Ez az első kincsesládika, amellyel próbálkoztunk. Azért választottam ezt, mert a közelben lakunk, gyaloglási távolságban, s bár többször is kirándultunk már a célpont közelében, sőt a Rózsavölgyi Közösségi Házban még előadást is hallottam a kánai terület múltjáról, magamtól sohasem gondoltam a romok felkeresésére.
Három héttel ezelőtt, egy kölcsönkapott GPS műszer birtokában vágtunk neki a kincskeresésnek. Első nekirugaszkodásra azonban nem találtunk semmit, csak a falak maradványait, hatalmas dzsungelt, kiéhezett szúnyogok felhőit, szemétkupacokat (talán mégis visszakellene állítani, a kézlevágással járó büntetést ebben az esetben), s egy ritmusosan ringatózó személyautót. Tapasztalataink nem
lévén, azt sem tudtuk, hogy milyen helyeket kell alaposabban megvizsgálnunk, s bizony kicsit csalódottan, a magam részéről a geocaching filózófiáját értelmezgetve ódalogtunk haza, remélve, hogy ez a kudarc nem veszi el egy 14 éves cserkészfiú kedvét a természetfelfedezésétől a geocaching-en keresztül.
A második alkalommal tapasztalt kincskereső mentorunk - Jeladó - társaságában szálltunk ki a terepre, aki egyébként maga sem tudta megtalálni a ládikót egy héttel korábban. Javaslatom ellenére nem vittünk bozótvágó felszerelést, mint később kiderült azért, hogy ne bontsuk meg a természet rendjét, s ezzel ne hagyjunk az utánunk jövőknek felesleges, árulkodó nyomokat.
Mielőtt elindultunk volna a
GCKANA pont lapját a netről letöltöttem, gondosan kinyomtattam, s alaposan áttanulmányoztunk. Néhány új koordinátát találtunk is a lapon.
Most nem a 70-es felől gyalog közelítettünk meg a helyet, hanem a Shell benzinkút mellett elhaladva kocsival jutottunk a helyszín közelébe. A "kocsiparkoló" éppen kihasználatlanul, üresen tátongott. Mielőtt kiszáltunk volna a kocsiból, még egy pillantás akartunk vetni a pont adataira, hogy a nálunk lévő két GPS műszerben módosítsuk a koordinátákat, de ... a netről kinyomtatott anyag otthon maradt, így aztán memóriánkra hagyatkozva próbáltuk az új adatokat a műszerekbe táplálni. Ennek ellenére azonban ezen alkalommal tapasztalt vezetőnknek köszönhetően, hamar rátaláltunk a ládikó rejtekhelyére.
Rögtön kiabáltam a teljesen vaknyomon lévő barátnőmnek, hogy gyorsan jöjjön, s nézze meg hogyan is néz ki egy rejtekhely még megbolygatás előtt. Pillanatok alatt megérkezett, megnézte a helyet, és
halkam megjegyezte, hogy a karóráját valahol keresés közben elhagyta. Most kezdődött csak az igazi kincskeresés. Végighaladtunk azon a nyomon, amelyet bejárt, de semmit sem találtunk, végül lassan, reménytvesztve hazaindultunk, amikor az előttünk haladó vezetőnk diadalkiáltásban tört ki.
Megtalátuk.
Igazán izgalmas kincskeresés volt. Találn az a legérdekesebb, amikor az ember a saját maga által "elrelytett" holmit találja meg!