltunk, majd a piroson mentünk fel. SagiK végül a piros rom jelzésen csavart fel, az neki való, én szépen körbe a lankásabb oldalon. Csodálatos e vár, szép a panoráma. Fotózgattunk, nézelődtünk és persze pihentünk. Már nagyon meleg volt, illetve hihetetlen mennyiségű szúnyog, légy és bögöly támadott minket folyamatosan. Talán emiatt már nem is zavart annyira a láda igen nehéz megközelíthetősége. Maga a rejtés helye és módja tetszett, de az odavezető út most nyáron tragikus. Azért túléltük!
Szívszorongató érzés volt az emléktáblák olvasása. Itt valóban megérintett a történelem. Nem szoktam ilyeneket írni, de ez valóban olyan hely, ahova mindenkinek el kell menni, elolvasni a táblákat, és belegondolni elődeink sorsába, életébe.
A hegyre fel a szúnyogok és a böglyök támadása miatt én vissza is fordultam volna a kocsi biztonságot nyújtó szentélyébe, de szerencsére István mindenképp fel akar menni a várromhoz. Egyedül nem engedhettem, ezért én is felküzdöttem magam. ;)
A vár megközelítéséhez érdemes lenne egy-két letölthető koordinátát is megadni.
A rejtek megközelítése nem gyerekjáték, mindenki figyeljen.
A vár érdekes, viszont a rejtekhez vezető "út" nagyon nem tetszett! Lehet, hogy a rejtéskor még meg lehetett közelíteni, de most embermagasságú a csalánmező, így nem csak szúr, hanem azt sem látni mi van az ember lába alatt! Több oldalról is próbálkoztunk, kötelekkel megerősítve, mire nagy-nehezen meglett.
Diósjenői nyaralás 7/22
A nagy melegre való tekintettel könnyítettünk. Nem a Schaffer kúttól a meredek P-n mentünk fel, hanem Nagyorosziból a vasútállomásnál elfordulva a volt laktanyán keresztül Pénzásáshoz, innen mivel nem láttunk sorompót fel a Nagy-rétig. Innen kényelmes séta a P, majd K jelzésen a várig. Az építkezés három év alatt nem sokat haladt.
A láda megszerzése viszont majdnem a kesser életét követeli. (Méltó a várvédők sorsához). Ilyen nyáridőben sehonnan nem lehet megközelíteni, hogy 100 méternél kevesebbet kelljen embermagasságú csalán és szeder közt menni. Szerencsere a ritka ládalátogatásnak kesserösvény sincs, így marad a szentségelés, bottal csapkodás. A láda csak aljnövényzetmentes időszakban ajánlható jó szívvel. [gps nélkül]
befi
Drégelyvár vá. felől mentünk a jelzett utakon - bár a K+ jelet egy időre elveszítettük. (A legszélesebb utat követtük, amely egy fakitermelés helyszínén szép csöndben a semmibe veszett.) Az út már viszonylag száraz, de a szúnyogok igen aktivak. A láda nehezen adta meg magát: a lehetséges támadópontokból rendre egy vállig érő csalánmezőbe navigált minket a gps. Végül sikerült valahogyan ezt áttörni - ekkor viszont az erdőben a holdak vesztek el. Ötödik kisérletre aztán meglett a szikla és a láda is. Nagyon kemény helyzet volt, alulról a csalán, felülről pedig a szúnyogok. A ládanaplóba is csak az időt és a nevet írtuk be, mert vérszomjas szúnyogok ezrei támadtak le, amint egy pillanatra megálltunk. A vár viszont csodálatos, minden véráldozatot megér most is.
Ildi és Gyuri
Küzdöttünk a megtalálással, gondolom a rejtéskor nem esett havi 800 mm csapadék, így most gyakran mellkasig érő csalánban, bozótban kellett küzdeni a helyig. Nem is igazán hittem, hogy jó a koordináta, de mégis. A vártól indulva itt-ott nagyon meredeken ereszkedtünk, míg meglett, aztán onnan már látszott, hogy az emlékmű felől könnyebb lett volna.
A kilátás nagyon szép volt a hidegfrontos tiszta levegőben.
Drégelypalánk felől jöttünk fel, igen meredek és még annál is sárosabb úton. Minden viszontagság ellenére megérte. Miközben a kilátásban gyönyörködtünk, kipihentük magunkat, majd indultunk vissza a sárban csúszkálni. Egészen ügyesen sikerült leereszkedni elesés nélkül.
Azaz csak majdnem, mert az utolsó kb 100 méteren akkora hátast dobtam, hogy mielőtt az autóba vissza ültem, le kellett venni a nadrágom és a pulóveremet is. Egy szál gatyában kellett autóznom hazáig mert nem volt váltóruhám.
Gyönyörű szép környezetben van a vár, csodás a kilátás, de nagyon lógott az eső lába, így hál' isten nem sokan voltak. A műholdjárás nagyon rossz volt, mivel még mindig nincs GPS-ünk. :) Szóval én mindig hátulról mellbe kezdek, de most ez rossz taktika volt. Már majdnem feladtuk, de mire rábukkantunk, addigra már találtam 25 kg színesfémhulladékot, 2 tonna le nem bomló műanyagot :))) Vagyis ha jó irányból indulsz, szép a környezet, de a másikból. Teljesen a környezetbe olvad a láda, nagyon tetszett :)
nem volt egyszerű, mert a növényzet erősen bemútte azt az ösvényt, ami a ládához visz, de azért ráakadtunk. hatalmas tömeg volt amúgy a várnál, és a napló tanúsága szerint többen is "kesseltünk" errefelé a húsvéti locsolkodás helyett.
Húsvéti vadászat második pontja ebéd előtt. A Puskás rádióklub geocsapata útnak indult GCMULT-tól, hogy előre ledolgozzuk az ebédet (ami nagyon finom volt!) A kocsikat a megadott parkolóban hagytuk, némi vita után. Volt olyan puhány, aki azt mondt, van ennél rövidebb út is, menjünk inkább kocsival. Aztán csak győzött a túrista szellem. Második nekifutásra, jól működő GPS-szel könnyebb volt. Két éve amikor Ciccel próbálkoztunk, a műszer 60m-t csalt. Akkor nem sikerült pedig elég sokat keresgéltünk.....a hibás működés miatt a "várudvarban". Most viszont a fiatalos lendület vezetett, Gabó előre szaladt, és elsőként logolt.
A néha csöpögő eső ellenére klassz volt.
