A nagy hőségben és szárazságban nem álltunk meg a vasútállomásnál, hanem a normál gépkocsival is járható, láthatóan használt földúton továbbmentünk kocsival a kék ívét követve. Gondoltuk letámasztjuk a kocsit az erdőszélen, ebben a melegben bőven elég lesz az erdőben gyalog. Épp megálltunk, bámészkodtunk, hogy most a réten vagy a rét szélén megy-e a mi utunk, hirtelen mögöttünk termett egy autó, kiszállt belőle egy férfi és erősen tudakolta kit és mit keresünk. Mondtuk, hogy a kulcsosházat, meg a vadászházat. Azt mondta itt nincs semmi ilyen, és menjünk innen, mert ez magánterület. És hogy már a múltkor is kereste ezeket valaki, de ő bizton tudja, itt nincs semmi ilyen. Aztán akkor azt mondtuk, hogy de ugye a túristaúton azért el szabad menni, még ha magánterület is, erre azt mondta igen, de nem kocsival (kocsiúton álltunk, ő is kocsival volt). Ok, ebben volt némi igazság, de a 34 fok az 34 fok, nyár közepén már nem ad akkora élményt egy legelő-kaszáló, hogy kilométereket gyalogoljunk rajta a tűző napon, hacsak nem muszáj. Így nem mentünk tovább az erdőszélre, hanem a napon félretettük a kocsit (vissza nem mentünk) és gyalog folytattuk.
Azt azért nem sikerült megtudni, hogy az illető milyen minőségben védte a magántulajdont (földtulajdonos, birkatulajdonos, erdőtulajdonos vagy vadász). Mellesleg párszáz méterrel arrébb fakitermelés volt.
Ezután a kis epizód után már csak a váll fölé érő csalánnal kellett a kulcsosházig megküzdeni (még jó hogy nálam volt a túrabotom), az előző megtalálók nem taposták ki nekünk az utat (vagy másfél hónap alatt égig ér a csalán? :) Persze a kulcsosház megvolt. Fi azt mondta, hogy na a csalánon keresztül ő vissza nem megy, így irányt tartva a szerencsére nem túl sűrű aljnövényzetű erdőben haladtunk a kettes pont felé. Kiérve a rét sarkára, már csak a kék jelzés erdőbe bevezető 'kapus' bejáratánál kellett a buja természettel megküzdeni (gyalogbodza, csalán), és már sima liba a kettes ponthoz jutás.
Azt azért nem sikerült megfejtenünk, hogy a kettes pontnak mi köze a Bika-réthez, és miért pont ott van, ahol, de soha csúnyább környezetet, és a táv sem volt igazán sok. A láda most nem mutatta meg azt, amiért létrehozták, persze ez csak a mi hibánk. (Tavasszal gyönyörű tud lenni a sok vadvirág, ősszel meg a szarvasok, hacsak a vadász előbb le nem puffant bennünket - de mi most vetődtünk errefele. Azért köszönjük.