A nap első ládája. (Ez mondjuk nem igaz, mert előtte elkezdtük volna a balassagyarmati ládákat, de az egyiknél a rejtő szokás szerint elérhetetlen volt, a másiknál pedig a multi fele Szlovákiában van, úgyhogy inkább mégis hagytuk mindkettőt.)
Jóféle séta volt ez a fülledt időben: folyamatosan emelkedő terep, majd az utolsó 100 méter bedurvult. Miért építenek minden várat a legnagyobb hegyek tetejére? ;))
Sajnos már lentebb is látható volt, hogy sokan lesznek, és így is lett: nehezen lehetett körpanorámát fotózni emberek nélkül.
A rejtek aztán kissé nehezen adta magát, a várfalról lenézve 15-20 méteres távolságot mutatott a műszer, így azt hittük, a fal tövében lesz a doboz. Persze odajutni nem lehetett a sziklákon (4-5 méterig közelítettünk), és már az járt a fejünkben, hogy esetleg régi koordinátáink vannak, mikor leesett: a sziklákat alulról kellene közelíteni...
Sajnos rettenetes mennyiségű keltike nyílik most az erdő alján, nagyon nehéz köztük úgy lépkedni, hogy ne tapossunk le egyet sem. Úgyhogy jó darab ideig eltartott a sokféle alternatív útvonal megkeresése - aztán persze visszafelé már a kesserösvény is meglett. :)
A rejtés eléggé adja magát, avatott szem rögtön kiszúrja a nem odavaló követ a repedésben... :)
A hegyről lefelé, már közvetlenül a Schaffer-kút felett szembejött egy (legalábbis nyomdafestéket tűrő szavakkal) minősíthetetlen terepmotoros, aki úgy gondolta, hogy rá nem vonatkoznak törvények, őt nem érdekli a turistaút mellé egyértelműen kitett "Nemzeti Park" feliratú tábla, és az sem, hogy gyalogos turisták mennek a számukra kijelölt ösvényen. Ő csak nyomta a gázt, és nem sokon múlott, hogy félre tudtunk ugrani (utánunk sem lassított persze). Ezúton is csókoltatom mindazokat, akik jómodorra és törvénytiszteletre nevelték! Kár, hogy a törvény nem ismeri a jogos önbíráskodás fogalmát, lenne pár ötletem.
Kemencéről indultunk, barátunk, Csilla vezetésével sikerült egy remek autós megközelítést találni a ládához: Nagyoroszi határában az N47 59.696 E19 05.984 pontnál kell lekanyarodni a főútról majd innen az N48 00.607 E19 01.938 parkolóig lehet autózni (a sorompó legalább hétvégénként nyitva van). Innen a kanyar utáni lépcsőn kell felmenni, majd egy kellemes, kb. 40 perces sétával érhető el a vár.
Nagyon erős szellemisége van a helynek, nagyszerű, hogy az Önkormányzat karbantartja a környéket és részletes leírásokkal is emléket állít a hősöknek! Érdemes végigolvasni mindent és kicsit visszautazni az időben...
Aztán fel a vár tetejére, van mit fényképezni, csodás a kilátás, szinte mindenfelé!!! Aztán az utóbbi idők legnehezebb megtalálása... :)
Kerestem vagy 20 percig, hiába... Nagyképűen, leírás nélkül vágtam neki, gondoltam, így 200-hoz közel nem lehet gond. Mekkorát tévedtem! Samuval a hátamon nyaktörő dzsindzsaírtást hajtottam végre, térdig süllyedtem a száraz faágak tengerébe a meredek domboldalon, párszor majdnem kiment a bokám, stb... Végül visszamentem a többiekhez, otthagytam náluk Samut és amíg a többiek visszaindultak az autókhoz, én wapos segítséghez folyamodtam. Onnan már 1 perc alatt meglett... :) Mint kiderült, többször voltam a ládától másfél méterre, a sziklatömb tetejét sokszor "felszántottam", persze hiába. A lábam alatt hevert a dobozka, én persze ezt akkor még nem sejtettem...
Mielőtt bárki azt hinné, hogy valaki mást vádolok: a koordináták méterre pontosak voltak, a rejtés mintaszerű, a hiba az én "készülékemben" volt.
A tollak nemigen fognak a dobozban, sajnos nálam nem volt egy cseres sem (bezzeg a kocsiban 3 is van...:). Kérem a következő megtalálókat, vigyenek 1 tollat a ládába.
Nagyon köszönjük Orizáéknak, ez egy igazi triplaötös!
(Ezután vissza Kemencére egy isteni Csilla-féle gulyáslevesre és fekete-erdő tortára... :-P )
Anita, Csilla, Katka, GeoDuo (Oli és Samu), Dici, Z-M-an
U.I.: íme a track, ha valakinek segíthetek vele...
Sárszag, rigófütty, meleg áramlatok a levegőben. Olyasmi hangulat, mint szalonkahúzáson. Ilyen volt, ahogy ballagtunk vissza a vártól, nagyon élveztem. Persze a vár meg a kilátás meg a hóbacsúszkálás meg a kimelegedés és fázás meg széleslátószöggel idiótakép-készítés is jó volt, de azért a földszagról marad emlékezets a túra. Meg kiderült, hogy szegény Szondyék hiába hősieskedtek, az életveszélyes lépcsőfeljáró miatt mindenképpen bukniuk kellett.
Köszönet a ládáért, remek kirándulás.
Barbárka, Zska, Z
Mudmanccal
Napi egyetlen láda ugyan, de a hangulat remek volt.
Nagy csatát vívtunk a várfokon, utána eszem-iszom.
Még a rossz idő ellenére is messze el lehetet látni a várromról.
Úgy látszik szép lassan fel fogják újítani. Legközelebb újra megnézzük, hogy haladtak vele.
Üdv: APEXSEK+Orsi, Anikó, Tomi bácsi, Gyuszi
Sikerült rávennem barátomat egy kis sétára. Drégelyvár megállótól a kék kereszten jöttünk-mentünk. Sajnos az út egy részén fát szállítanak, így egy kicsit saras a terep.
Az idő tiszta és napsütéses volt. Egy kicsit talán le is égett az arcom.
(A ládában található tollak nem akartak dolgozni.)
Végre ide is eljutottam. Mármint a Börzsönybe. Már több mint egy éve tervezzük, de csak most sikerült. Összesen 6-an érkeztünk a barátainkkal, a Kiváncsifáncsi csapat másik két tagja - a lányok - otthon maradtak.
Nem tudtuk, hogy mire számíthatunk - nem tudtuk, hogy mekkora lesz a hó és milyen hideg lesz. Először Diósjenő felől próbálkoztunk egy erdészeti úton. Ennek az lett a vége, hogy két órán át próbáltunk kiszabadulni a hó fogságából. Hóláncokat szereltünk, autót toltunk, míg végül visszafordultunk. Tovább mentünk az úton Drégelypalánk felé.
Itt a faluban követtük a vár jelzés. Egyre jobban elhavazott úton haladtunk, míg végül a céltól kb 1,5 km-re leparkoltunk. Innen gyalogosan támadtuk meg a várat enyhe hóesésben. Az ostrom végül 4-ünknek sikerült.
Fantasztikus!! A vár, a kilátás! Erről talán nem is írok többet, ezt személyesen kell megnézni.
A ládakönnyen meglett, de csak az előttünk 2 órával itt járt ládászoknak köszönhetően, mert az ő nyomaikat követve könnyen megtaláltuk. Egyébként elég nehéz lett volna, mert több helyen térd felett ért a hó.
A csapat lány tagjaival jó időben még biztos visszajövünk.
Nagyorosziban a vasuti megallonal hagytuk a kocsit, onnan a zoldon, majd a kek +-on. Vegig vastag hoban mentunk, szerencsere mar jartak elottunk. Felmasztunk a varba, egy szelvedettebb helyen megebedeltunk, aztan irany a lada. Combkozepig ert a ho /alacsonyabbaknak feljebb:)/, de a rejtek egyertelmu volt. Ekkora hoban is jol keresheto, legfeljebb az odajutas vicces:)
A ladabol a marek cukrot kiszedtuk, mar kezdtek levet ereszteni. Gratulalok..
Tetszett a tura nagyon, nehol terdig/combkozepig ero hoban:) Utkozben talalkoztunk 2 rokaval es egy ozikevel. A lada hamar meglett, nagyon jo vedett helyen van! Az odajutas nehezkes ha az ember elsullyed a hoban;)
Ez igen! Nem jártam még itt, így nem is tudtam, hogy pontosan mire számítsak. Mindenesetre igen kellemesen csalódtam a várrom megpillantásakor. Az odaút is szép volt, de várrom és a kilátás szenzációs. A rejtés koordinátái pontosak, a rejtés maga korrekt, télen sem okoz gondot. Tetszettek az ismertetőtáblák szövegei. Az Oriza csapattól megszokott példás geoláda! Köszönet érte!
Gyönyörű tiszta időnk volt. Ilyenkor télen érdemes ide eljönni, mert egy teremtett lélekkel se találkoztunk. Az útra a víz néhol ráfagyott, de legalább szár nem volt:)
GPS nélküli próbálkozás, Nagyoroszi felől. Útközben hajtóvadászatról elkóborolt kutyusok, a túra alatt 4-gyel futottunk össze. Hívtuk a gazdáikat, de nem maradtak velünk. Reméljük, a végén visszataláltak.
Tetszett a hely, és a rejtés is.
Ezt a kesst is jó szokásunkhoz hűen Gps nélkül, leírás és fényképek alapján kerestük meg. Zebegényben töltendő hosszú hét végénk 6. találata. A parkolóhoz Drégelypalánkról mentünk ki a P jelzésen és a Schaffer kút előtti füves pakolónál támasztottuk le. Idáig elég jó minőségű úton lehet jönni, innen már autó gyilkolás lett volna. Majd nyakunkba kaptuk lábunkat és a fentebb említett kutat útba ajtve megkezdtük az emelkedés. Nagyon jól kitáblázott szép út visz fel a várhoz. Odáig lejtőre ne is számítsatok. Csakis felfele... Nem kicsit. :-)
Fentről viszont csodálatos panoráma tárul az ember elé. A kesst 2 perc keresés alatt a leírások, fényképek és a koo. párok alapján megtaláltam. Így ősszel is volt bozotharc. Mi lehetett itt nyáron?? Jókat fényképeztünk és élveztük a napsütést, majd irány a következő kess. Köszönjük a helyet. Ritter TB-t elhoztam!!
Keresni pedig érdemes.....
Akár Gps nélkül is. ;-)
Ez tényleg egy susnyáscsalánosdzsindzsásseggencsúszunkahegyoldalon láda, de a vár és a kilátás miatt érdemes eljönni.
Itt hagytam egy bogarat: (Ritter "Horst")
Tegnap hírvivő jött,Szondy vár lakomára;Nagyoroszinál vár rám apródjaival.Az ő paripájuk jobban bírta a terepet, mint az enyém,de azért törökök levágott feje mutatta az utat túristajelzésként,így esélyünk sem volt az eltévedésre.Panaszkodtak,hogy ekkora várban kell élniük 150-en,nos én kibírnám,csak ez a török veszedelem...Meghívtak egy söritalra,én pedig a ládát mutattam meg nekik.Megvan biz a,csak vigyázni kell,mert a védők lecsapnak-robbantóknak vélvén őket-tehát:kutass! Ekkor magamhoz tértem;miután 1000 szúnyog,csalánerdő,csúszós erdőszél legyőzése után kimerültem.A többiek kicsit magasan keresték,igaz nekem az apródok segítettek..;-)
Jártunk ma a ládánál, de nem találtuk meg. Legalább 1 órát kerestük a csalánban, az összes sziklát felforgattam, sehol semmi. Nem vagyok biztos benne, hogy nem tűnt el.
Megadott helyről indulva az út eleje nagyon sáros volt, de a nagyobb baj az, hogy a túrista jelzések a hegy aljáig hiányoztak. A vár felújitása most is szépen halad. A csollányosban 20perces keresés után sajnos a ládát nem találtuk meg. A rejtő segítséget igért, amit előre is köszönünk.
Börzsönykerülés kerékpárral 135 km
A Nógrádi várban levő láda levadászása után ejtettem útba ezt a régen nem látott váracskát. Nagyorosziból a Bernecebaráti felé vezető aszfaltúton indultam el. Örömmel konstatáltam hogy végre megszünt az úton a katonai ellenőrző pont, már nem kellett magyarázkodni hova megyek. A Pénzásásig kapaszkodni kellett majd onnan gurulás a jelzés kereszteződéséig. A vár közelében a jelre váltottam. Meglepően sokat fejlődött a vár amióta nem láttam. Néhány éve alig látszott ki a földből most meg újonan épített várfalak magasodnak.
A sisnya járást én sem úsztam meg, ráadásul jó nagyot kerültem a csalán miatt, de így sem volt jobb. Jól eltalált a rejtekhely, ide tényleg csak mi kesserek merészkedünk.
Utamat Drégelypalánk felé folytattam a jelzésen.
Nagyon régóta terveztem a vár meglátogatását. Most először csak egyedül bringával jöttem, de hamarosan családilag is felkeressük a várat. Nagyon tetszett és az időjárás is kegyes volt hozzám. Szép panoráma, beszélgetés a kirándulókkal, majd nem kis megrökönyödésükre biciklistől eltűnés a bozótos csallánosban. Hallottam a megjegyzéseket mögöttem, biztos nem tudtak semmit az itt elrejtett ládáról.:-) A rejtés megközelítése először ijesztő, de maga a rejtek ötletes és biztonságos. Köszönet a rejtőnek, hogy idecsábított.
Kicsit hamarabb álltam meg, úgy emlékeztem hogy 1.9 km-re van a csésze a parkolótól, így 1.5 km-nél letámasztottam a veres villámot. Kétszáz métert még jöhettem volna a Schaffer-kútig:)
Nem élveztem a felfelé vezető utat, nem az volt a gond, hogy meredek, hanem hogy az előző napok vagy este esőzéseitől át volt ázva, és helyenként igencsak csúszott. Ezenkívül az eső felzavarta a szúnyogokat is, és eléggé bántottak. Felfelé menet még nem tudtam, hogy ez csak az előjáték:)
Természetesen a piros rom jelzésen mentem, ami a legmeredekebb, később rájöttem, hogy meg lehetett volna ezt a szintet tenni kényelmesebben is. Persze nem gond ez, de nyűgös voltam már a sár, meg a szőnyegbombázás miatt.
Felérkezve bevettem a várat, aztán próbáltam a csészére ráhaladni. Előtte bemértem a Börzsönyi várak túramozgalom kódját, mely közben elkezdett szakadni az eső, így felvettem az esőkabit. A szakadó esőben tettem egy tétova kísérletet a láda megtalálására, logokat nem nagyon olvasgattam előtte, a várfalhoz bevitt a GPS, de ott már nem lehetett tovább menni, a bokámat meg nem akartam kitörni. Így visszamentem, és megkerestem a GCJELV ládát, ami a vár másik oldalán volt, meg is lett viszonylag gyorsan és magamhoz vettem.
Aztán nekiugrottam ismét a GCDREG-nek, ezúttal már az elektronikus kompasszt sem felejtettem el bekapcsolni. Az segített is, és mellig érő csalánban oda is mentem a rejtekhez, közben az eső is csillapodott szerencsére. Én azt mondom, jó ez a rejtek. Rövidgatyában, rövidingben persze csalánkúrát kell venni, de az nem ártalmas:) Így legalább ládatolvajok, tv. őrök, stb. nem mennek oda:-)
Összesen több mint 1 órát voltam fenn a várnál, a kilátásból nem sokat tapasztaltam, amikor felértem még felhőben volt a táj, utána meg az eső jött. Tisztára trópusi volt egyébként a hangulat, párahegyek, moszkítóhegyek. Mikor visszaértem a Schaffer-kúthoz - kb. 1/2 11 - megérkeztek az első hétvégi turpisták. Innen a Drégelypalánki templomhoz mentem, ott is van egy Börzsönyi váras kód. Utána a Szondy-Csitári geoláda következett, hiszen szorosan kapcsolódik Drégely várához.
Útban hazafelé nem tudtam megállni, hogy ne keressem meg ezt a közelinek látszó ládát. Évekkel ezelőtt jártunk már itt, akkor is a Drégelypalánk felől megközelíthető erdei parkolóban hagytuk a kocsit, most is ezt választottam. Innen viszonylag közel van, csak a helyi lakosoktól féltettem kicsit.
A délutáni melegben kicsit nehéz volt a kaptató legyőzése, utána még nehezebb a doboz megtalálása. Fej fölötti magasságú a dzsindzsa, jó kis csalánnal tűzdelve. Természetesen a műholdvétel gyenge volt, így jól feltúrtam a hegyoldalt. A magas gaztól nem vetem észre a potenciális rejtekhelyet, mikor végre eljutottam oda, másodperceken belül meglett a rejtekhely. Nem is igazán tudom, hogyan pontozzam a rejtést: a rejtekhely szuper, de ha elkever a GPs iszonyú dzsindzsa közepén találja magát az ember.
Tanúsítom, hogy jól sejtette a rejtő: végig biciklizhető a leírt útvonal. Nagyon szép a kilátás a várromtól, és sajátos a hely hangulata. Csak a rejteknél voltam bajban a rövid gatyámmal, mert sok a csalán. Nem baj, levertem egy bottal, a felkavart szúnyoghadat pedig távol tartotta a riasztó permet.
Ezzel a megtalálással - a dolgok jelen állása szerint - teljes nekem a Börzsöny.
Végre saját szememmel láthattam a hős vitézek várát. Szomorú, hogy ennyi maradt belőle. A környező hegyek és a napsütés valamelyest kárpótolt azért. Mivel az alagúttól a várig csak a GPS-re hagyatkoztunk (próba-cseresznye), hát kegyetlenül megszenvedtünk a dzsindzsával és a mindent ellepő szúnyoghadtól. Az egykori lőtér közelében még egy aknahüvelybe (?) is belebotlottunk, szerencsére üres volt.
A láda keresése sem volt egyszerű feladat (utólag persze nagyon könnyű), mivel a magaspontról kezdtük a keresést...
(A vár történetéről illet volna többet írni, még ha "közismert" is.)
Véletlenül jártam a várromnál tegnap, visszafelé jutott eszembe, hogy hátha van itt láda, s lám, van. 5 méternél nem mentem közelebb, nem volt kedvem túrni (szokás szerint).
Express járat: Nagyorosziból a volt honvédségi objecten át kocsival (jól járható aszfaltút, már nincs lezárva, bár tábla van) a "Drégelyvár->" tábláig, onnan 10 perc gyalog (a lépcsőn szembefolyó sárban caplatva).
Pénzásástól indultam és semmi nyom nem volt. A szűzhavat törtem és fújtattam mint az állat.
Minden lépésnél beszakadt alattam a hó, fárasztó volt, de szép.
Ébresztő 3/4 4-kor, a vonat 5-kor indul, fél 8 előtt pár perccel a kora reggeli homályban, sűrű havazásban már nekivághatok a P+ útnak Perőcsényből. A Salgóvárnál 11 napja jártam, de most sűrű havazás, viharos szél, térdig érő hóátfújások vártak. Kicsit féltem, amikor láttam, hol a GCJELV láda, de szerencsére nem kellett sokat oldalazni a falban. A ládát gyorsan a hónom alácsaptam, és elindultam, hogy le ne fújjon a szél. Salgóvárról a P+ és a (néhol a Spartacus-ösvényre emlékeztető) K^ jelzésen 20-30 cm-es (helyenként térdig érő) hóban felballagtam majdnem teljesen a Csóványosra. A túloldalon a P jelzésen a Mána-bércen, a GCMana érintésével le Királyházára, majd jelzés nélkül fel a Kámor csúcsára. Onnan le a Hugó-villához és a GCkmor ládához. A ládát kisebb küzdelemmel kiszabadítottam a hó és jég fogságából (vissza a villába logolni), a GCJELV számára pedig közvetlen felette készítettem kevésbé jó, de ideiglenes szállásnak megfelelő helyet. Utána S jelzésű, jelzetlen és K jelzésű utakon tovább Drégelyvár (GCDREG) és (Kjelzésen, majd jelzetlen utakon) a Csitári forrás (GCSzCs) felé. A buszt Hontnál elkéstem, így beballagtam Drégelypalánkra. Összesen 42 km, este 9-re már otthon is voltam.
Börzsöny trackelés alatt esett utunkba e láda és kihasználtuk az alkalmat.
Szerencsére épp időben végeztünk mert 15 percre rá egy nagy létszámú diákcsapat rohamozta meg a várat.
Megtalálók: Erzsi, Tamás
Kocsival a vasútig, onnan gyalog. Szép idő volt nagyon, úgyhogy nem esett túlságosan nehezünkre se a 14 hónapost, se az 54 évest felhozni. Mire megtaláltuk a ládát (GPS nélkül!), megtelt a memóriakártya, úgyhogy vissza kellett menni a bázisra utánpótlásért. Megérte feljönni, köszönet a rejtőknek!
Újra velünk van Chuck, a kisautó is, a család betegség miatt otthon maradt része nagyon örült neki, mikor viszontláthatta. Reméljük, hogy hamarosan másik ládában talál magának helyet.
Igazán csodálatos, csendes a környezet. A vár szerencsére még nem "urbanizálódott", nem telepedett rá a biznisz, szabadon látogatható. Nincs tömegnyomor.
Amikor a törökök ellen harcoltunk, még voltak magyar hősök. Jó, hogy rájuk emlékezhetünk ládakeresés közben.
Az elrejtés igazán profi! Azt a sziklarepedést az Isten is a geoládának szánta!
A 14 hónapos kislányunk is teljesítette a kihívást! Öröm volt nézni ahogy válogat az ajándékok között (cseréltünk).
Drégelypalánk felől a piros turistajelzésen gyorsan haladtunk, a meredekebb részeken a baba a nyakunkban "jött".
Elég sokat keresgéltük, mire meglett. Mikor a szikalafal előtt álltam, mer egyszerű volt az ügy, de odáig... Rossz volt a vétel, a dzsindzsa és az omlós talaj sem könnyítette a helyzetet.
A Travel Bugot otthagytam, amiért Scelétől este jól kikaptam.
A piros jelzésen jöttem. Bár a bringa a kocsiban volt, jól döntöttem, hogy gyalog jöttem. Ez a meredekség nekem tekerve nem ment volna. A várból gyönyörű a kilátás, a felújítási mukáknak is van látszatja. A ládát nem találtam, a GPS hol ide, hol oda vezérelt 40-50 métert. Amikor meg a vár alatti áthatolhatatlan csalánosba mutatott, azt meg nem akartam elhinni. Pedig ott van, efelől az Oriza csapat egyik tagja erősített meg.
Ezzel megtaláltam az utolsó eddig telepített börzsönyi ládát. Várom az újakat. És mellesleg jómagam is keresem a ládára érdemes helyet.
A dobozban hagytam egy Travel Bug-ot. Chuck the Truck a Nagy-Kő-Hegyről érkezett és várja, hogy tovább vigyétek.
Nagyszerű a kilátás a várból. A láda helyét könnyű volt megtalálni, csak meg kellett várni amíg az emberek a vár másik felét nézegetik. A ládától távozóban a csalánnal hadakoztam és közben a vadméhek lakta fára is rásóztam néhányat. Az ismerős hang hallatán gyorsan úgy döntöttem, inkább a csalán csípjen. Rövid futás után szerencsére a méhek megunták az üldözést.
Igazából nem is volt ládázás tervezve a mai napra. Aztán váratlanul lemondták a vasárnapi családi programot, így szabad volt a pálya. Na, mondom, irány a Csóványos (kedvencem). Elkezdtem pakolászni, és egy rossz mozdulatra rendetlenkedni kezdett a gerincsérvem. Így aztán valami lazább börzsönyi ládát kerestem, és a drégelyi várra esett a választás.
Nos, azért emelkedő volt itt is, a jó melegben meg is izzadtam felfelé a PL jelzésen Drégely felől, merthogy onnan mentem.
Odafent már voltak vagy huszan, mire felértem. Jó órát nézelődtem a várból, fotózgattam, pmr-el próbálkoztam (eredménytelenül), és mindezek után kerestem meg a dobozt. 10 méter eltéréssel lett meg, de nem kellett keresni, egyértelmű volt a hely. Ajándékot nem cseréltem!
Aki szereti a kilátós helyeket, itt nem fog csalódni!
A nevezetes történelmi várat először fiaimmal kerestük fel néhány éve. Akkor egész napot töltöttünk a faluban és a várban. Emlékezetes számunkra, hogy mivel szerettük volna megnézni a múzeumot, odamentünk a jelölt címre a kulcsért. Városi emberek számára megdöbbentő volt, hogy egyszerűen kezünkbe kaptuk a kulcsot azzal, hogy ha végeztünk, dobjuk be a felelős család postaládájába. Drégely várának romjait azóta is mindig megcsodáljuk messziről, amikor a Fátra felé visz utunk.
Ma a láda miatt jöttem kerékpárral. Emlékeztem, hogy Drégelypalánk felől vezet egy jól járható földút a vár felé. Az utat meg is találtam, és száraz idő lévén szépen lehetett tekerni rajta. A nagyon meredek szakaszokon persze vinni kellett a bicót, mert kipörgött a hajtott kerék. Egyébként a várig lehet biciklizni, az utolsó piros vár turistajelzés helyett pedig érdemes tovább egyenesen menni, mert az az út szépen megkerüli a várhegyet, és kényelmesen vezet egészen a romokig. A várhegy által nyújtott kilátásra emlékszem, mert annak idején fényképeztünk és videóztunk. A láda alaposan el van rejtve, de jó helyen van az ásatásokat tekintetbe véve. Logolás után végig fékezve jöttem le a hegyről - mire a vasúti síneket elértem, alaposan elfáradt a csuklóm a fékezéstől.
Mai következő pont GCSZCS, hiszen a vár alagútja ott folytatódik.
Hont felől érkezve Drégelypalánkra, a falu elejétől végig ki van táblázva az út a vár felé. Köves út vezet a Schaffer-kútnál levő füves parkolóig, itt lehet hagyni az autót. Innen a , majd a jelzés visz fel a várba. Ez az út szerencsére rövidebb, mint az ajánlott Nagyoroszi felől, de legalább jó meredek... :-) A várban jókat lehet mászkálni a falakon, szép a kilátás is. A ládát jó háromnegyed órát kerestük, jó nagy dzsindzsa van mindenfelé. Sajnos "vaslemez"-ék vadcsapását visszahódította már a növényzet. A rejtőt nem tudtuk elérni telefonon, már-már közel jártunk a feladáshoz. Tényleg az utolsó pillanatban találtuk meg! Egy kis segítség az utánunk jövőknek: a vár alatt, a képen látható fehér emlékműtől jobbra fel, a dzsindzsában kell elindulni, a doboz a vár alatti nagy sziklafal repedésében van. Higgyetek a GPS-nek, a koordináta jó, de a rejtekhely eléggé "lent" van a várhoz képest. Terep min. 3,5-ös!!!
Következett a Horváth út.
Nagyoroszi felől az ajánlott útvonalon közelítettünk. A jelzések az út első felében igen ritkák és kopottak (zöld), a kék kereszt pedig nem is látható. A vár, romos állapota ellenére, tetszett. A panorámával nem tudtunk betelni. A rejtekhely jól körbe van ültetve bozóttal és csalánnal. A megadott koordináták kicsit pontatlannak tűntek, de a leírás segített. Köszönjük!
Nagyon sok a szúnyog és a gaz sajnos a jelszót felírtuk egy papírra amit sikeresen elveszítettük a gcmult-nál sajna nem emlékszünk rá pontosan remélem azért jó így is
A vasárnapi ebéd "lejárásaként", 33 fokos, fülledt kánikulában indultunk Nagyorosziból. Az út kb. 1 óra a kellemes, enyhén emelkedő K+, K- utakon. Menet közben nem árt figyelmesen szemlélődni, mert a turistajelzések elég hiányosan vannak felfestve, főleg az elágazások környékén. Rögtön az út elején balra le kell térni a széles erdei útról egy kevésbé csábító, füves ösvényre. Turistajelzés itt egyáltalán nincs, bár lehet, hogy mégis van, csak a hatalmas cserjéktől nem látni a fák törzsét.
Látszik, hogy a láda tavasz elején lett elrejtve, mert most irdatlan méretű és mennyiségű dzsindzsa veszi körül, megközelítése csak komoly bozótharc árán lehetséges. Az utánunk jövőnek nem lesz ilyen nehéz dolga, csak követni kell a vadcsapásunkat. Ez nem panasz, a hely szuper, a kilátás pazar és a vár is csodás.
1552-ben Ali budai pasa tízezres sereggel vette ostrom alá a kicsiny, rossz karban levő Drégelyvárat, amelyet Szondi György mindössze 150 emberrel védett. Külső segítség sehonnan nem volt várható, a várat a török ágyúk rommá lőtték, a harc eleve reménytelen volt, de Szondi elutasította a megadásra szólító felhívásokat s katonáival együtt elesett a vár védelmében.
Első megtalálásom! Darázs csapat vett rá a túrára. Először az avarban kerestük. Áttúrtuk az aljnövényzetet. Végül nagy örömmel megleltük a rejtekadót. A hatalmas szél kifújt minden párát és port a környékről, ezért fantasztikus kilátásban volt részünk.
A környék szép, igazi kelemes kiránduló idő volt, a sarat és a ködöt leszámítva. A kilátásból sajnos nem sokat láttunk, inkább csak a felhőt néztük belülről. Még biztosan elnézek ide tiszta időben is.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egy gyönyörű nyári napon épp itt járt......
De ez egy másik történet.
Ma mesebeli arcát mutatta az erdő. Mindenhol köd, madárcsicsergés.....Fantasztikus volt!
Persze volt sár is, meg szemerkélő eső....De mindez nem számított.
eMmA
Drégelyvár vasúti megállóból, zuhogó esőben, óriási sártengerben gázolva indultunk a vár meghódítására (nem ellenséges szándékkal). 2 órás sárdagasztás után kipirosodott arccal értük el a romokat. eMmA vállalta a kőműves munkát:) Jó állt neki:))) Logolás után megnéztük a tájat, pontosítok: elképzeltük, mivel óriási felhőben volt a hegy. Nagyon tetszett a hely, biztosan visszalátogatunk még napsütéses időben! Köszönet az elrejtőnek!
zsorzs
Szép a kilátás! A láda lehetne jobb helyen is. Szimpatikus ötlet, hogy a váraink környékén is vannak geoládák. Őseink úgy tűnik legyőzhetetlen vonzalmat tápláltak a magaslatok iránt - nem gondolva a keselőkre, bár mint ez esetben is kiderült ez kevés volt a győzelemhez.
Diósjenőről indultunk autóval ma is, de arrafelé a panziókban úgy látszik, nem lehet siettetni eléggé a reggelit, így dél is elmúlt, mire megleltük a mai első ládánkat. Izomláz ellen pont jó volt ez a kis emelkedő :))
A láda újra várja látogatóit! Nyugodtabb helyre került, reméljük, hosszabb életű lesz. Új koordináták, a vártól ÉK-re kb. 30m-re.
Keresd a zöld kövek közt a barna követ!
Orizáék.
A felújítás sajnos végzetesen megközelítette a rejtekadó rést. Rengeteg pillepalack és a munkások C,H,O alapú létformájának számos bizonyítéka hevert arrafelé, azonban a láda nem volt ott. A GPS 5 méteren belüli pontossággal dolgozott, több helyről visszamérve közelítettük meg, mindig odavezetett a kütyü. A logokban szereplő fényképek is egyértelműen egy repedésre utalnak. Doboz azonban sem ott, sem a környéken nem volt. Pedig most senki elől sem kellett volna rejtőzni a logolás közben :-((
Ma megtaláltuk Ágival a ládát. Inkább arra kellett figyelni, hogy a kirándulók ne vegyenek észre minket amíg beírtunk a lognaplóba, mintsem arra hogy komoly erőfeszítéssel megkeressük a ládát. A hely gyönyörű, örömmel vettem észre, hogy gyermekkorom "Drégelyvára" a feltárások és az újjáépítés következtében lassan előkerül a föld és az aljnövényzet alól, köszönet érte a Nógrádi műemlékvédelemnek! Odafelé mi is bakjáltuk a "jobb utat" és végül a lőtérre jutottunk, ahol éppen nem volt gyakorlat.
Naivan keresztülgyalogoltunk rajta, majd át egy nagyobb akácoson "toronyiránt". Az út utolsó harmadánál jutottunk ki az igazi útra.
Visszafelé megnéztük hol "tévedtünk" és megállapítottuk, hogy másodjára is a rossz úton mennénk, ugyanis a vár felé vezető útra az elágazásnál sem turistajelzés, sem tábla nem mutat, ráadásul egy kis árok választja el a jobb minőségú földúttól ami a lőtérra visz.
Ez elég gáz.
Egyébként kellemes túra volt, tudom ajánlani mindenkinek (gyerekkocsival nem).
Ent Ági
Hoppá!
Most vettem észre, hogy ezt a ládát már megtaláltam, csak jól elfelejtettem bejelenteni. Kellemes augusztus 20-diki kirándulás alkalmával jártunk itt.
A nyaralás alkalmával élve itt töltöttünk 2 hetet Nógrád megyében.A vár és a környezete irtó szép.A várral csak annyi hibádzik,hogy fel sem tárták,és már fel akarják épiteni.Szerintem a multat és annak az emlékeit nem feltétlen felépiteni kell,hanem megörizni és ápolni.A láda ötletes helyen van rejtve,egyebekközt meg GPS nélkül keresünk.Üdvözettel a Koppány Völgyi Betyárok! Józska és Bandi
Börzsönyi egyhetes nyaralásunk első állomása volt ez a ládika. A Schaffer kút felől mentünk fel, nem volt könnyű ebben a melegben. De azért a csapat egy része teljesítette az utolsó kaptatót is, és a kilátás valamint a vár maradványai mindenért kárpótoltak!!!
Mi már értjük, hogy miért halad lassan a felújítás. Volt odafent egy autó meg négy munkás, de mind a négyen aludtak az autóban és mellette. Persze ilyen melegben lehet, hogy én is ezt tettem volna, ha dolgoznom kellett volna...:-)
Most a könnyebb úton jutottunk fel Nagyoroszi felől. Kb. 2 éve Drégelypalánkról másztunk fel és elég rossz emlékeink voltak: kaptató szúnyogokkal és böglyökkel végig. Úgy gondoltam legalább 10évig erre biztosan nem fogunk jönni, hát tévedtem...! Gyönyörű a kilátás!
Köszi a ládát!
Ricsi+Anna
Kellemes, kb. 3 kilométeres séta után megérkeztünk a várhoz. Nagyon szép kilátás és rengeteg, sőt, annál is több látogató. Így kénytelenek voltunk sokáig gyönyörködni a tájban - amit természetesen nem bánunk, mert az tényleg nagyon szép - és csak amikor teljesen biztonságos volt, csak akkor "mentünk rá" a ládára. A rejtekhelyet már az odaérkezéskor kiszúrtuk, de nem mertünk logolni, mert ilyen szempontból nagyon "veszélyes" helyen van.
Anikó és Miki
Nagyorosziból jövet a kék + balkanyar jelzését nem láttam, úgyhogy valami vitorlázórepülőtérre, utána meg mindenféle elvadult földutakra sikerült jutni. Utolsó 500m pedig a gazos domboldalon át légvonalban.
A vár valaha szép lehetett, de az eredeti állapot - ahogy elnéztem - ebben az évtizedben nem áll vissza. Azt sem igazán értem, hogy mi jelentősége lehetett itt a hegyek közt, hogy a török sereg leállt megostromolni, ahelyett, hogy bekerítette és kikerülte volna...
Sziasztok!
Ez a második keresésünk és persze megtalálásunk. Hárman indultunk útnak a barátommal, kutyával, a kis bishon havanese kutyámmal, Coco-val. Szerencsénkre a vonat letett minket a Schaffer-kútnál, ahonnan már egészen könnyű volt megközelítenünk és megtalálnunk a dobozkát. Szerintem nagyon jó helyen van és könnyen felfedezhető. Egy picit eleredt az eső is, de legalább felfrissültünk. Egy másik csapat is kereste velünk egyidőben, de mi találtuk meg előbb. Köszi Orizáéknak, hogy ide, egyik kedvenc kirándulóhelyünkre is rejtettetek.
Sajnos történt egy kis baleset, lecsúsztam a köveken a vároldalban, én megúsztam kis karcolással, de a Garmin emap műholdasomnak berepedt az előlapja. Ha valaki tud nekem segíteni egy előlapcserében, szívesen venném.
Üdvözlettel: Bérces Zsuzsi (lulib e-mail:susycica@freemail.hu +36204655545) + Tóth Balázs
Egy remek kirándulás első állomása volt ez a vár. Mivel kisebb gyerekek is voltak (a legkisebb 2,5 hónapos) a várat 700 méterre megközelítettük autóval. A Nagyoroszi vasútállomásnál kell egy fénysorompós átkelőn áthaladni, majd menni a laktanya kapujáig. A térkép szerint itt véget ér az út, a valóságban érdekes módon mégsem: személyi igazolványunk áttanulmányozása után átengednek a kiskatonák.
Aztán rövid séta a várhoz, majd ládakeresés, loggolás, és lementünk még a varga tóhoz is. Talán 200 m a vártól nyugatra. Most ki volt száradva, csak egy kis táblát találtunk, hogy igen, ez a Varga tó. A forrása is ki volt most száradva, annak nyomát sem találtuk.
Rég jártam itt, ezért örömmel vettem észre hogy felújítják a várfalakat, és a bozótot is kitakarították egy kicsit. Magam is a forrásnál parkoltam, majd Vándorral kettesben vettük be a várat. A rejtés nagyon ügyes, ahol a gps zérust mutatott ott körülnéztem hogy én hova dugnám. Egy sziklarepedés kinálta magát, és ott is volt.
Börzsönyi túránk első állomása!
Sajnos a térképpel jelzetteknek ellentmondva ellentétes módon Kövecsesnél nem igen akart volna a vonat megállni, ezért egy kicsit hamarabb kellett leszállni, Drégelyvár megállónál, ami egy picit több gyaloglást is jelentett.
Szokásunkhoz híven már az elején sikerült elveszteni a jelzést, ezért a jól bevált toronyiránti megközelítést választottuk, emiatt úton csak az utolsó 100m-en jöttünk.
A lőtér után (micsoda nosztalgia! Itt volt a lőgyakorlatunk Csont kollégával néhány éve PKMSZ-re, még a fedezékeket is felismertük, ahol feküdtünk!) egy kellemes marasztaló tüskebozótos feltérképezése következett, amit szerencsére sikerült megkerülni, úgyhogy néhány karcolással megúsztuk.
Csodálatos a tavaszi erdő! Szinte teljes virágmező borítja a talajt, mindenhol méhek, őrjítő édes virágillat! Persze már akkor tudtuk, hogy gyorsan ki kell élvezni a tavasz minden pillanatát, mert nem fog sokáig tartani!
Mire e várhoz értünk, vége is lett a szép időnek, megérkezett a beígért hidegfront. A teljesen borús időben a kedvünk is borongóssá változott. Ez persze nem akadályozott a láda gyors megtalálásában.
A vár is egész impozáns látványosság. Biztosan nagyon jól fog kinézni ha teljesen fel lesz újítva.
A vasúttól együtt indultunk egy párocskával. Egy picit gyanúsak voltak de gyorsan kielőztek bennünket (hátizsák nélkül könnyű!), így nem is foglalkoztunk tovább velük. Odafönt derült csak ki, hogy ők is a ládához igyekeztek.
Mikor mi odaértünk Kraxy-ék éppen távoztak, így sajnos nem nagyon sikerült beszélgetni velük.
Logolás és a vár bejárása után mentünk is tovább első táborhelyünk felé a Kámor irányába.
Börzsöny Brutál 50km 1/4
Már megint 4-kor keltem, és 8:45-re már meg is volt az első láda. Drégelyvár vasútállomásról indultam, de hála a lekopott jelzésnek, keresztül mentem lazán a lőtéren, és hasonló izgi dolgokon. Elég szerencsétlen kezdés volt :) Ráadásul a hó is elkezdett szállingózni (itt még nem szakadt). Aztán végül is toronyirányt mentem a várig, és itt jött a második szívás. Nakam a régi leírás volt meg, így kaparhattam a fatöveket... Végül gyanús lett a dolog és előszedtem az internetet a zsebemből és korrigáltam a koordinátákat. Így nem volt már nehéz.
Egyébként pont most és pont innen indult valami börzsönyi teljesítménytúra, és szinte pont arra mentek mint én. Így legalább nem unatkoztam az úton...
Olyan sár volt, hogy 2 kg-mal többet nyomott a bakancsunk a rátapadt rétegtől, de megérte felmenni. A szél kitisztította a levegőt, így nagyon messzire el lehetett látni. Nagyon szép a kilátás.
A ládát könnyen megtaláltuk,mert szinte takarás nélkül feküdt a helyén.
Nagyon sok fát kivágtak a közelben, a ládát is biztosan megtalálták, szerencsére nem vitték el. Kicsit arrébb tettük a biztonság kedvéért.
Lehet, hogy érdemes lenne távolabb vinni a vártól az ott folyó felújítási munkák miatt.
Suzie, Viktor és Balázs barátainkkal megtett első közös keresésünk. A közeli deszkáspusztai erdészháztól mentünk fel a várromhoz. Deszkáspusztán éveken keresztül táboroztattunk gyerekeket - sajnos azóta a kulcsosház itt is és Pénzásáson is megszünt -, a várat is innen ismerjük. Nagyon szép volt a kilátás. A vár alja kicsit gondozatlan és mivel nem néztük meg indulás előtt a honlapot (hirtelen ötlet volt a keresés), így nem tudtuk, hogy hol keressük a ládát.
Már évekkel ezelőtt fel szerettem volna jönni, de nem találtam az utat. Most viszont a vasútállomástól egy nagyon szép úton sikerült. Fenn derült ki, hogy a laktanyán átengednek, és így a gyalogtúra mintegy 300 m-re rövidül.
csodás a kilátás. Köszi!
Rengetegen dolgoztak a vár helyreállításán, remélem nem jön újra a török?! Alig tudtam félrevonulva, újra vissza-visszatérve a ládikát becserkelni. Mondanom sem kell a sok építőmester kocsival jutott a csúcsig! A felfelő vezető úton furcsáltam is, hogy ez a drive-in másnak bejött.
Krisz, ÖregTom
A vár bevételéhez legfontosabb a jó kiindulópont.Újjitani akartam de nem jött össze.kétszeris Honvédségi terület jött közbe.Maradt a más álltal már kitaposott...A Saheffer kúthoz a Piros jelzésen lehet ,de a Piros jelzés egy hidnál bujik át a 2 út alatt. A jelzett út szépen emelkedik a vár felé.A vár körül már a gps-t kell követni nem is nagyon lehet máshol menni . A láda egyszerüen megtalálható.
Már a parkolóban (Schaffer kút, Drégelypalánk mellett ) sejtettem, hogy Climbela még a tegnapi diadalt ünnepli. Gyanúm fenn a várnál 40 perccel később,tovább erősödött, mert a 4/1 csatornán sem kaptam választ tőle. Aztán a rekonstrukciót végzők éjjeliőre megnyugtatott, hogy ma még én vagyok az első látogató.
Régen - több mint 30 éve- jártam itt utoljára, akkor szinte teljesen benőtte a gaz a romokat. Most építőmunkások lázas munkával dolgoznak az állagmentésen, olyannyira, hogy 10-15 percembe tellett, amíg a reggelijük befejeztével nyugodtan lehajolhattam a dobozért.
Szép hely !!!
És 2002 július 7-9 között lesz az ostrom 450. évfordulója.
Érdemes lenne a hét végén több keselőnek is felvágtatni, és ott találkozni. Az általam megjárt P- és P-L egy 100 méteres szakaszt leszámítva végig erdőben halad, a rajt 1350 méterre van a vártól.